1848/49. Budai 2-ik Honvédzászlóalj és 1-ső Hatfontos üteg

Aradi vértanúk

Batthyány Lajos és az aradi vértanúk kivégzése – 1849. október 6.

A magyar szabadságharc leverését katonai megszállás és véres megtorlás követte. A császár és kormánya ítéletét Haynau táborszernagy hajtotta végre. „A lázadó vezéreket fel fogom köttetni”, a magyarokhoz átállt tiszteket „agyon fogom lövetni”, „gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok statuálni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani” – kérkedett Haynau.

Aradi Vértanúk

1849 sötét őszén valóban egymást követték a kivégzések. Október 6-án lőtték agyon Pesten, az Újépületben gróf Batthyány Lajost, az első magyar kormány miniszterelnökét, ekkor végezték ki Aradon a tizenkét hős tábornokot és egy ezredest. Álljon itt Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly neve emlékeztetőül és bizonyságul: magyar, német, osztrák, horvát, szerb együtt harcolt és együtt halt a szabadságért!

Batthyány Lajos kivégzése Pesten
Batthyány Lajos kivégzése Pesten

A kivégzéseket elrettentő ítéletek, súlyos vasban, nyirkos várbörtönben, sáncmunkán eltöltött fogság, vagyonelkobzás, kényszerbesorozások tízezrei követték. Az önkényuralom elvakult bosszúszomjában messze túlment azon a határon, amelyen belül valamilyen megbékélés létrejöhetett volna. Ha a szabadságharc hősöket, akkor a megtorlás mártírokat teremtett, akiket a nemzet sohasem felejthet el.

Az Aradi Vértanúk agyonlövetése
Az Aradi Vértanúk agyonlövetése

Az országot 1849 után feldarabolták: ismét különválasztották Erdélyt, Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven új koronatartományt alkottak; az ország törzsterületét öt kerületre osztották, amelyeket előbb katonák, utóbb kerületi főispánok, alattuk „megyefőnökök” igazgattak. A megszállt és beolvasztott ország élére a császár nagybátyját, Albrecht főherceget állították. A valóságos főhatalom Bécsben székelt, Alexander Bach belügyminiszter irányította. Az általa verbuvált tisztviselők, a „Bachhuszárok” hada árasztotta el az országot.

Thorma János: Az Aradi Vértanúk felakasztása
Thorma János: Az Aradi Vértanúk felakasztása

A levert Magyarországot tehát katonai megszállással és a Habsburg Birodalomba való teljes – politikai, közigazgatási és gazdasági – beolvasztással „pacifikálták”. Mindezt büntetésnek szánták, hiszen – úgymond – Magyarország a „lázadással” eljátszotta alkotmányos jogait. Ez a bánásmód nem volt kirívóan kivételes: hasonlót kaptak a birodalom összes népei. A kor keserű szellemisége, hogy a di nasztiahű nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül: a nyers önkényt és jogtalanságot. Az abszolutizmus ugyanis 1848 vívmányai közül csak a jobbágyfelszabadítást ismerte el, és a polgári jogegyenlőséget, az alkotmányosság és a szabadság minden más eredményét, intézményét eltörölte. Az 1849. évi olmützi alkotmányban megígért nemzeti autonómiát papíron pihentette. Sőt, hamarosan magát az alkotmányt is sutba dobták, és 1851 utolsó napján proklamálták a korlátlan császári abszolutizmust.

Az utolsó szó jogán (az aradi vértanúk utolsó szavai):

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.

Vécsey tábornok megcsókolja a kivégzett Damjanich kezét

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok! Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Lahner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Nagysándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

 

Csak 1932-ben adta vissza a Maros az aradi vértanúk csontjait

A vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, sőt, Aradon már 1871-ben terméskő emlékművet állítottak a tizenkét tábornoknak és egy ezredesnek, akiknek nevét országszerte tucatnyi utca, tér és út őrzi, sőt, október 6. 2001 óta magyar nemzeti gyásznapként van jelen a naptárban. Az egykori vesztőhelyen évtizedeken át kutattak a kivégzés után eltűnt testek után, ötüket azonban hetven éven át nem találtak meg.

Az aradi tizenhárom vértanú ma is látható emlékműve, Jablonszky Vince 1881-ben készült obeliszkje – zászlóaljunk tagjaival

A nevekre – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessweffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – mindenki emlékszik, azt azonban sokan nem tudják, hogy a családok a hóhér lefizetésével csak négy vértanú (Damjanich, Lahner, Leiningen-Westerburg és Vécsey) holttestét tudták megszerezni, a többiekért viszont valóságos harc folyt: a sekély sírhantba elföldelt Kiss Ernő tetemét később ásták ki, Dessewffy Arisztid testét pedig csak a következő évben, kétfelé vágva, ládákba csomagolva sikerült kicsempészni az aradi vár árkából, és eljuttatni a család margonyai birtokára, ahol azóta is nyugszik.

Az aradi Megbékélés terén újra felállított Emlékmű

A többi vértanúról azonban senki sem tudott semmit, noha a gyanú szerint Lázár Vilmos és Schweidel József Dessewffy közelében,a várárokban nyugszik, öt másik társuk pedig a vesztőhelyen.

Lázár és Schweidel csontjaira csak több mint hat évtizeddel később, 1912-ben bukkantak rá, de a sírhelyet a rossz talajviszonyok miatt csak a következő évben tudták feltárni. A Délmagyar tavalyi visszaemlékezésében idéz a megtalálás körülményeiről:

A csontvázak guggoló helyzetben voltak, úgy mint a hóhér annak idején a gödörbe dobta őket. Amikor a csontvázak tisztán állottak, Lakatos Ottó két paptársával imádkozott és beszentelte a csontokat. A kiemelés munkálja estig el fog tartani, azután díszes faládában a kultúrpalotába viszik a csontokat és mindaddig ott tartják, amíg a többi vértanúk csontjait sikerül összeszedni. Azután a vesztőhelyen mauzóleumot építenek és abba helyezik el a vértanúk csontjait.

Az Aulich Lajos, Knezić Károly, Nagysándor József, Pöltengerg Ernő és Török Ignác csontjainak megtalálására indult kutatások azonban továbbra sem jártak sikerrel. Megtalálásukban végül a természet segített: az 1932 tavaszán kiöntött Maros miatt a várárokban végzett töltésmunkák során a bitófák alapjaival együtt a mellettük lévő sírok is előkerültek.

Tizenkét évvel a trianoni döntés után, az immár Romániához tartozó Aradon persze nem volt lehetőség a csontok méltó elhelyezésére – ezekre még további negyven évet kellett várni, míg 1974. október 6-án a ma Szlovákiához tartozó Margonyán nyugvó Dessewffy Arisztid, illetve a szerbiai Eleméren, az általa építtetett templomban eltemetett Kiss Ernő kivételével minden aradi vértanút a tiszteletükre felavatott emlékmű sírkamrájában helyeztek örök nyugalomra.