A roskoványi Honvédemlékmű újraavatása

Június 20-án, zászlóaljunk díszőrsége mellett a felvidéki Roskoványban újraavatták a Kárpát-medence legelső 1848/49-es honvédemlékművét, amely a héthársi csatának állított emléket. Az ütközet 175. évfordulóján került sor az emlékmű avatására, amely a Sine Metu Egyesület és a Nemzeti Örökség Intézete előkészítő munkájának volt köszönhető.

A Wysoczky tábornok vezette magyar honvédsereg a Rüdiger lovassági tábornok irányította cári sereg ellen 1849. június 20-án vívott héthársi csatában veszteséget szenvedett és 300 honvéd áldozat maradt a csatatéren elsősorban az üldöző ulánus és kozák lovasság kíméletlensége miatt.

A honvédemlékművet eredetileg a csata emlékére 1851-ben az éj leple alatt emelték bátor sárosi hazafias nemesasszonyok, elesett fiaik tiszteletére. Az emlékmű az 1848-49-es forradalom és szabadságharc első ilyen emlékhelye volt. 1899-ben a csata 50. évfordulójára méltó helyszínre helyezték át, az ünnepi ceremónia érdekessége, hogy a felavatás már a maga korában két nyelven zajlott – a magyar mellett szlovákul.

Az oszlopot a trianoni döntés után a csehszlovák hatóságok parancsára lebontották, de darabjait a helybeliek megmentették. Az emlékmű ledöntésének körülményei és pontos ideje nem ismert. A helyi visszaemlékezések szerint az emlékművet az akkori hatóságok parancsára bontották le, viszont az emlékmű darabjait a helybéliek elásták, így megmentve azt a jövő generációk számára.

Az ünnepségen a megemlékezőket Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Orosz Örs, a műemléket felkutató, felújíttató és újraállító Sine Metu Egyesület elnöke és Stanislav Girašek, Roskovány polgármestere köszöntötte.

Orosz Örs, a Sine Metu Egyesület elnöke

A rendezvényen Orosz Örs felidézte: egyesületük 2020 októberében daruval kiemelte a földből az oszlop elemeit, majd Gombaszögön összeállították és bemutatták azt.

Az emlékmű darabjainak megtalálása

Az újbóli felállítás 2023. június 20-án, a héthársi csata évfordulóján folytatódott, amikor is együttműködési megállapodást írtak alá erről a Nemzeti Örökség Intézetével (NÖI).

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója

Móczár Gábor felidézte, hogy nem volt számukra kérdés, hogy a Sine Metu Egyesület mellé álljanak az emlékmű újbóli felállításában. “A magyarok és szlovákok összefogásának köszönhetően ma valóra váltottunk egy álmot, és egy olyan emlékmű került vissza eredeti helyére, amely méltán hirdeti keresztény népeink összefogását a történelem viharos időszakaiban” – mondta a főigazgató.

Beszédet mondott Vargha Tamás, Magyarország honvédelmi miniszterhelyettese, Prof. Dr. Hermann Róbert, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, Dr. Katarína Roskoványi, a szlovák Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Dr. Martin Rímeš, a szlovák honvédelmi tárca főosztályvezetője.

Vargha Tamás, Magyarország honvédelmi miniszterhelyettese
Prof. Dr. Hermann Róbert és Görgey Zsuzsanna a Görgey Kör nevében

A Budai 2.-ik Honvédzászlóalj két tagja, Horváth Domokos hő. őrmester és Virágh Szabolcs hő. honvéd díszörséget adott a megemlékezésen, illetve koszorút helyezett el a zászlóaljunk nevében.

A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai

Fotók: Fábián Gergely

Beszámolók:

https://magyarnemzet.hu/kultura/2024/06/a-fold-alol-kerult-elo-az-emlekoszlop-kulturnemzet#google_vignette

A roskoványi honvédemlékmű újraállítása a csata 175. évfordulóján képeken

https://ma7.sk/tajaink/ujraavattak-a-roskovanyi-honvedemlekmuvet