Az 1848/49-es Szabadságharc III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, a jubileumi ünnepségre egyesületünk elnöke és alelnöke is meghívást kapott. Örömmel mentünk el barátainkhoz, az elmúlt években rengeteg rendezvényen szerepeltünk együtt, nagyon jó barátság alakult ki csapataink között.
Dr. Vass László hő. honvéd ezredes, a Szegedi Hármasok parancsnokát keresztapánknak is tekinthetjük, hiszen 10 évvel ezelőtt a szentegyházi őszi hadjáraton találkoztunk először vele és az ő honvéd hagyományőrzésről szóló bemutatói, történetei ihlették meg a gondolatot, hogy Budakeszin is egy hasonló csapatot alakítsunk. Azóta is sok tanácsot kaptunk ezredes úrtól, örömmel harczoltunk, meneteltünk velük, hiszen minden alkalommal tanultunk tőlük valamit, nemcsak szakmai dolgokban, hanem kitartásban, becsületből, jókedvből, nótázásból is.
Székelyföldön az elmúlt években sok közös élményünk volt, hiszen ott voltunk a honvéd kiképző táborukban Felsőcsernáton, együtt toboroztunk és harczoltunk az őszi hadjáraton, együtt tisztelegtünk a székely hősök emlékének Nyergestetőn és megtiszteltek minket részvételükkel, amikor Bardocon kopjafát avattunk zászlóaljunk első parancsnoka emlékére.
Jó volt találkozni székelyföldi és felvidéki bajtársainkkal is, málnásfürdői honvéd barátainkkal a januári bálványosi huszárakadémia óta nem találkozhattunk.
A jubileumi ünnepség a zászlók bevonulásával kezdődött, a mi zászlónkat Tóth Bence szegedi tizedes vitte, századosunk és őrmesterünk tisztelgett Vass ezredes és az MHKHSZ elnökségi tagjai előtt. A himnuszok eléneklése után az ajándékok és jókívánságok ünnepélyes átadása következett. Átadtuk az alkalomra készített oklevelünket és az ajándékba hozott Görgei Artúr születésének 200. évfordulójára kiadott ezüst emlékérmét.
A vacsora előtt és után kétszer 45 perces filmet nézhettünk meg a szegedi honvédek elmúlt 20 évéről. A nagyon jól megszerkesztett kisfilm a honvéd hagyományőrzés igazi dokumentumfilmje volt, rengeteg információt tartalmazott a múltról és sok-sok vidám pillanatot a hagyományőrzés szépségeiről, örömeiről.
Hosszú beszélgetések és nótázások követték a filmnézést, jó volt találkozni, eszmét cserélni bajtársainkkal. Volt iről beszélni, hiszen az idei év nagyon sűrű lesz, rengeteg közös programunk, csatabemutatónk, fellépésünk lesz.
Vasárnap 10 órakor Vass ezredes úr kertjében a szigeten avattuk fel Gál Sándor honvédezredes tiszteletére készült kopjafát, amelyet a Székely Virtus Egyesület készíttetett és hozott el Székelyföldről. A terv, hogy a szabadságharc mind a 26 tábornokának emlékét kopjafa őrizze, hatuké már áll. Egyesületünk az ünnepség után felajánlotta, hogy Nagysándor József tábornok kopjafáját elkészítjük és részt veszünk felavatásán, mivel Budakeszin volt a tábornok főhadiszállása Budavár ostroma előtti hetekben, így emlékét kiemelten őrizzük.