1848/49. Budai 2-ik Honvédzászlóalj és 1-ső Hatfontos üteg

Buda bevétele, 1849. május 21.

1848. december 30-án Perczel Mór vezérőrnagy hadteste súlyos vereséget szenvedett Mórnál Josip Jellačić altábornagy hadtestétől. Ezzel lehetetlenné vált Görgeinek az a szándéka, hogy még a főváros előtt próbálja meg feltartóztatni a támadó cs. kir. fősereget. Ebben a helyzetben az országgyűlés és a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) Kossuth Lajosnak, a testület elnökének javaslatára elhatározta, hogy székhelyét átteszi Debrecenbe. “Budát másfél századon túl bírta a török, s azért Magyarország volt, s Magyarország lesz, ha mindjárt az önkény zsoldosai néhány napra bitorolnák is hazánk fővárosa birtokát” – szólt az OHB kiáltványa a törvényhatóságokhoz.[2] A visszatérésre azonban nem néhány napot, hanem több hónapot kellett várni. Ez idő alatt Kossuth és az OHB azonban többször is célzott arra, milyen fontosnak tartja a főváros(ok) mielőbbi visszavételét. A magyar ellenállás január végére ugyan megszilárdult a Tisza vonalán, de az első ellentámadási kísérlet február végén Kápolnánál kudarccal végződött. Március folyamán a magyar fősereg fel-alá menetelt a Tisza mögött, s Nagykőrös térségében indított ellentámadási kísérlete is kudarcba fulladt.

Április elején azonban a támadás végre sikerrel járt. A magyar fősereg – a kiváló haditervnek és a kiváló csapatoknak köszönhetően – három ütközetben, illetve csatában a főváros közvetlen közelébe szorította vissza a cs. kir. fősereget.[3]

Kezdetben úgy tűnt, hogy a további hadműveletekben a magyar fősereg segítségre is számíthat. 1849. március 11-én Bem József csapatai elfoglalták Nagyszebent, az erdélyi cs. kir. csapatok legfontosabb támaszpontját. Március 16-án Bem levélben közölte Kossuthtal, hogy Erdély megtisztítása után felszabaduló csapataival Magyarországra vonul, s segítséget nyújt az ország felszabadításához.[4] Kossuth március 22-23-án kelt válaszában arra kérte Bemet, hogy Szeged elérése után a Duna jobb vagy bal partján vonuljon felfelé, s segítse a cs. kir. fősereg elleni hadműveleteket.[5] Bem egy újabb levelében megígérte, hogy április 10-én Szegeden lesz. Kossuth ezt nyugtázva, április 1-jén, a magyar fősereg ellentámadásának kezdetén kérte Bemet, hogy a Bánság és a Bácska megtisztítása után Buda, majd Fiume felszabadítására induljon.[6] Április 7-én, az isaszegi magyar győzelem után írott levelében közölte a tábornokkal, hogy a pesti ütközetnél számít rá.[7] “Tábornok úr megadja a döntő csapást” – írta neki április 11-én.[8] Ekkor már folyt a fősereg Komárom felszabadítására indított hadművelete. “Vagy sikerül ezen hadművelet, vagy nem; ha sikerül, akkor Altábornagy úr mindenesetre későn jönne, mert akkor a főváros nyolc nap alatt a miénk, és az ellenség többé nem tarthatja magát egész a határig – ha nem sikerül, úgy az Altábornagy úr még akkor is jókor érkezik, ha Önt a bánsági hadművelet (…) tizennégy napig feltartóztatná” – írta Bemnek április 12-én.[9] Április 14-én a Hammerstein készülő betöréséről érkező újabb hírek miatt arra utasította Bemet, hogy a Bánság kitisztítása után hadserege egy részével Észak-Magyarországra induljon ez ellen az erő ellen.[10]

Április 25-én már egy bukovinai diverzió tervét vetette fel Bemnek,[11] május 6-án, két nappal azután, hogy a fősereg megkezdte Buda ostromát, ismét a Bánság megtisztítására szólította fel. Ekkor ugyanis már tudta, hogy Pest kiürítése után Jellačić délnek vonult, s valószínűleg át akar kelni a Bácskába.[12]

Bem az ötlet felvetése után közel egy hónappal, április 14-én indult el Erdélyből. Április 20-án egy Galíciából történő cs. kir. betörés veszélye miatt Beszterce erősítéséről írt Kossuthnak. Csapatai április 17-én léptek a Bánság területére, s előőrsei 25-én érték el Temesvárt. Bem terve ekkor már az volt, hogy a Bánság megtisztítása után biztosítja Orsovát, majd Fiume felszabadítására indul. A bánsági hadműveletek azonban elhúzódtak, Bem csak május 16-án szorította ki Orsováról a cs. kir. csapatokat, így semmi esetre sem vehetett részt sem a Pest, sem a Komárom alatti döntő csatában, sem Buda ostromában.

Így a magyar fősereg vezetőinek az április 6-i isaszegi győzelem után úgy kellett dönteniük az újabb hadműveletek irányáról, hogy tudták, számottevő erősítésekre belátható időn belül nem számíthatnak. A Gödöllőn összeült haditanács Görgei javaslatára egy igen kockázatos haditervet fogadott el. A tavaszi hadjárat második szakaszában az Aulich Lajos vezérőrnagy vezette II. hadtestnek, illetve Kmety György és Asbóth Lajos ezredesek hadosztályainak jutott az a feladat, hogy Pest előtt tüntetve kössék le a cs. kir. főerőket, míg a magyar fősereg többi része egy északnyugat-délnyugati irányú kerülővel eléri Komáromot, felmenti a cs. kir. csapatok által ostromolt erődöt, átkel a Duna jobb partjára, ezzel a főváros feladására kényszerítve a cs. kir. csapatokat. Ekkor került sor a szabadságharc egyik levitatottabb katonai döntésére: a magyar fősereg nem a visszavonuló cs. kir. hadsereget üldözte, hanem visszafordult a cs. kir. csapatok által megszállt Buda vissza- vételére. Noha az ostrom elhatározásával kapcsolatos valamennyi kérdésre talán sohasem kapunk választ, mégis érdemes újra elemezni a már többször elemzett forrásokat, illetve a vizsgálatba bevonni a katonai iratanyagot is. Véleményünk szerint ugyanis a döntés egyszerre volt katonai és politikai döntés, s így megszületése nem elemezhető csupán az egyik vagy a másik szempont figyelembevételével.

1849. április 17-én futár érkezett a magyar fősereg lévai főhadiszállására. Ludvigh János, Igló város országgyűlési képviselője kézbesítette Görgei Artúrnak, a magyar fősereg ideiglenes fővezérének Kossuth Lajos kormányzóelnök 1849. április 15-én “baráti bizodalomban” írott magánlevelét. A sajátkezű levélben Kossuth közölte Görgeivel, “hogy hadügyminiszternek fogja kinevezni – nézeteket közlött vele, mik szerint fogja óhajtani, hogy az új hadügyminiszter a sereget rendezze -, a függetlenségi nyilatkozat közös akarattali keresztülmenetelét adta tudtára, s reményét fejezé ki, hogy az a hadseregnél jó benyomást teend, Buda bevétele iránti óhajtását fejezé ki stb.”[13]

Kossuth ez utóbbi kívánsága nem érhette meglepetésként a magyar fővezért és vezérkarát. Az április elején meginduló tavaszi hadjárat elején Kossuth mindvégig a hadsereg mellett volt. A honvédseregnek sikerült a fővárosba és annak közvetlen közelébe visszaszorítania Windisch-Grätz cs. kir. főseregét. Ezt követően az április 7-én a Gödöllőn tartott haditanácson Kossuth azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar hadsereg intézzen frontális támadást a cs. kir. főerők ellen, s így vegye vissza az ország fővárosát az ellenségtől. Görgei és tábornokai viszont arra figyelmeztették Kossuthot, hogy egy ilyen küzdelem eredménye legalább is kétséges. Ezért azt javasolták, hogy a tavaszi hadjárat második szakaszában az elsőben már bevált haditervet kövessék. Tehát: kisebb erőkkel kössék le az ellenség főerőit, a nagyobb résszel pedig kerüljék meg azt, s így kényszerítsék a főváros kiürítésére és feladására. Kossuth elfogadta, s április 9-én már levélben közölte is az Országos Honvédelmi Bizottmánnyal “azon tervet, mely Budapest visszafoglalására dolgoztatott [sic!]”.[14]

Mi magyarázta Kossuth e “vonzalmát” a főváros iránt? Elsősorban külpolitikai indokok. 1849 kora tavaszán ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy Ausztria és a piemonti-szárd királyság Brüsszelben tartandó kongresszuson fogja rendezni az olasz kérdést, tehát a Habsburg-monarchia észak-itáliai birtokainak sorsát. Kossuth attól tartott, hogy “ha a főváros siettetett visszavételével impozáns állást nem veszünk”, a kongresszus “az olasz ügyeket a mi rovásunkra találja kiegyenlíteni”.[15] Magyarul: Ausztria észak- itáliai birtokainak átengedése fejében szabad kezet kap Magyarországon. Kossuthnak ezt az aggodalmát csak növelhette az, hogy az 1849. február 26-27-i kápolnai magyar vereség után, március 4-én I. Ferenc József alkotmányt adott népeinek, s ebben az oktrojált alkotmányban – csak úgy mellékesen – részekre darabolta Magyarországot. Kossuth ekkor határozta el, hogy az első komoly katonai sikerek után az országgyűléssel kimondatja az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. A döntés szükségességét azzal indokolta az országgyűlés előtt, hogy Magyarország csak akkor számíthat diplomáciai elismerésre az európai hatalmak és az Amerikai Egyesült Államok részéről, ha kimondja függetlenségét. Amikor ez 1849. április 14-én megtörtént, merőben új helyzet állt elő. Magyarország a fegyveres önvédelem teréről a függetlenségi harc terére lépett. Egy olyan térre, amelyen csak győzni vagy vereséget szenvedni lehetett, kiegyezni nem. A függetlenség kimondásakor az országgyűlés nem egy létező állapotot, hanem egy követelményt fogalmazott meg. Egy olyan követelményt, amelyet a hadseregnek kellett valóra váltania. Tehát: fel kellett szabadítania az ország egészét s az ország szuverenitását szimbolizáló fővárost, Budapestet.

Nagysallói csata
Nagysallói csata

Az április 19-ei nagysallói magyar győzelem után a Windisch-Grätzet a fővezéri tisztben felváltó Ludwig Welden táborszernagy elhatározta Budapest feladását. Ám nem a fősereg egészével indult meg a nyugati határszél felé. Buda várában mintegy 5000 főnyi védősereget hagyott hátra Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy vezetésével, s igen komoly tüzérséggel. Josip Jellačić altábornagy kb. 15 000 főnyi I. hadtestét pedig a Duna jobb partján délnek indította, s arra utasította, hogy adandó alkalommal kísérelje meg Buda felmentését.

Komárom 1849. április 26-ai felmentése után a magyar fővezérségnek döntenie kellett arról, hogy merre folytassa tovább a hadműveleteket. Görgei a Duna jobb partján, Bayer József ezredes, a vezérkari főnök pedig a bal parton, Pozsony irányába akarta tovább támadni. Velük szemben Klapka György vezérőrnagy, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója Buda ostromát indítványozta. Klapka három fő érvet sorakoztatott fel. Az első az volt, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt, hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában. Emellett Klapka kérte Görgeit, engedjen Kossuth kívánságának, “nehogy az új baráti frigy újra felbomoljon”. (Kossuth ugyanis Gödöllőn összetegeződött Görgeivel).[16]

Az ostrom mellett szóltak azok a hírek is, hogy Buda vára kevéssé védhető (1849 januárjában még valóban az volt), a várőrség demoralizált, az ott szolgáló olasz és lengyel zászlóaljak csak az alkalmat várják az átállásra, s így az ostrom nem fog soká tartani. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tavaszi hadjárat terve is arra a feltételezésre épült, miszerint a főváros felszabadításában a Bem által Erdélyből kihozott és a Délvidékről felvezénylendő erők is részt vesznek majd. Ennek a 10-15 000 főnyi erősítésnek a beérkezésére mindenképpen szükség lett volna ahhoz, hogy a tavaszi hadjáratban súlyos veszteségeket szenvedett honvédsereg újabb támadásba kezdhessen. Az ostrom mellett tehát egyszerre szóltak politikai és katonai érvek. A főváros visszavételével katonai értelemben tabula rasát lehetett teremteni. Hiszen ebben az esetben Jellačić hadteste támpont nélkül marad, s kénytelen elhagyni a Dunántúlt.

Jó döntés volt-e az ostrom elhatározása? Véleményünk szerint igen. A fentiek között volt ugyanis egy olyan érv, amely mindennél jobban befolyásolta a döntést, s meghatározta a magyar fősereg cselekvési lehetőségeit: a két fél erőinek aránya. A tavaszi hadjárat folyamán a magyar fősereg részenként verte meg a cs. kir. főerőket, s kényszerítette őket a Dunántúl és a Felvidék kiürítésére. Ám ezekkel a győzelmekkel mintegy egy helyre összpontosította az eddig egymástól több napi távolságra csatázó cs. kir. hadtesteket. A Bécs előterében összpontosított cs. kir. hadsereg május 1-jén – a Jellačić-hadtest nélkül – 75 633 főt számlált, s ebből ténylegesen is hadra fogható volt 54 443 fő. Ennek az igen jelentős hadseregnek 237 tábori lövege volt. Görgei erői Komárom felszabadítása előtt, a Pest környékén hátrahagyott csapatokat is ide számítva, 45 372 főt és 183 löveget számláltak. Ebben az adatban azonban még csak részben szerepelnek az igen véres április 19-ei nagysallói, s egyáltalán nem találhatók meg az április 26-ai komáromi csaták veszteségei. A bányavárosokba kikülönített erők miatt is le kell vonnunk további 2000 főt. A komáromi erődből elvileg ki lehetett vonni mintegy 5000 főt és néhány, lőszer híján lévő üteget, ez azonban még mindig nem egyenlíthette ki az ellenség erőfölényét. A komáromi csapatok többsége nem rendelkezett tényleges harctéri tapasztalatokkal, mert addig csak az erőd öles falai között szolgált. Ez pedig azt jelentette, hogy a magyar fél minden tartalék mozgósításával is legfeljebb számban egyenlő erőket vonultathatott volna fel az újabb támadásnál. Ez azonban csak matematikai lehetőség volt, hiszen a budai várőrség és a Jellačić-hadtest miatt a magyar hadvezetés nem tehette meg, hogy minden mozdítható erejét a cs. kir. hadsereg üldözésére fordítsa. Buda osztrák birtoka miatt azonban számolnia kellett az utánpótlás már eddig is tapasztalható akadozásával. Buda ostromzárát már csak azért sem lehetett feloldani, mert a Jellačić-hadtest feladatáról a magyar vezérkarnak nem voltak pontos információi, s elképzelhető volt az is, hogy a Bécs ellen induló fősereg hátában Jellačić visszafordul, s felmenti a budai várőrséget. Ezért a haditanács úgy döntött, hogy csak a hadsereg kiegészítése és a Délvidékről ígért erősítések beérkezte után kezd újabb támadásba.

A közhiedelemmel ellentétben a cs. kir. hadsereg egyáltalán nem volt olyan rossz állapotban április végén, hogy üldözése gyors győzelmeket hozhatott volna. A legtöbb csapást szenvedett Jellačić-hadtest dél felé tartott. A második legtöbbször harcoló hadtest, gróf Franz Schlik altábornagyé, minden ütközetben jól megállta a helyét. Döntő vereség egyedül Wohlge- muth altábornagy frissen szervezett hadtestét érte Nagysallónál. A többi csatában a cs. kir. hadtestek rendezetten hagyták el a harcteret. Sőt, április 26-án Komáromnál egy frissen összeszedett cs. kir. lovasdandár csaknem legázolta Klapka tábornok csapatait.

A magyar hadvezetés a felderítési adatok alapján mintegy 40-45 000 főnyi ellenséges hadsereggel számolt Bécs előtt, s további 12 000 fővel Stájerországban. Egy 5-6000 főnyi hadosztálynak a cs. kir. fősereghez való csatlakozását is várta. Kossuth szintén tisztában volt az ellenség továbbra is fennálló erőfölényével. Ezért írta Görgeinek május 8-án, hogy Buda bevétele után csak akkor kell újabb támadást indítani, “ha legalább 50 000-et fordíthatunk magára ezen expedícióra”.[17]

Más kérdés, hogy mind Klapka, mind Kossuth már az ostrom elhatározásakor mindent megtettek annak érdekében: ha a döntés rossznak bizonyulna, ne őket terhelje a felelősség. Görgei felkérte Klapkát, hogy utazzon Debrecenbe, s ott vegye át helyetteseként a hadügyminiszteri tárcát. Klapka Budapesten áthaladva megszemlélte az erődöt, s három levélben is figyelmeztette Görgeit az ostrom várható nehézségeire. Ám arra is ügyelt, hogy Görgei ezeket csak akkor kapja meg, amikor hadseregével Buda alá ér.[18] Kossuth pedig nagy derűlátással úgy vélte, hogy Aulich Lajos tábornok hadtestének egy része is elegendő lett volna a vár elfoglalására. E véleményét aztán szemrehányások kíséretében Görgeivel is közölte.[19]

A Komáromnál álló három hadtestből a Poeltenberg Ernő ezredes vezette VII. hadtest két hadosztályát Győrbe, a Rába-vonalra indították, az I. és III. hadtestek pedig Buda alá indultak.

Az ostrom elhatározásakor a magyar haditanács a beérkező hírek alapján azzal a lehetőséggel számolt, hogy a demoralizált várőrség – a magyar hadsereg óriási túlerejét meglátván – esetleg harc nélkül feladja a Várat. Buda ugyanis egyáltalán nem volt komoly erődítménynek mondható. A környező magaslatokról be lehetett lőni a Várba, a Vár előtt nem voltak előművek, amelyek a várfalak megközelítését és megrohanását megnehezítenék. A Várban nem volt kút, s a várőrség vízellátását egy a Vízivárosban, a Lánchíd budai hídfőjénél lévő szivattyútelep biztosította. Csak ezzel magyarázható, hogy a magyar fővezér nem hozott ostromágyúkat a Vár alá.

Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy
Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy

A várparancsnok, Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy azonban egyike volt a cs. kir. hadsereg műszakilag legképzettebb tisztjeinek. Svájci eredetű család sarjaként 1785. október 24-én született Debrecenben. Apja a cs. kir. hadseregben szolgált, s magyar nőt vett feleségül. 1804-ben került hadapródként a cs. kir. mérnökkarba. 1841-ben lett ezredes, 1842-ben a mérnökkartól az utászkarhoz helyezték át. Itt lett vezérőrnagy 1847-ben. 1848-ban a péterváradi várőrség parancsnokává nevezték ki, de 1848 októberében gyanússá vált viselkedésével. Mivel a magyar kormányzat indokoltan tartott attól, hogy Hentzi át akarja játszani a várat a szerb fölkelők kezébe, decemberben Pestre rendelték. A főváros kiürítésekor ott maradt, s szolgálattételre jelentkezett a bevonuló cs. kir. csapatoknál. Windisch-Grätz a budai Vár parancsnokává nevezte ki, s megbízta a Vár megerősítésével. E feladatának igyekezett eleget tenni. A bástyákat és falakat kijavíttatta, a vízmű védelmére egy cölöpvédművet építtetett, amelyet összekötött a Lánchíd budai hídfőjével, a falakon és a védművekben 85 (más forrás szerint 92) löveget helyezett el. A Vár őrségét a következő csapatok alkották.

Csapat . ember löveg
. Heinrich Hentzi von Arthurm
vezérőrnagy
. . .
Gyalogság . . . .
23. (Ceccopieri) gyalogezred 1. zászlóalj Enrico Benigni százados . . .
1. báni határőr ezred 3. zászlóalj Petar Durić őrnagy . . .
10. varasd-kőrosi határőr ezerde 3. zászlóalj Habianać százados . . .
12. (Vilmos) gyalogezred 3. zászlóalj Johann Trentinaglia százados . . .
Lovasság . . . .
1. (János főherceg) dragonyosezred alezredesi
1. század
Joseph Hurth százados . . .
Tüzérség Scherpon őrnagy . . .
Egy hatfontos gyalogüteg a 3. tüzérezredből Leitgeb hadnagy . . .
28. (Hohenlohe) gyalogezred osztaga Jessenak hadnagy . . .
Egy fél tizennyolcfontos üteg Nitsche százados . . .
Az 5. tüzérezred 2. százada Podhaisky százados . . .
Helyőrségi tüzérség – // – . . 85
. . . . .
Utászok Jaus hadnagy . . .
Szekerészet és tüzérfogatolás Stahe hadnagy . . .
2. tábori kórház Kljucharich százados . . .
Összesen . 4764 293 85
A május 10-én kiszabadított betegek
és lábadozók
. 150 . .
Összesen . 4914 293 85

 

Aulich Lajos
Aulich Lajos

Aulich Lajos vezérőrnagy, aki a gödöllői hadművelet megkezdése óta a II. magyar hadtesttel és az Asbóth-hadosztállyal a Pest előtti táborban állt, április 24-én küldte be az első alakulatokat, egy honvédzászlóaljat és két lovasszázadot Pestre a rend fenntartására. A hadtest nagy része azonban továbbra is a cinkotai és környéki táborban maradt, mert Aulich nem akart ürügyet adni Hentzinek arra, hogy az Pestet és a Lánchidat lerombolja.[20]

Április 29-én Görgei utasította Aulichot, tegyen előkészületeket Adony- nál a Dunán történő átkeléshez úgy, hogy 3-án a Csepel-szigetről megkezdhesse a hídverést a jobb partra, s ezáltal a Székesfehérvárott állomásozó ellenséges csapatokat sakkban tartva, hozzájárulhasson a Budán történő rajta- ütés sikeréhez. A hírek szerint a Svábhegyet is tüzérséggel szállták meg, s védelmi állapotba helyezték Azt is mondják, hogy Jellačić erősítésekkel Budára akar vonulni. Görgei ugyanezen a napon a Kmety-hadosztályt is Budára irányította.[21] Aulich április 30-án meg is kezdte a hídverési munkálatokat.[22] Május 1-jén jelentette Görgeinek, hogy aznap estére a híd elkészül.[23] Május 2-án tudatta, hogy két zászlóaljat átszállított Ercsibe a hídverés fedezésére, maga a hadtest Szigetújfalunál ütött tábort; Pestet két zászlóalj, két lovasszázad és egy fél hatfontos gyalogüteg őrzi.[24] Május 3-án már azt jelentette, hogy a híd különböző nehézségek miatt csak május 4-én délre készülhet el.[25] Ugyanezen a napon azt is közölte Görgeivel, hogy ha a híd nem készülne el időre, még aznap éjjel áthajózza egész hadtestét a Duna jobb partjára.[26]

Nagysándor József
Nagysándor József

A Kmety-hadosztály április 29-én délután 3 órakor érkezett Esztergomba. Innen – Görgei utasítását véve – május 1-jén Dorogra, 2-án Csabára, 3-án Ürömre, s 4-én Budára ért. Az I. és III. hadtest zöme szintén 4-én érkezett Buda alá, de 3-án az I. hadtest néhány huszára már megjelent Budán a Krisztinavárosban, a templom előtti téren.

A Buda alá felvonuló magyar sereg északi részén a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, nagyjából a mai Margit-híd vonalában. Ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Svábhegy közötti szakaszon Knezić Károly tábornok III. hadteste. A Kis-Svábhegy és a Kis-Gellérthegy között Nagysándor József tábornok I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellérthegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos II. hadteste tartotta megszállva. A zároló erők – a II. hadtesthez tartozó Szekulits-hadosztály kivételével – a Duna jobb partján foglaltak állást. A magyarok megkezdték a tábori lövegek telepítését a környező magaslatokra, a Gellérthegyre, a Naphegyre, a Kis-Svábhegyre és a Kálvária-hegyre. A legközelebb, 6-700 méternyi távolsága a Nyárs-hegyi üteg állt a várfalaktól.

Az ostromsereg létszáma a következő volt:[27]

csapat Görgei Artúr vezérőrnagy ember löveg
I. hadtest Nagysándor József vezérőrnagy 9465 32
II. hadtest Aulich Laajos vezérőrnagy 7799 36
III. hadtest Knezić Károly vezérőrnagy 9419 30
VII. hadtest, 15. hadosztály Kmety György ezredes 4883 21
12. hadosztály Asbóth Lajos ezredes 2711 13
Összesen . 34277 137
A később beérkező ostromtüzérség . . 5

 

Bayer József egy 1849. május 1-jei, általunk ismeretlen létszámkimutatásra hivatkozva a következő adatokat közli:

Csapat Gyalogság Lovasság Összesen Löveg
I. hadtest 8199 1322 9521 35
II. hadtest és 12. hadosztály 7450 1600 9050 48
III. hadtest 6700 1500 8200 43
VII. hadtest, 15. hadosztály 3350 700 4050 16
Összesen 25789 5122 31001 142
A később beérkező ostromtüzérség . . . 5

Görgei május 4-én egy hadifogoly tiszt, Adalbert Steffan vértes főhadnagy útján megadásra szólította fel Hentzit, s becsületes hadifogságot kínált cserébe. Levelében csípős megjegyzéseket tett “az úgynevezett budai várra”, amelynek védelme igazi donquijotei feladat. Egyben közölte, hogy Pest felől nem fogja ostromolni a Várat, s hozzátette: ha Hentzi ennek ellenére lövetné Pestet vagy szétrombolná a Lánchidat, a vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre. Hentzi hasonlóan csípős stílusban közölte, hogy Buda 1849 januárjában, Görgei gyors elvonulása idején még tényleg nem volt erősség, de azóta azzá alakították át, “melynek szerencséje lesz Önnek a leghatározottabban ellenállni”. Felszólította Görgeit, hogy hagyjon fel a Vár lövetésével, mert kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel támadni.[28]

Görgei az elutasító választ véve elrendelte a Vár lövetését, s utasította Kmety György ezredest, hogy nyomuljon előre a Lánchíd közelében lévő, cölöpsánccal ellátott vízvédműhöz, s próbálja meg felgyújtani.[29]

A Kmety-hadosztály reggel 8 órakor indult el Ürömről Óbudán át Budára. Óbuda előtt már óriási tömeg várta a katonákat, amely a legnagyobb diadallal fogadta őket. A tömeg akkora volt, hogy a csapatok alig tudtak előre jutni. Mindenhonnan szólt a zene, borral, sörrel és sülthússal traktálták a katonákat. “Azt hiszem, soha sem láttam még olyan boldog népet, mint abban a pillanatban, amikor Budát meg kellett támadnunk” – írta naplójába  Ruster György vadász.[30] “Isten hozott benneteket! Éljen a haza! Éljen a magyar hadsereg! hangzott utcahosszant minden ablakból, minden kapuból, minden boltból, mintha az utca kövei is megelevenedtek volna, akkora volt az örömrivalgás! Oly határtalan a lelkesülés” – írta emlékiratában Hatala Péter. “Mi, tüzérek voltunk a legfiatalabbak, tizenhat, tizenhét éves bajusztalan diákok… Jaj de fiatalkák! Eszem a lelküket, hangzott felénk, meg-megcirógatták poros arcunkat”.[31]

A hadosztály déli fél 12-kor érkezett a Bomba (ma Batthyány) térre, s délben itt kapta a parancsot a vízvédmű elfoglalására. Kmety a parancsnak megfelelően a két, a délvidéki harcokban megedződött zászlóaljjal, a 10. és 33. zászlóaljjal, valamint két hatfontos löveggel indult a vízvédmű ellen. A 33. zászlóaljat tartalékban hátrahagyta a Királyhegy (ma Bem József) téren, ő maga pedig a 10. zászlóaljat és a két löveget a vízvédmű felé vezette. A támadókat a Halászbástya és a József-bástya védői oldalról, a Vízi-kapu melletti bástya ütegei szemből lőtték. (Egy honvédtüzér visszaemlékezése szerint a várlövegek a roham során nem nyitottak tüzet). A 10. honvédzászlóalj katonái elérték a vízvédmű cölöpműveit, de a védők kartács- és puskatüze következtében kénytelenek voltak visszavonulni. Az első tüzelésre a zászlótartó esett el, a zászlót elkapó Thurzó Miklós századosnak pedig a bal vállperecébe fúródott a golyó. A rohamban maga Kmety is megsebesült. A zászlóalj visszavonulás közben felbomlott, a katonák egy része a környező házakban keresett menedéket. Ezután az Üchtritz Emil őrnagy vezette dandár röppentyűkkel és a 3. hatfontos gyalogüteggel lövette a védművet. Kmety megismételte a rohamot a 33. zászlóaljjal is, de ez is kudarcot vallott. Ezután Üchtritz Emil őrnagy a 10. zászlóalj megerősítésére küldte a 45. zászlóaljat, ám az ellenséges tűz miatt az újabb támadás nem tudott kibontakozni. A vadászok, a 23. honvédzászlóalj és a 2. besztercebányai zászlóalj szintén megpróbálkozott a rohammal, de sikertelenül. Üchtritz röp- pentyűkkel és a 3. hatfontos gyalogüteggel lövette a védművet.

Kmety György
Kmety György

Kmety tett még egy kísérletet, majd jelentette Görgeinek, hogy a vízvédmű bevételét lehetetlennek látja, mert az ellenséges lövegek széltében pásztázzák a hozzá vezető utat. A vadászok a kapucinus kolostorhoz, majd délután 5 órakor a Bomba térre húzódtak vissza. A veszteségek súlyosak voltak: a 10. honvédzászlóalj egyharmada vált harcképtelenné, a vadászok 37 közvadászt, 5 altisztet és 3 tisztet veszítettek. A honvédekre a várból is lőttek, az egyik bomba a 45. honvédzászlóalj tömegébe csapott le, néhányan elestek, a zászlótartónak mindkét lába térdben eltört, sokan megsebesültek, s még egy kémény is a zászlóalj katonái közé dőlt. A katonák ekkor azt a parancsot kapták, hogy igyekezzenek a házak rejtekében a Vár közelébe jutni, s a háztetőkről lőni az őrséget. A háztetőkön a szükséges rések törésére fejszéket és csákányokat a városi szertár feltörésével szereztek, de közben folyamatosan lőtték őket, s ismét néhányan elestek. Éjszakára a katonák a Vár bástyáinak közelében húzódtak fedezékbe.[32] Egy honvédtüzér déltájban fürödni ment a Császár-fürdőbe, s éppen javában élvezte a melegvizet, amikor iszonyú dörgés és recsegés, majd fejvesztett lótás-futás zaja hallatszott. Amikor felöltözött, megtudta, hogy a Várból egy 24 fontos golyó elvitte a Császár-fürdő egyik tornyocskáját, s ez szülte a riadalmat.[33]

Görgei utasítására a környező hegyeken öt üteget helyeztek el. A Kálvária- és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy hétfontos taracküteg (összesen 11 löveg), a Kis-Svábhegyen az 1. tizenkét fontos üteg (7 löveg), a Nyárshegyen (Naphegy) egy fél röppentyűüteg (4 állvány), a Gellérthegyen pedig egy hatfontos üteg (7 löveg) állt fel. Ezek délután 2 órakor kezdték el lőni a Várat. A vártüzérség viszonozta a tüzet, s elhallgattatták a Kis-Rókushegyen és a Nyárshegyen lévő ütegeket. A Kis-Svábhegyen lévő tizenkét fontos, a gellérthegyi hatfontos és a Kálvária-hegyi taracküteg akadálytalanul folytatta működését. Két, a Gellérthegyről kilőtt lövedék a Váron átröpülve, a Lánchíd oszlopán megpattant, s a vízvédműbe csapott be. Hentzi ezt Pest felől kilőtt lövedéknek vélte, s ezért elrendelte Pest lövetését, amely este 8 órától 10 óráig folyt.[34]

A vízvédmű elleni támadás kudarca után nyilvánvalóvá vált, hogy a Vár gyors bevételére nincs remény. Görgei tehát írt Guyon Richárd tábornoknak, a komáromi vár parancsnokának, hogy küldjön ostromágyúkat Buda alá. Guyon május 6-án útnak is indított négy huszonnégy fontos és egy tizennyolc fontos ostromlöveget, s ezek május 8-án meg is érkeztek. Közben Görgei elrendelte a Naphegyen a réstörő, illetve emellett egy leszerelő üteg állásának kiépítését. A leszerelő üteg feladata a réstörő üteg fedezése volt a várlövegekkel szemben. Az ütegállások május 14-ére lettek nagyjából készen, s 15-éről 16-ára virradó éjjel vontatták be ide a lövegeket.[35]

Május 5-én a magyar haditanács úgy döntött, hogy a Nyárshegyen egy leszerelő üteget állítanak fel, s ettől balra fogják elhelyezni a réstörő üteget. Emellett Görgei utasította a tüzérséget, hogy folyamatosan lőjék a Várat, s igyekezzenek több ponton felgyújtani. Az egyes hadtestek azt az utasítást kapták, hogy minden nap, sötétedés után 4-4, a Kmety-hadosztály pedig 2 századot vezényeljenek ki a várőrség nyugtalanítására. A könnyebb közlekedés és utánpótlás érdekében május 7-én az Ercsinél és Ráckevénél álló hajóhidat felvontatták a Csepel-szigethez. Május 15-én este Hentzi a Lánchíd-hídfőből 4 kővel terhelt és 3 gyújtóhajót engedett le a Dunán a hajóhíd lerombolására, ám ezeket a Rochlitz Béla főhadnagy vezette utászok elsüllyesztették.[36]

Maga Görgei május 6-án Kossuth Lajoshoz írott levelében úgy vélte: “A vár bevétele csak úgy sikerülhet legrövidebb idő alatt, legkevesebb emberveszteség mellett, ha a vízi gépeket Pest részéről bombák és granátok s röppentyűk által összeromboljuk, minek következtében a víz hiánya enge- dékenyebbé tehetné az ellenséget – átallottam volna ugyan ezt legelőre javasolni, Pest városa bombáztatásától tartván, de minthogy az esküszegő Hentzi tábornok minden ok nélkül úgyis már bombáztatja a szép várost, a kár ugyanegy, a jó eredmény ellenben biztosabban várható, ha Pest részéről is ostromoljuk”.[37] Ennek ellenére a Pest felől történő ostromra nem történt előkészület. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy Hentzi eleinte nem foglalkozott a réstörő üteg építésével, ellenben annál inkább igyekezett beváltani Pest lövetésére vonatkozó fogadalmát. Május 4-étől kezdve szinte minden nap lövette Pestet. Különösen május 9-én és 13-án zúdított élénk tüzet Pestre, s ennek során megsemmisült az Al-Dunasor gyönyörű klasszicista épületegyüttese. Az állandó bombázás látványosságnak sem volt utolsó. Büttner Emil, a 17. honvédzászlóalj ágyúfedezeten lévő, 17. évét taposó katonája így örökítette meg levelében: “Borzasztó szép látványt nyújt ez naponta nekünk, majd minden este megkezdődik a bombatűz, lángban van ilyenkor az egész környék, helyenként villámlanak a bombamozsarak, melyet mindig tompa morgás követ. Mint tüzes sárkány, sivít fel szikrázva a bomba az ég felé, gyakran 8-10 is látható egyszerre a légben, és mindegyikét egy bömbölő 24 fontos követ[i]. Sok, a rosszul irányzottak közül a légben pattan el, a lángok mint összeszorított villám tódulnak ki meghasadt gömbébül, melyet mindig iszonyú csattanás követ, darabjai pedig különféle hangokkal búgnak és szóródnak szerteszét, mindent zúzva, törve, mi útjukban áll. Az ellenség folyvást bömbölő ágyúi, a szétpattogó gránátok és bombák, és a mi minden oldalrul szakadatlanul sortüzelő ágyúink mily zúgást morgást okoznak? Képzelhetik, hasonlít némileg a nagy égi háborúknál néha-néha hallható mennydörgéshez”. Ennél már csak a viszonylag új és ezért kissé egzotikus röppentyűk látványa volt élvezetesebb: “…ennél szebbet sosem láttam – írta Büttner. – Mint valami tüzes kígyó, sustorogva hasítá a léget egymás után a sok röppentyű, pattogva és szikrázva útjukban, és ha valamelyik ablakba vagy házfödélre estek, a leggyönyörűbben felvilágították a környéket, míg végre elpattanva, minden körülöttük levő gyújthatót meggyújtának”. (A háztulajdonosok kétségkívül kevésbé voltak lelkesek a látványtól.) A harcedzett honvédek azonban nagy lelki nyugalommal figyelték a bombázást és az ostromlók és ostromlottak tűzpárbaját. “…a föld szakadatlanul remeg alattunk, a legjobban érezzük magunkat, a legszebbeket álmodjuk, noha a legnagyobb gránát- és bombatűznek vagyunk kitéve”.[38]

A tűz viszonzásával a magyar fél sem maradt adós. Görgei a Svábhegyen lévő főhadiszállásra vitette a gellérthegyi csillagvizsgáló három nagy távcsövét, s tisztjei ezeken figyelték a várfalakon történteket. Emellett egy óriási bádog szócsövet is csináltatott. Valahányszor Hentzi és kísérete feltűnt a bástyákon, Thót Antal táborkari százados öblös hangján a szócsövön át utasította Barla Károly főhadnagyot, a Kis-Svábhegyen lévő üteg parancsnokát, hogy melyik falszakaszt vagy bástyát lövesse. “Meg is volt annak a sikere – írta emlékirataiban Thán Sándor honvéd táborkari százados -, mert Hentzi kénytelen volt kíséretével együtt Görgeinek s a magyar ütegeknek bókolni, azaz: a gabonával tömött zsákokkal védett bástyafalak mögé buk- dácsolni, amit aztán nagyon unalmasnak találhatott, mert körútját később lovon, csak úgy kutyafuttában tette meg. De még így is megesett, hogy gyakran le kellett szállania lováról, vagy pedig kényszerítve volt kíséretével együtt a mellékutcákban menedéket keresni a jól irányzott magyar ágyúgolyók elől.”[39]

A legénység is szívesen ingerkedett a védőkkel. A 65. honvédzászlóalj főőrségi helye a Bécsi kapu alatti utcában lévő egyik emeletes ház volt. Ennek közelében egy szűk sikátor húzódott. Őrség után vagy közben a legénység ezen a természetes hangosítón kiabált fel mindenféle pajzánságokat a védőknek, mire azok lövéssel feleltek.[40] Sokkal rosszabbul jártak a 34. (Porosz herceg) gyalogezred kíváncsi tisztjei, akik a Városmajor széléig merészkedve kaptak néhány kartácslövést a Nándor-laktanyánál felállított lövegekből, s majdnem mindannyian megsebesültek.[41]

A várőrség lőtt mindenre, ami mozgott. Emiatt a táborban nem lehetett nagyobb csoportokat alkotni. A 65. zászlóalj katonáit egyszer borosztás közben érte a tüzérségi támadás, de szerencsére csak néhány borral telt bográcsot ütöttek szét a golyók.[42]
Állítólag a magyarok május 9-én éjjel 10 órakor döntő támadást akartak indítani a Vár ellen, ezt azonban Hentzi újabb és újabb bombázásai megakadályozták. A támadási szándékot egy átszökött honvéd (volt cs. kir.) tüzér árulta volna el.[43]Nagysándor vezérőrnagy valóban javasolta a döntő rohamot, de ezt Görgei azzal utasította el, hogy egy hiábavaló támadás felér egy vesztett csatával, s az ellenség feltételezhető elszántsága mellett a jó eredmény mindenesetre problematikus. “A bátrakat lelövik, a gyávák elfutnak, aztán az erőd bevehetetlenségét hirdetik”.[44]

A május 5-16-a közötti előkészítő szakaszban az ostromsereg sem maradt tétlen. Május 5-én az alkonyati órákban Kmety csapatai ismét megközelítették a vízvédművet, mire Hentzi elkezdte bombáztatni a Vízivárost. Erre a magyarok visszavonultak, de hat ház leégett.[45] Május 6-án éjjel a Kmety-hadosztály vadászai közelítették meg a várfalakat, s nyugtalanították az őrséget.[46] Május 11-én Hentzi elrendelte, hogy hajtsanak végre kitörést a vízivárosi kórházakban lévő osztrák sebesültek és betegek kimentése érdekében. Az első kísérletet a 10. honvédzászlóalj visszaverte, ám amikor a cs. kir. csapatok reggel 7 órakor nagyobb erőkkel megismételték azt, már sikerrel jártak. Ehhez az is hozzájárult, hogy az őrálló századok meglehetősen hanyagul látták el a szolgálatot.[47]

Május 11-ről 12-re virradó éjjel a réstörő üteg munkálataink fedezésére a Kmety-hadosztály és a II. hadtest csapatai hajtottak végre nagyobb arányú vállalkozást a vízvédmű ellen, ám a támadás a tüzérségi tűzben ismét összeomlott.
Maguk a katonák is úgy érezték, “hogy a mi ostromlásunk csekély tűzzel foly, és hogy ily ostrom mellett – hacsak élelmiszerek hiánya miatt nem lesz kénytelen feladni – fönntarthatja Hentzi a várost a világ végeztéig”. Az ostrom lanyhaságát azzal magyarázták, hogy a fővezérség meg akarta kímélni Budát és Pestet, azonban ebben is csalódniuk kellett, hiszen Hentzi állandóan löveti “hazánk kellemes menyasszonyát, a víz okozta betegség kínjaiból csak alig kiépült Budapestet – bízvást el lehet mondani, hogy a tűz emészti azt meg, mit a víz dühe nem tudott elrombolni” – írta naplójába Győrffy Endre főhadnagy.[48]

Május 13-án délelőtt a magyar fél teljes tétlenségben maradt. Hentzi már abban reménykedett, hogy felmentő sereg közeledik a Várhoz, ám a délután folyamán a magyar ütegek erőteljes tüzet zúdítottak a Várra. Hentzi részint ennek viszonzására, részint azért, hogy a közeledő cs. kir. felmentő sereget szorult helyzetéről értesítse, ismét irtózatos tüzet zúdított Pestre és a Vízivárosra.
Ugyanakkor – érthetetlen módon – szinte semmilyen figyelmet nem fordított a magyar réstörő és bombavető ütegek építésére. Május 15-ére elkészültek az új ütegállások. A magyar tüzérség állása most így alakult: A Kálvária- és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy hétfontos taracküteg (összesen 12 löveg); a Nagy-Rókushegy alján, a téglavetőnél az 1. mozsárüteg (2 löveg); a Kis-Svábhegyen az 1. tizenkét fontos üteg (7 löveg);. a Nyárshegyen (Naphegy) egy leszerelő üteg (8 löveg), egy réstörő üteg (5 löveg) és egy fél röppentyűüteg (4 állvány), a Gellérthegyen pedig két hatfontos üteg (10 löveg) és a 2. mozsárüteg helyeztetett el. Május 16-án végre megkezdték munkájukat az ostromlövegek, s másnapra rést lőttek a Fehérvári-rondellától délre lévő falszakaszon. Az estig tartó lövetés során egy lövedék meggyújtotta a várpalota tetőzetét. Hentzi másnap bosszúból ismét Pestet lövette. Görgeit ez annyira felháborította, hogy elrendelte: május 17-éről 18-ára virradó éjjel a csapatok indítsanak erőltetett felderítést a Vár ellen, amely kellő siker esetén tényleges támadásba mehet át.

A támadás azonban kudarcba fulladt. Egyrészt a csapatok csak nagy nehézségek árán juthattak a falak közvetlen közelébe, mert a helyőrség még korábban különböző terepakadályokat helyezett el. Másrészt a rés még egyáltalán nem volt megmászható állapotban, a honvédek által vitt létrák pedig túl rövidek voltak. Az I. hadtest a Krisztinaváros kertjein át nem találta meg az utat a réshez, s mire a helyes támadási irányba jutott, kihajnalodott, s a várőrség kartács- és golyózápora, valamint gránátjai elől kénytelen volt visszavonulni.

A III. hadtest feladata az volt, hogy a Vár északi, rövidebb arcvonalát létrákkal mássza meg, s próbáljon meg betörni. Az itt védekező német-bánsági határőrök azonban visszaverték a támadókat, akik 34 halott és 21 létra hátrahagyásával voltak kénytelenek visszavonulni. A 65. zászlóalj mögött az ellenséges tüzérség felgyújtotta a fő támaszpontjukul szolgáló házat, s a katonák a nyílt téren, az égő ház és a városfal között voltak kénytelenek menekülni.[49] A 9. zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az Attila útnak a vár alatt lévő házak ablakaiból és padlásairól lője a védőket, hogy a többiek támadását elősegítse. A hadtest többi zászlóaljai a házakban gyülekeztek, s minden zászlóalj két százada a létrákat vitte a támadáshoz. A rövid létrák miatt a támadás itt is sikertelen maradt, s a csapatok visszavonultak. A 9. zászlóalj katonái azonban annyira belemelegedtek a lövöldözésbe, hogy nem vették észre a visszavonulást, parancsot pedig nem kaptak. Így aztán a katonák az elkövetkező napot a házakban lapulva töltötték, mert alighogy valamelyikük kidugta az orrát, a várfalakon lévő határőrök már lőttek is rá.[50]

A II. hadtest és a 15. hadosztály csapatai a vízvédmű ellen intéztek sikertelen támadást. “Szuronyainkkal is próbát tevénk, de a rossz terv miatt visszavereténk” – írta Borcsik Samu, a szabolcsi 48. honvédzászlóalj közvitéze.[51]

Kmety csapatai a szintén a vízvédművet támadták. A hadosztály négy oszlopban nyomult előre, s éjjel 1 órától hajnali 4 óráig lőtte a védőket, majd visszavonult. Győrffy Endre főhadnagy a 33. honvédzászlóalj 23 katonájával egészen a Vízi-kapuig hatolt, s éjjel 1-től hajnali 5-ig onnan lövöldözött.[52]

A támadás kudarcához alapvetően hozzájárult az egységes vezetés hiánya, s a rosszul megfogalmazott támadási terv; ti. senki sem tudta, hogy a látszattámadás mikor mehet át valóságos támadásba. A veszteséget külön érzékennyé tette, hogy az I. hadtest táborkari főnöke, Kleinheinz Oszkár őrnagy a visszavonulás során, a Barátság közben ellenséges golyótól találva elesett. Szegény Kleinheinz, éppen előző nap egy promontori kirándulás során úgy összeveszett Irányi István hadbíró századossal, hogy kihívták egymást párbajra, de a párbajt elhalasztották az ostrom utánra. Irányi éppen Pesten volt, s értesülvén Kleinheinz sebesüléséről, hozzá sietett, hogy kibéküljenek. Mire azonban odaért, Kleinheinz már halott volt. Irányi számára nem maradt más, mint hogy bosszút esküdjön Kleinheinz temetésén.[53]

Hentzi ekkor érzékelte, hogy az ostrom komolyra fordult. Május 18-án megpróbálta eltorlaszoltatni a rést, de az éjszakai felhőszakadás elvitte az egész torlaszt.

A május 18-ai felhőszakadás alaposan megtréfálta a magyarokat is. A 6. honvédzászlóaljat ekkor rendelték az Attila utcában lévő előőrsök felváltására.  “10 óra volt, midőn elindultam – írja emlékiratában Szalkay Gergely százados, a zászlóalj parancsnoka – egyre zúgott a zápor és a mély utakban mint tengerár zuhogott a hegyekről lerohanó víz, mely elragadott volna lovakat, kocsikat is, ha valaki oly vakmerő lett volna ekkor megindulni, ennélfogva lehetetlen volt az utakon mennünk, és oly borzasztó sötétben, hogy a mellettünk való embert se láthatánk, út nélkül kelletett mászkálnunk, majd oldalt, majd hanyatt csúszva le egyik szikláról a másikra, sokszor 3-4 ölnyi magasról. Hogy minő út volt ez: csak az képzelheti, aki valaha nappal is, út nélkül járt a Svábhegy keleti oldalán”. A zászlóalj este 10 órakor indult el, a Rácváros első házait éjfélkor érte el, de a lemaradozottak csak éjjel 1 óra körül érkeztek meg.[54]

A május 17-18-ai éjszakai roham kudarca után Görgei elrendelte, hogy minden éjjel hadtestenként négy-négy (a Kmety-hadosztályból két) század nyugtalanítsa a védőket éjjel 2 óráig.

Az ostrommunkálatokban való részvételből a huszárságnak semmi rész nem jutott. “Ezredünk mindazon helyet, melyen az ellenséges lovasosztály menekülni szándékozott, zárva tartotta. S ezen passzív helyzetben semmi különös hadi esemény nem fordult elő” – írta naplójába Zámbory Emil huszár őrnagy.[55] A mezei tüzérség egy részének sem sok szerep jutott. László Károly tűzmester, akinek ütege május 5-én Ráckeresztúron, Martonvásáron, Tétényen és Promontoriumon át érkezett a budai táborba, szorgalmasan jegyezgette fel naplójába az eseményeket, a híreket, de inkább csak azzal volt elfoglalva, mikor léptetik már elő hadnaggyá. “Hogy mikor kezdetik el az ostrom, s mi módon, kíváncsian várjuk” – írta május 11-én.[56] A legénység kétségkívül komoly várakozással tekintett az újabb roham elé. “…szinte előre örülök, ha eszembe jut, mily dolgunk lesz nekünk, ha sikerülend hazánk anyavárosát, az ősi Budát az ellenség alávaló körmei közül kiszabadítanunk. Meg is vesszük a bőrükön, ami kárt a szegény pestieknek tettek, melynek dunai oldalára már alig ösmerni, annyira össze van lődözve, meg a szegény budai krisztinavárosiaknak tettek”.[57]
Hentzi május 19-én a réstörő üteg ellen egy leszerelő üteget állíttatott fel a Fehérvári-rondellán, s sikerült is egy 18 és egy 24 fontos löveget ideiglenesen elnémítania, de a rés egyre tágult. Ezen az éjjelen ismét kísérletet tett a rés eltorlaszoltatására, de az erős magyar puska- és ágyútűzben a cs. kir. utászok nem tudtak komoly munkát végezni. Ugyanakkor a magyar II. hadtest egyik utászosztaga a Várkert kerítésfalához épült egyik házon át utat tört a Várkertbe, s egy honvédszázad ott befészkelte magát. Az ezen falszakaszt védő Ceccopieri-zászlóalj hiába intézett ellenlökést, a honvédek megtartották állásaikat. A Kmety-hadosztálynak pedig a vízvédmű fölött uralkodó  házak egy részét sikerült elfoglalnia, s onnan hatásos puska- tüzet zúdíthattak ennek védőire is.
Május 20-án Hentzi ismét megpróbálta eltorlaszoltatni a rést, s a munkák során Pollini mérnökkari századost egy 24 fontos ágyúgolyó megölte. Helyébe Gorini százados lépett, s az ő vezetésével egy 1,7 méter vastagságú rögtönzött mellvédet építettek a 18 méter széles rés tetején; magát a rést az I. rondella hat lövege tűz alatt tarthatta.

Görgei május 20-án kiadta az utasítást a vár bevételére. A döntő rohamnak hajnali 3 órakor kellett megindulnia, miután valamennyi löveg össztüzet ad a várra. A rés ellen az I. hadtest zászlóaljai indultak rohamra. A II. hadtest déli irányból indult rohamra, a III. hadtest az északi várfalat, a Bécsi kaput és az esztergomi rondellát rohanta meg. Kmety hadosztálya azt a feladatot kapta, hogy foglalja el a vízvédművet, tartalékát pedig a Bomba-téren állítsa fel.

A rohamot megelőző éjszakán Görgei egyik táborkari tisztje végiglátogatta a tábort. A tiszt minden tábortűznél harcrakész honvédeket talált, akik örültek, hogy a védők megadják magukat [!], “versengtek, hogy ki lesz az első a falakon, s csak azt sajnálták, hogy nem tudják elképzelni, hogyan nézhet ki Hentzi, nehogy valaki mást fogjanak el helyette”. A fővezérség ugyanis pénzjutalmat ígért annak, aki elfogja Hentzit.[58]

Bencze Mihály, a 25. honvédzászlóalj hadnagya a Rácváros felőli várkapunál hallgatózott, s hallotta, amint a várfokon lévő őrség “kenyér és más élelmiszerekért veszekedett és verekedett, innen gyanítani kezdtem, hogy az őrség már sokáig magát fenn nem tarthatja”.[59]

Az I. hadtest főhadiszállásán Nagysándor József vezérőrnagy adott vacsorát. Ott volt Sulcz Bódog alezredes, akit már ekkor Bátorinak neveztek hihetetlen vitézségéért, s aki éppen aznap érkezett vissza Esztergomból, miután felépült makacs nyakgyulladásából. Jelen volt még Máriássy János ezredes, aki a tavaszi hadjáratot töltötte betegen, s csak május 5-én tért vissza a főhadiszállásra. Ott volt Alois Burdina von Löwenkampf őrnagy, a 39. (Dom Miguel) gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka, Inkey Kázmér őrnagy, a zalai 47. honvédzászlóalj parancsnoka. Nagysándor Bátorira emelte poharát: “A Bódog megérkezett, s most bátran elmondhatjuk, hogy szerencsét hozott, mert boldog a neve. Mi győzni fogunk. Éljen ő és a haza!” Bátori válasza lakonikus volt: “mindenesetre Buda várában fogunk reggelizni”.[60]

Irányi István hadbíró százados éjfél tájban a következőket írta naplójába: “Sötét, hallgatag éj borul a földre és a réti virágok illatával száll a táborozó magyar seregre, melynek hősei itt körül nyugosznak, hol csak egyes őrök járnak fel s alá, fegyver vállaikon – amíglen ott fenn a szép csillagok égi serge virrasszt s lecsillog a harcot álmodókra, fénylő fegyvereikre, arcaikra! – Majd ha feljő a hős, a nap, az égre, soknak fogja ez álmodók sorából vérében sugarát fürösztni búsan, a vítt Buda tört falán s alatta! – Míg dob s tárogató csatára hívnak, álmodjál diadalt, vitéz halandó, sejtvén hős koszorút, dicső győzelmet; álmodd hű szeretőd gyönyör szívét, és mind üdvözleni fog, ha élve érzed! Mint testvér s szüleink, örülni fognak, ha kivíva a győzelem s szabadság vélünk visszajut ősi házainkhoz a hőn várt diadalt megünnepelni! – vaj’, ki tudja, ha álmodunk-e holnap, kiknek vére kifolyni fog dicsően a hon s emberiség jogért az árba a vítt ős Buda tört falán s alatta? – Engem a rövid álom enyhe mellőz, tán hogy hosszút ígér a jó szerencse a küzdés mezején dicsőn adandót? Legyen bár, mi lesz, én neked, szabadság, hazám s emberiség, ó, szent ügy! éltem, s érted halni tudok szabad kebellel! – S majd ha néztek alá a síromra, égi csillagok, mosolyogjatok le nyájas arccal porladozó barátotokra, könnyhelyt [sic!], harmatot áldozandók”.

Közhelyes, túlzó, patetikus és romantikus sorok ezek. Ám amikor eljött a hajnali roham, a Horváth-kerten áthaladó rohamoszlopban karddal kezében ott volt Irányi István hadbíró százados is.[61]

Garay Antal, a 49. honvédzászlóalj őrmestere este 8 órakor tudta meg, hogy másnap támadás lesz. “Hamar elaludtam, de álmom nagyon szakgatott volt. Már éjfélkor ébren voltam. Egyszer csak megszólal egy ágyú dörgése messziről”. Felugrott, s vele együtt minden tiszt és közlegény. Pár perc alatt készen volt a zászlóalj, s megindult a kitűzött helyre, a Várkert alatti Szarvas térre “oly csendesen és komolyan, mintha temetésre menne. De ez nem volt sem félelem, sem csüggedés, hanem elővigyázat”. Itt várakoztak. Egyszer csak Grisza Ágost százados kivette az óráját, s szeméhez tartva  így szólt: “Mindjárt három óra lesz”. Alighogy ezt kimondta, irtózatos ágyúdörgés reszkettette meg a levegőt.[62]

A rohamjelet a 24 fontos mozsarak mellett elhelyezett röppentyűk hat lövése adta meg hajnali három óra tájban. “egyszerre megpendült minden oldalon a dob, és iszonyú zúgással veré mintegy 300 az általános rohamot, s mi mindnyájan Éljen a magyar! rivalgás közt rohanni kezdénk” – írja első benyomásairól az I. hadtest soraiban rohamra induló Büttner Emil.[63]

A roham kezdetben csak nehezen nyert teret, mert a résnél a védők nemcsak szemből, de oldalról is lőtték az ostromlókat. A rés elleni rohamot személyesen Nagysándor József vezérőrnagy vezette. Nagysándor 1804-ben született Nagyváradon, 1819-1847 között a cs. kir. hadseregben szolgált, s huszár főszázadosi rangban nyugalmazták. 1848 június 19-étől Pest város egyik nemzetőr őrnagya volt, szeptember közepén azonban áthelyezték Nagykikindára. November 1-jétől alezredesként volt egy önálló nemzetőr dandár parancsnoka Temesvár környékén. 1849. január 25-én nevezték ki ezredessé, s egy lovasdandár, majd -hadosztály parancsnoka lett a bánsági, majd az ebből alakuló III. hadtestnél. A vakmerőségig bátor, kiváló lovas- parancsnok kitüntette magát a március 5-i szolnoki ütközetben. A tavaszi hadjáratban a fősereg lovasságának parancsnokaként szolgált, április 7-én Kossuth tábornokká léptette elő. Április végén Klapka helyett ő vette át az I. hadtest parancsnokságát, s ennek élén szolgált a szabadságharc végéig.
Nagysándor a Driquet-dandár élén haladt. Ehhez tartozott a 28., a 44. és 47. honvédzászlóalj, amelyek közül a 47. zászlóalj haladt az élen. A védők csak akkor vették észre a honvédeket, amikor azok már a résen voltak. Itt azonban kemény fogadtatásban részesültek, s a támadás nem tudott tért nyerni. Nagysándor a 39. (Dom Miguel) gyalogezred tartalékban lévő 3. zászlóalját rendelte a réshez, de ide sietett a 17. honvédzászlóalj egy része is. Így végre sikerült elsöpörni a védőket, ám a vérveszteség nem volt jelentéktelen. A rohamban elesett maga Burdina őrnagy, a Dom Miguelek parancsnoka is.[64] Az első zászlót Püspöky Grácián, a 47. honvédzászlóalj néhány napja felesküdött zászlótartója tűzte ki a Várban.[65]

Egy másik hadoszlop, Nyeregjártó János dandára Máriássy János ezredesnek, az I. hadtest vitéz hadosztályparancsnokának vezetésével a réstől jobbra indult rohamra. Itt a 19. és 34. honvédzászlóaljak rohamoztak. Az ellenséges tüzérség és gyalogság hatókörén belül infernális jelenetek játszódtak le. “Iszonyú volt itt, a bástya tövében nézni, mint söpör le 3-at, négyet is egyszerre a kartács, mint sodor el  egész sorokat az ellen túlfélrül lőtt ágyúgolyója, mint hasítja belüket, hordja el kezét, lábát, fejét soknak az elpattogó gránát. – Lehetett itt látni elszakadt kezet, lábat, koponyadarabokat heverni, a falazatok körül sok létrákrul a lelőtt emberek belei csüngtek alá, sokrul a vér, velő csepegett, sokat az ellőtt létra darabjai, sokat a bástyák alatt álló tömegekbe felülrül zuhantatott égő kanócú és alul elpattogó gránátok, sokat az ágyúgömbök által falbul kitört kő- és tégladarabok sújtottak agyon” – írta az ostrom után néhány nappal anyjának Büttner Emil. Ő maga “látván, hogy itt a sokáig állás nemigen egészséges”, visszamenni pedig “a világ minden kincséért sem akarván”, összeszedte minden bátorságát, s egy közelben álló létrához rohant, amiről egy kartácslövedék éppen előtte söpört le három honvédet; a vérük még ott csepegett a fokokon. Felmászott a létrán, s egyszer csak a bástyán találta magát. “ide hogy juték fel, nem tudom” – vallotta be később. “Zúgott körültem minden irányban az ágyú és puskagolyóm, sivított a kartács, és én bal kezembe fegyverem, véres kézzel és ruhával felérék a várfokra, hová a már fent lévő bajtársaim is felsegítettek”. Röviddel ezután egy újabb ágyúgolyó elvitt három létrát; Má- riássy ezredest a légnyomás terítette le. Ezt látván, a csonka sebesültek kiáltásait hallván, a fal alatt lévő annyira megrémültek, hogy futásnak eredtek. A falon fent lévő mintegy 400 honvéd ordított, rimánkodott, hogy ne hagyják ott őket; a fent lévő két zászlót lobogtatták. Végre Máriássy is magához tért, s visszafordította a hátráló csapatokat. A tartalékban lévő 6. honvédzászlóalj is előrerohant, neki “a már a létrákat döntögető németeknek”.  Ezt látva, a falszakaszt védő olasz bakák “magok is segíték kapaszkodó bakáinkat”.[66]

Máriássynak tehát sikerült a várkerteken át két zászlóaljjal a rést védők oldalába kerülni, s ezzel az ott rohamozók bejutását is elősegíteni. Reggel 5 órakor Nagysándor József tábornok örömmel jelentette Görgeinek, hogy a Várban már kilenc zászlóalja van, s “Ha az Isten is úgy akarja, tartani fogjuk magunkat a várban”. Aztán még kívülről ráírta a levélre: Tizenegy zászlóalj van a Várban.[67] A falak megmászása és a Várba való bejutás mindennél erősebb benyomást gyakorolt a katonákra. Az ostrom további részleteit Bütt- ner Emil már nem is tartotta megörökítésre  méltónak: “Elhagyva most a bástyákat, egyenként szökdösénk egyik utcábul a másikba a keresztül-kasul repkedő golyók között, míg végre a Vár népét egyes csapatokban, részint lefegyvereztük, részint halomra lőttük, szúrtuk és a többi, különösen a horvátokat”. Egy udvarban közel 30, halomra lőtt olasz katonára bukkantak. Amikor megkérdezték, ki bántotta őket, egyikük, aki még lélegzett, Armeedeutsch nyelven felelt: “Spitzbub Krobót hat mich erschossen” (Csirkefogó horvát lőtt le). Valószínűleg az olaszok nem akartak már harcolni, s ez vezetett a tragédiához.[68] Az olaszok – amint látták a magyarok betörését – valóban több ponton beszüntették a harcot, és megadták magukat. A 26. honvédzászlóalj Andrássy Jenő főhadnagy vezette kis különítményét, amely a nádori istállók környékén, a Vár délnyugati részén, a Szent György tértől délre létrákon és a fal réseibe szúrt szuronyokon mászott fel a várfalakra, szintén “Evviva Ungheria” kiáltással fogadták, s letették a fegyvert. A különítmény előbb a Sándor-palota felé vette útját, innen azonban olyan tüzet kapott, hogy kénytelen volt visszavonulni a nádori istállókhoz. Csak amikor erősítés érkezett, tudták kiszorítani onnan a védőket.[69] A 49. honvédzászlóalj szintén a Várkert falán át tört be a Várba. “De szemben velünk áll egy erősebb ellenséges csapat a gyalogságból, mely puskatüzeléssel fogadott, de csak egy decharge-t [sortüzet] adhatott. Mi szuronyt szegezve rohantuk meg őket, s mondjam-e, hogy talán fele ott maradt, a másik fele fel a várba menekült. Mi nyomukban utánuk rohantunk. Fenn az Arzenál előtt két ágyú kartáccsal fogadott bennünket, de ezek is csak egy lövést tehettek, a másik percben már ott feküdt valamennyi, egy szakasz horvát katonai is és az összes tüzérek. A vezénylő tüzértiszt az én kardom elé került, s amikor már többé nem volt kardjára szükség, leoldottam azt róla, és oda tűztem az én nagy kardom mellé”.[70]

A 6. honvédzászlóalj ágyúfedezeten volt, de parancsnokát, Szalkay Gergely századost úgy elkapta a harci hév, hogy a függelemsértés kockázatát is vállalva, az első roham visszaverését látva, parancs nélkül megindította alakulatát a falakhoz. Amikor odaért, a honvédek már a Várban voltak, ám a nádori istállók közül nem tudtak kibontakozni. Szalkay rohamot vezényelt, s előbb a fegyvertárat, majd a Sándor-palotát tisztította meg katonáival. Ezután a zászlóalj egy részét a vízvédmű felé küldte, hogy fentről lövöldözve segítsék elő Kmety hadosztályának támadását. A nádori kertekben lévőkre a Szent György tértől délre található fegyvertárból nyittatott tüzet, majd a nádori (királyi) palotát tisztította meg.[71]

Rövidesen a II. hadtest katonái is behatoltak a Várba a nyugati nagy falközben lévő várkertnél. Itt a falakat létra híján egymás vállára állva mászták meg a honvédek. A Ferdinánd-kapunál létrákon, a Duna felőli keleti oldalon a megrongált fal törmelékein jutottak be a Várba. Az itt bekerített cs. kir. csapatok rövidesen letették a fegyvert.[72] A 48. honvédzászlóalj egy része, elunva a sikertelen kísérleteket, a résen tört be a Várba.[73]

A 63. honvédzászlóalj katonái azt a feladatot kapták, hogy a Krisztina- városban a várfalhoz legközelebb eső házakban helyezzék el a létrákat.  Május 21-én éjfél után a zászlóalj katonái a nádori istállók felől indultak rohamra. Míg a legénység egy része a létrákat támasztgatta a falaknak, a többiek puskatűzzel igyekeztek lefogni az ellenség lövészeit. A létratámasztgatók közül sebesültek meg a legtöbben. Amikor a katonák megkezdték a felmá- szást, a cs. kir. csapatok már csak gyéren mutatkoztak a bástyákon, mert a résen tömegesen betóduló ostromlók miatt visszahúzódtak. A feljutó honvédek a házak fedezékében bújtak meg, s amikor számuk néhány száz főre növekedett, megindultak a Szent György tér felé. A nádori palota ablakaiból még lőttek rájuk, ám rövidesen egy másik rohamoszlop megrohanta és elfoglalta ezt az épületet is. A zászlóalj a Szent György térről a Dísz térre, majd onnan a Nándor-laktanyához vonult, ahonnan visszatért a Szent György térre. Beniczky Alajos százados tanúsága szerint az alakulat a Várban már nem került tűzbe.[74][74]

Nem volt könnyű dolguk a III. hadtest katonáinak sem. A 9. zászlóalj katonái ismét az Attila utcai házakból lövöldözve biztosították a rohamozók feljutását.[75] Itt a 3., a 42. honvédzászlóalj, a 19. (Schwarzenberg) gyalogezred 3. zászlóalja, a 60. (Wasa) gyalogezred 3. zászlóalja indult rohamra. Ők a Bécsi kaput és a szomszédos falszakaszt mászták meg létrákon. 30 katona esett el, mire sikerült feljutni a kapura, s aztán bejutni a Várba. A létrákról lehullókat gyakran alább álló bajtársaik szuronya nyársalta fel.[76] A III. hadtest arcvonalán elsőként a 42. honvédzászlóalj katonái jutottak be a Várba.[77] A Bécsi-kapunál és a mellette lévő bástyán a 3. honvédzászlóalj tört utat a Várba.[78] A rohamozók ezután az Úri és az Országház utcán indultak a Szent György tér felé, hogy két tűz közé fogják a védőket. A hajnali rohamban a katonák szinte maguk sem tudták, hogyan jutottak be a Várba. “A setét- ségtől nemigen lehetett látni, s nagyon kellett vigyázni, hogy bajtársainkat ne támadjuk meg – írja egy honvéd. – Eközben hátulról nagy csapást kaptam fejemre, mely annál érzékenyebben érintett, mert a nehéz csákót egy könnyű sipkával cseréltem föl az ostrom megkezdésekor. A vér erősen folyt fejemből, de zsebkendőmmel hirtelen bekötöttem, s csákómmal jól leszorítottam, s mintha mi sem történt volna, tovább folytattam a harcot”. A 65. zászlóalj betört a Nándor-laktanyába, ahol erős tűz fogadta a katonákat. “Rohamunk elől azonban a legközelebbi utcába vonultak, s még a házak ablakaiból is erősen tüzeltek ránk, minek következtében minden házat felkutattunk, s csak akkor haladtunk tovább, mikor biztosítottuk magunkat, hogy ott nem maradt ellenség”. Közben a várfalon folyamatosan tódultak be a csapatok. Alighogy a III. hadtest csapatai feljutottak, a 9. zászlóalj katonái is elhagyták az Attila úti házakat, s a Bécsi-kapunál lévő létrákon felmászva, csatlakoztak a rohamozókhoz.[79] A 9. zászlóalj néhány katonája a Nándor-laktanyához közel eső 4. számú rondella felé futott, hogy az ott lévő ágyúkat a védőkre irányítsák. Glevitzky Sándor hadnagy útközben találkozik a zászlóalj egy “elszármazott” tisztjével, a jelenleg a Wasa-gyalogezredben szolgáló Tremmel Károllyal. Megölelik egymást, s sietnek tovább.[80]

Hentzi halálos lövést kap
Hentzi halálos lövést kap

A válságos helyzetben Hentzi a Szent György téren maga állt a védők élére, s próbálta meg visszaűzni a honvédeket. Ám rövidesen halálos sebet kapott. Állítólag Hertelendy Kálmán, a 47. honvédzászlóalj századosa, más forrás szerint Püspöky Grácián zászlótartó lőtte le.[81] Elestéről az emlékirat- és naplóírók a legkülönbözőbb verziókat örökítették meg. Volt olyan, aki szerint menekülés közben érte a golyó.[82]

A várparancsnok eleste után reggel 7 órára a Vár a honvédek kezébe került. Utoljára a várpalotában védekező cs. kir. csapatok adták meg magukat.

A Kmety-hadosztály egy különítménye Győrffy Endre főhadnagy vezetésével közvetlenül a várfalak ellen indult. Május 19-én ugyanis egy budai polgár kereste fel Kmetyt, s közölte, “miként ha valami tiszt vele menend, fog olyan utat mutatni a várba, melyen 300 ember észrevétel nélkül föl- juthatand”. Kmety felszólítására Győrffy jelentkezett, mire az ezredes azonnal előléptette őt főhadnaggyá. Győrffy abban reménykedett, hogy ha az elsők között jut be a Várba, százados lehet. “Ha egyszer parancsnok vagyok, önként jön a többi. Teljes életemben csak parancsnok akartam lenni, habár csak egynehány ember lenne is alattam. A reményem nagy…! Tábornagy akarok lenni, de eltökélt szándékom sem kisebb reményemnél” – írta naplójába Győrffy. Szegényből azonban nem lett nemhogy tábornagy, de százados sem. A roham során bal ágyékán golyó érte, s 10 nap múlva, iszonyú kínok után belehalt sebeibe.[83] Kmety többi zászlóaljainak dolgát megkönnyítette, hogy Hentzi a Várba benyomuló honvédek kiszorítására a vízvédműben lévő gyalogság egy részét is a várba rendelte.[84]

Noha Görgei a roham előtt elrendelte, hogy a honvédek ne ejtsenek foglyokat, a rohamozók mégis többnyire megkímélték a magukat megadók életét. A 3. honvédzászlóalj katonái számára Mogyoródy Adolf főhadnagy értelmezte a parancsot: “Görgei csak a fegyverrel ellenállókat érthette”.[85] “Az osztrák tisztek mondák, nem tudják, mit bámuljanak honvédeinkben, elszánt hősi bátorságukat-e, vagy nagylelkűségeket legyőzött elleneik iránt” – írta naplójában László Károly.[86] Garay Antal a 49. honvédzászlóalj két századával füstösen, véresen, porosan éppen az egyik őrhely felé tartott, ahol ott térdepelt egy zászlóalj lefegyverzett horvát határőr. “Kezeiket összekulcsolva, ég felé emelve könyörögtek életükért. Honvédeink közül néhány fölemelte fegyverét és a levegőbe lőtt, jelezni akart, hogy védtelen harcosra nem emeli fegyverét”[87]. Állítólag maga a halálos ágyán fekvő Hentzi is így kommentálta a történteket: “Valóban, a magyar egy lovagias nemzet”.[88] Maga Görgei is helyeselte a honvédek eljárását, egyedül Hentzire volt mérges, amiért az ok  nélkül lövette Pestet s még a Lánchidat is fel akarta robbantatni. “..ha ma meg nem hal, ezen nyomorult hőst holnap felakasztatom” – mondta Bátori Sulcz Bódognak.[89]

Volt olyan tiszt, akit éppen Buda alatt vert le a betegség, s így kimaradt a dicsőségből. Szabó Samu, a rohamban az élen haladó 47. honvédzászlóalj századosa mérgelődött is emlékiratában: “A sok fáradság s nélkülözések között folytonos jó egészségben voltam. A hosszas nyugalom s jó élet közben lebetegedtem az ostrom, vagyis a Vár megrohanása előtt mintegy 6 nappal”. Szeretett volna a táborban maradni, ám az esős idő miatt végül mégis a Svábhegyre ment szállásra. Mint beteg, nem tudta, mikor lesz a roham, s csak amikor 21-én hajnalban hallotta a nagy lövöldözést, jött rá, hogy aznap van a döntő támadás. Gyorsan felöltözött, de mire a Várba ért, addigra azt már be is vették.[90]

Görgei Artúr
Görgei Artúr

Röviddel a Vár bevétele után Görgei is fellovagolt. Utasította a 9. honvédzászlóaljat, hogy készenléti tartalékként a budai városháza előtt táborozzanak le. A napok óta kialvatlan honvédeknél azonban az álom erősebb- nek bizonyult, mint a reglama, s röviddel a parancs kiadása után már ötösével-tízesével aludtak a kapualjakban. Görgei erre megdorgálta a zászlóaljparancsnokot, az továbbadta a leteremtést a századparancsnokoknak, azok az altiszteknek, “az altisztek pedig értenek az ilyen dologhoz a legjobban s kézzelfoghatóan magyarázzák meg az alvás és ébrenlét közötti különbséget”. Így aztán a vörössipkásoknál az általános örömérzetbe némi üröm is vegyült.[91]

Az ostromnak volt még egy, szerencsésen végződött epizódja. Havas József cs. kir. biztos még április 22-én felszólította a lakosságot, hogy a cs. kir. csapatok távozása esetén viselkedjen nyugodtan, különben a városokat és a Lánchidat ágyúzni fogják. A katonaság lebontotta a pesti Újjépületet a Lánchíd pesti hídfőjével összekötő cölöpműveket, felszedte a Lánchíd úttestét, majd felgyújtotta a hajóhidat. A budai Lánchíd-hídfőnél a Várral összekötő cölöpmű védte a Vár vízellátásához szükséges vízkiemelő gépeket; ezt Hentzi várparancsnok őrséggel látta el. Hentzi a budai parti bal oldali lánc alá, a hídpillér és a lánckamra között négy robbanótöltetű ládát helyeztetett el, hogy szükség esetén felrobbanthassa a hidat. Adam Clark látszólag készségesen segédkezett az előkészületekben, ugyanakkor nem szivattyúztatta ki a lánckamrába szivárgó vizet, majd összetörette a szivattyút.

Görgei még május 4-én felszólította Hentzit a híd, “e felséges mestermű” kímélésére. Az ostrom során a híd is kapott néhány lövést: a Gellérthegyen felállított magyar ütegek rosszul irányzott lövedékei átröpültek a Vár felett. Egy 24 fontos lövedék megrongálta az egyik láncot is. Május 21-én reggel 6 és 7 óra között Alois Allnoch ezredes, várparancsnok helyettes szivarját a töltetre dobva, megkísérelte a híd felrobbantását. A robbanás megrongálta ugyan a hidat, de Allnochot darabokra tépte. A robbantást semmi sem indokolta: a Várat ebből az irányból nem érte támadás.

A Vár bevételét követően a honvédek egy része korántsem hősies dolgokkal foglalatoskodott, hanem igyekezett jól megszedni magát. A gyilkos küzdelmet követő felszabadultság különböző kihágásokhoz vezetett: a honvédek nemcsak kiraboltak bizonyos épületeket, hanem fel is dúlták azokat. Akadt bőven bor is, s többórás mulatozás kezdődött a Várban.[92] Büttner Emil “mindössze egy lakkírozott tokmányt, néhány képet, könyveket és többit (…) és különösen 9-10 kisztli legfinomabb szivart” szerzett. Nagybátyja, Büttner Károly Hentzi kardját és csákóját szerezte meg. “A huszár uraimék pedig, kik gyalog ballagtak fel a már bevett várba, mind lóháton ment vissza. Gyönyörű volt látni, mint cipelik a pezsgős palackokat, egész süveggel cukrot, koszorú fügét, ágyneműt, szoknyát, főkötőt, mindenféle ruha és öltönyneműket, faliórákat, képeket, függönyöket, szőnyegeket, egyszóval minden képzelhetőt, bakáink. Legjobban jártak, kik valamely nyilvános pénztárakhoz juthattak, azok ugyan megpénzelték magokat!” A honvédek egy része a zsákmányolt női ruhákat felöltve árulták zsákmányukat, “sokan pajkosságbul az utcán kirakták holmijukat, s kínálják fűnek-fának”.[93] A mértéktelen borfogyasztást a 49. zászlóalj parancsnoka úgy akadályozta meg, hogy összehívta katonáit, s a következőket mondta nekik: “Fiúk! Azt mondják a házi cselédek, hogy a bor mind meg van mérgezve”. Ez aztán használt, “még a legpityókosabb  sem mert többet inni.”[94]

Garay Antal a budai új kaszárnyába sietett, hogy még februárban letartóztatott Alajos bátyját, mocsoládi lelkészt kiszabadítsa. Ám szomorú szívvel kellett hallania, hogy az áprilisban elvonult cs. kir. sereg a politikai foglyok nagy részét magával vitte.[95] A honvédek azonban felnyittatták valamennyi várbörtönt, s a köztörvényeseket is szabadon engedték.[96]
A Vár bevételéről szóló jelentést Kmety György ezredes vitte Debrecenbe Kossuthnak. Kossuth néhány órára családja körébe is meghívta az ezredest, s egyik fiának a következőképpen mutatta be: “Nézd meg fiam e bácsit, s midőn a legvitézebb magyarról hallani fogsz, akkor jusson eszedbe e bácsinak arcképe”.[97]

Utószó

Kossuth utólagos érvelése szerint Görgeinek Komárom felmentése után Buda helyett Bécs ellen kellett volna támadnia, s akkor Bécs “egy érett alma gyanánt hull vala kezébe”.[98] Ekkor azonban még magának Kossuthnak sem voltak kételyei. Május 22-én lelkesítő utóirattal tette közzé a Buda bevételéről szóló jelentést, s ugyanezen a napon Szemerével közösen gratulált Görgeinek: “…Ön eddigi hadjáratát az ős Buda várának bevételével koszorúzta meg. Fővárosát a hazának, székhelyét a nemzetgyűlésnek és kormánynak visszaadta. Sőt e diadal által siettette vagy éppen eszközlötte, hogy önálló nemzeti függetlenségünk Európa által elismertessék”.[99] Egy nappal később Batthyány Kázmér, nyilván egyeztetett kormányálláspont eredményeként, a következőket írta Pulszky Ferencnek, a kormány londoni képviselőjének: “Ezen, a nemzetre nézve annyira örvendetes s óhajtva várt esemény a magyar ügyekre nézve minden tekintetben nagy befolyással leend. Ha némely külföldi hatalmak mindeddig vonakodtak is Magyarországnak függetlenségi nyilatkozatát, mint bevégzett tényt tekinteni, míg hazánknak fővárosa az ellenségkezében van, míg attól lehete tartani, hogy mint erejének gyűlhelye oda használtassék, hogy a magyar kormányt és hadsereget újra a Tiszántúlra visszaszorítsa: Budának – az annyira erősített s a végelszántságig védelmezett Budának – bevétele e nehézségeket végképp elenyészteti; – ez még inkább fogja a magyar hadsereg a külföldi népek minden kétségeit elenyésztetni, midőn a Duna mellett fekvő fővárosából bocsátandja ki hadjárati tudósításait”.[100]

Lelkes hangvételű levélben gratulált Görgeinek Csány László közlekedésügyi miniszter is: “Buda tehát be van véve; mikor a törököktől visszavettük, egész Európa részt vőn visszavételében, a vársereg körülbelül Hentziéhoz hasonló volt, a várparancsnok egy renegátus schweizi, az ostromló sereg 22 ezeret vesztett – minő különbség!!”[101]

Rossz döntés volt-e Buda ostroma? Igaza volt- és van-e azoknak az utólagos bírálóknak, akik úgy vélik, a Bécs elleni támadás eldönthette volna a háború sorsát? Az ezzel kapcsolatos fejtegetéseknek Kossuthtól és Klapkától Irányi Dánielen és Horváth Mihályon át Asbóth Lajosig és Krivácsy Józsefig se vége, se hossza. Csakhogy Bécs bevétele nem jelentette volna a háború végét. A főváros 1848 októberében egyszer már a felkelők kezére jutott, de ez egyáltalán nem akadályozta meg a katonai ellenforradalom kibontakozását. A fő cél az ellenséges főerők megsemmisítése lett volna, ehhez azonban a magyar hadsereg nem rendelkezett a legfontosabbal: az erőfölénnyel. S ahogy Diószegi István a forradalom és szabadságharc 125. évfordulóján tartott előadásában kifejtette: “A magyar történetírás kedvenc vitája arról, hogy mi lett volna akkor, ha Pest idejében a bécsi forradalom segítségére siet, és ha Görgey Komárom után Buda helyett Bécsnek fordul, valójában hibás körben forog. A német fejlődés irányát az adott objektív feltételek mellett semmiféle külső hatással nem lehetett megváltoztatni. A német forradalom nem tudta megszervezni önmagát, és e képesség hiánya a német egység, és vele együtt a magyar forradalom sorsát is eldöntötte”.[102]

Tény, hogy az orosz intervenció hírének megérkezése után mind Kossuth, mind Görgei igyekezett szabadulni az ostrom felelősségétől. Buda ostromát Görgei utólag többször is hibának mondotta, s a kormányt okolta érte.[103] 1849 augusztusában Paszkevics tábornagy számára írott rövid összefoglalójában már egyenesen úgy fogalmazott, hogy “Buda ostroma volt a legnagyobb hiba, amelyet elkövethettünk, mert ez meggátolt bennünket abban, hogy kihasználjuk az osztrákok fölött Nagysarlónál (1849. április 19-én) aratott győzelmünket”. A Vár bevétele után erre többé nem volt lehetőség.[104] Ám, ahogy Görgei néhány évtizeddel később írta, semmi értelme az ostrom felelősségének kérdését feszegetni mindazoknak, akik abban részesek, azért, “mert Kossuth Lajos minden áron akarta (quod erat demonstrandum); Klapka György a legmelegebben pártolta s e tettét csak akkor bánta meg, mikor már késő volt; Görgei Arthur pedig újonc tehetsége szerint kivitte”.[105]

E felelősségáthárítási kísérletek révén jöhetett létre az a paradox helyzet, hogy 1849 óta kortársak, politikusok, történészek és publicisták tucatjai keresik – egy győzelem felelősét.

Holott az adott katonai helyzetben Buda ostromán kívül nemigen volt más reális cél. A Vár bevételével a honvédsereg komoly, 5000 főnyi veszteséget okozott az ellenségnek, 248 löveg és több ezer gyalogsági fegyver jutott a magyar sereg kezére. A meglehetősen véres ostrom egyike volt a szabadságharc legrövidebb ostromműveleteinek: mindössze 17 napig tartott. Az ellenségnek okozott veszteséget tekintve pedig a legnagyobb győzelemnek mondhatjuk. A foglyul ejtettek számát tekintve ehhez a győzelemhez csak az 1848. október 7-ei ozorai diadal mérhető. Ozoránál azonban a horvát hadsereg legalacsonyabb harcértékű csapatai estek fogságba. Budánál a császári-királyi hadsereg négy elsőrangú zászlóaljat veszített. Emellett ez volt az egyetlen olyan eset 1848-49-ben, amikor egy hadsereg rohammal, s nem kiéheztetéssel vagy alkudozással foglalt el egy jelentős erődítményt. A szabadságharc leverésének oka nem a Budánál “elvesztegetett” három hét volt, hanem az az ellenséges túlerő, amely az elkövetkező hónapokban az országra zúdult.

Buda bevételével a honvédsereg dicsősége zenitjére ért. A Vár bevételével a honvédsereg komoly hadikészletek birtokába jutott, egyben biztosította a hátát az elkövetkezendő hadműveletek idejére. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria önmagában nem bír el a magyar szabadságharccal. Nem véletlen, hogy I. Ferenc József éppen Buda bevételének napján kötötte meg a végleges megállapodást I. Miklós orosz cárral arról, hogy az 200 000 katonát küld a magyar forradalom leverésére. S nem véletlen az sem, hogy a császár ezt a baráti segítséget kézcsókkal köszönte meg a cárnak.
Az ostromot még egy szempontból illeti meg különleges hely a magyar történelemben. 1541 óta először és eleddig utoljára foglalta vissza magyar hadsereg “önerőből” az ország fővárosát. Érdemes megemlíteni, hogy 1916-ban ezen a napon hunyta le örökre szemét a 19. század legnagyobb magyar hadvezére, Buda visszavívója, Görgei Artúr honvédtábornok.

A magyar és a cs. kir. csapatok veszteségei

A veszekteség Magyar Cs. kir.
. Bayer József
szerint[106]
Asbóth Lajos
szerint[107]
.
elesett 368 427 532
betegségben meghalt . . 178
sebesült 700 691 .
fogoly . . 4204
összesen 1068 1118 4914

Az egyes hadtestek veszteségei 1849. május 21-én

A veszteségek I. hadtest[108] II. hadtest[109] III. hadtest 15. hadosztály[110]
elesett 143 167 . 10
sebesült 316 221 . 50
eltűnt 29 . . .
összesen 488 388 ? 60

Magyaróvár, 1849. május 8., délután 2 óra

Franz Schlik altábornagy, a cs. kir. I. hadtest parancsnokának levele Heinrich Hentzi vezérőrnagyhoz

Szerencse fel, kedves Hentzi, magaviseleted okos és energikus.
Az oroszok már itt vannak és nagyobb tömegekben vonulnak be.
A császárt Schönbrunnban és Bécsben örömrivalgással fogadták; holnap vagy holnapután a hadsereghez jön.
Erősítések mindenfelől. Kevés napok múlva támadás. Ügyeink jól állanak; tartsd posztodat szilárdan; nyugalom és becsület nem hibázhatnak. Ha tudsz, küldj híreket.

Fogalmazvány. Eredetije német. Österreichisches Staatsarchiv. Kriegsarchiv. Alte Feldakten. Karton 1865. I. Armeekorps unter Schlik. 1849-5-96.

Buda, 1849. május 28.
Nagysándor József vezérőrnagy, az I. hadtest parancsnokának jelentése Buda bevételéről

Az 1. hadtestparancsnokságtól
Jelentés Buda megrohanásáról 1849. május 21-én

E hó 20-án este 11 órakor a két, a rohamra rendelt Driquet- és Nye- regjártó-dandár parancs szerint az Attila úton gyülekezett, s kis osztagokat küldtek előre a kertekbe, hogy az ellenséget egész éjjel nyugtalanítsák, s ezáltal ne hagyjanak számára időt a pihenésre és a nyugalomra.

Ezen látszattámadások ideje alatt a létrák hordására részint kiválasztott, részint önként jelentkezett legénység kötelességének teljesítésére utasíttatott, a létrákat kiosztották köztük, a rohamoszlopokat megalakították és eligazították.  – A réshez vezető átjárókat is közelebbről megvizsgálták, s ennek során az Attila utca 407. számú ház[111] találtatott a legajánlatosabbnak, hogy ennek bejáratán és kertjein át torkolljunk ki, és az előtte lévő támfalak megmászásával jussunk a réshez.
Noha a szomszédos házak és kertek is jó megközelítési tárgyakat nyújtottak, azonban csupán egyes lövészek számára, amelyet azok használtak is – a létrák számára azonban nem, amelyeket csupán a legnagyobb fáradsággal s a kert kerítéseinek ledöntésével lehetett továbbvinni.

Az előkészületek ideje alatt a fent említett 2 dandár az Attila utcán pihent – a tartalékhoz rendelt 3 zászlóalj ellenben a Horváth-kert mögött, a Rácvárosban állt, azzal a rendeltetéssel, hogy a Fehérvári-kapu betörése után ott benyomuljon.
Amint eljött az általános támadás órája, amit e hó 21-én hajnali 3 órakor valamennyi, az erőd körül felállított löveg elsütése jelzett, az elsőként rohamra rendelt 47. honvédzászlóalj alulírottal az élén, Driquet őrnagy és bátor tisztjei vezetésével a legnagyobb csendben a 407. számú házon és annak kertjén keresztülhatolván, megmászta a még a sötétben odatámasztott létrákon az előfalakat, s többen gyorsan felhágtak a résre, köztük a rettenthetetlen zászlótartó, Püspöky Pongrác, aki a falakon azonnal kibontotta és meglobogtatta zászlaját,  amit a csapatok viharos (már korábban megbeszélt) “Éljen a magyar” -ral[112] köszöntöttek.
Ez olyannyira fellelkesítette a támogatásként kirendelt 28. és 44. zászlóalj legénységét, hogy az a legnagyobb halálmegvetéssel és egymást lelkesítve, futva másztak fel a létrákon, és dacára a Fehérvári-kapunál lévő nagy rondelláról történt leghevesebb kartács- és lőfegyver tűznek és a szakadatlan kézigránátvetésnek, rettenthetetlenül és fáradhatatlanul a résre törtek.
Mialatt most a Driquet-dandár megmászta a rést, a Nyeregjártó-dandár a hősies Máriássy alezredes vezetésével megkísérelte az innen jobbra lévő falakat, az egykori főhadparancsnok lakása mögött létrákkal megmászni.

Ezen feladat, a vezér és a csapatok bátorsága ellenére, nehéz volt, mivel itt, mielőtt a főfalhoz juthattak volna, több kertet és támfalat kellett megmászniuk, amelyek egymás felett három emelet magasságban fekszenek, és amelyeket jégesőhöz hasonlatos kartács- és lőfegyvertűzzel pásztáztak. – Ez azonban nem akadályozta meg a rohamozókat végtelen “Éljen a magyar”, “előre, előre”[113] kiáltások közepette folyamatosan előre mászni, amelynek során sokan áldozták hősi életüket – azonban meggyőződésem szerint egy innen történő gyors előretörés túl nehéz, fáradságos és túlzottan sok veszteséggel járó volt, ami arra indított, hogy ezen dandár 2 zászlóalját a réshez rendeljem, s ott nyomultassam be az erődbe.

Az ostromlottak, különösen a Fehérvári-kapuhoz közeli nagy rondellánál a legmakacsabbul védték magukat, s bátor rohamozóink közül sokan a szakadatlan[114] kartács- és lőfegyvertűzben, valamint a lehajított kézigránátok következtében lelték hősi halálukat. Hosszú ideig nem tudtunk e bástya urai lenni, amíg csak 3 századot nem küldtem a Fehérvári-kaputól balra lévő fal megmászására, hogy a védőket elűzzék a rondellából. Ezáltal, valamint azon szerencsés körülmény révén, hogy a benyomuló csapatok a rondellát hátulról (az erődből) rohammal elfoglalták, s az ott található védőket részint levágták, részint foglyul ejtették, a rés egész szakasza szabaddá tétetett; és most ellenállhatatlanul özönlöttek a csapatok – ahová a diszpozíció szerint a Fehérvári-kapuhoz rendelve volt 3 tartalék zászlóaljat is von- tam – Buda utcáira és falaira is, miáltal az erődben szilárdan megvethettem a lábam. – Ezzel egyidőben Aulich és Knezić tábornok mellettem rohamozó hadtestei értesíttettek az erődbe nyomulásomról, s szakadatlan rohamozásra szólíttattak fel, amelynek megkönnyítésére benyomuló csapataim a védőket hátba fogták, s a falakról elűzték.
Itt kell hálás elismeréssel jelentenem, hogy Aulich tábornok úr felszólításomnak, hogy 2 zászlóaljat támogatásként és a résen való benyomulásra rendeljen, a leggyorsabb készséggel eleget tőn.

A csapatok hősies halálmegvetéséről, bátorságáról és vetélkedéséről csak annyit mondhatok; hogy tetteik eléggé dicsérik őket s hogy minden egyes közülük a nap hőse volt; azonban itt név szerint kell említenem a két bátor törzstisztet, a hősies Máriássy alezredest és a hidegvérű, vitéz Driquet őrnagyot, akik körültekintő vezetésük és lelkesítő példájuk által, mivel mindenütt az elsők voltak –  az erőd bevételéhez jelentékenyen hozzájárultak.
Elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom e 2 törzstiszt urat a 2. osztályú érdemrenddel való kitüntetésre – és egy ranggal való előléptetésre előterjeszteni.

Az elesett Burdina őrnagy, a vitéz Stetina őrnagy s mindazok, akik neve a mellékelt, a magukat különösen kitüntetettekről készített beadványban előfordul, megérdemlik a különös elismerést és kitüntetést.

Dr. Garay őrnagy főorvost, aki a rohamozók között halált megvetve intézte a sebesültek elszállítását, bátorította és vigasztalta a csapatokat, a legkitüntetettebb dicsérettel kell említenem; javaslom a 3. osztályú érdem- renddel való kitüntetésre.
Hadtest segédemet, Antos őrnagyot, Benkő táborkari századost, Károlyi gróf őrnagyot, Szapáry gróf, lovassági századost, Stieberth hadnagyot, Fejér hadnagyot, Freint dzsidás őrmestert, akik mint kíséretem, parancsaim [eljuttatásáról] a leghevesebb tűzben halált megvetőleg, örömmel és pontosan gondoskodtak, s maguk is tettleg közreműködtek, valamint a két önkéntest, Irányi hadbírót és Seele tüzér főhadnagyot, akik a rohamozók élén voltak, szintén mint ezen szép győzelem eldöntésében való tevékeny közreműködőket elismeréssel kell említeni, s kitüntetésre terjesztem elő őket is.

Miután az érdemrendek kiosztása a hadtestparancsnokságra bízatott, az érdemrenddel kitüntetettek jegyzéke, amint ez megtörténik, a Hadsereg Főparancsnokságával közöltetni fog.

A veszteségkimutatás mellékletben a legalázatosabban közöltetik.[115]
Buda, 1849. május 28-án
Nagysándor tábornok[116]

Eredeti tisztázat. Eredetije német. Hadtörténelmi Levéltár. Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. 30/310.

Pest előtt, 1849. április 25. előtt
A VII. hadtest Kmety-hadosztálya

VII. hadtest, 2. hadosztály.
Hadosztályparancsnok: Kmety György ezredes

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg
nyerges fogatos
. . 1. dandár Gergelyi János alezr. . . . .
6 . 10. honvédzalj. Ádám szds. 605 . . .
6 . 23. honvédzalj. Pongrácz László őrgy. 772 . . .
6 . 33. honvédzalj. Földváry Albert szds. 750 . . .
. . 3. hatfontos gyalogüteg Traub Kálmán fhdgy. 122 . 76 7
18 . . Összesen 2249 . 76 7
. . 2. dandár Újváry őrgy. . . . .
6 . 45.honvédzalj. Ányos János szds. 875 . . .
6 . 2. besztercei honvédzalj. Mikovinyi őrgy. 663 . . .
. . Magyar vadászok Ruszter György szds. 244 . . .
1 . utászok Beiwinkler szds. 99 . . .
. . 4. hatfontos lovasüteg Havas fhdgy. 132 . 105 8
15 . . Összesen 2013 . 105 8
. . 3. dandár Üchtritz Emil őrgy. . . . .
. 6 10. (Vilmos) hezr. Lenkey János ezr. 520 520 . .
. . 5. hatfontos lovasüteg König Endre szds. 101 . 85 6
. 6 . Összesen 621 520 85 6
33 6 . Hadosztály összesen 4883 520 266 21

Eredeti tisztázat. Eredetije német. HL 1848-49. 51/8.

Pest, 1849. április 27.
A II. hadtest létszáma

Hadtestparancsnok Aulich Lajos vezérőrnagy
Vezérkari főnök: Meszéna Ferenc alezredes

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg
nyerges fogatos
. . 4. hadosztály Hertelendy ezr. opk.
Albert hdgy. vk. tiszt
. . . .
. . 1. dandár Patay István alezr. . . . .
6 . 39.(Dom Miguel) gyezr. Collig őrgy. 520 3 . .
6 . 48. honvédzalj. Rakovszky őrgy. 727 6 . .
6 . 54. honvédzalj. Szabó Gyallay őrgy. 743 7 . .
1 . Bécsi légió Reichhardt szds. 118 . . .
. . 1.hatfontos gyalogüteg Martinkovics hdgy. 166 16 94 8
. . 5.hatfontos gyalogüteg Lechner fhdgy. 133 10 69 6
19 . . összesen 2407 42 163 14
. . 2. dandár Mándy Ignác őrgy. . . . .
1 6 6. (Württemberg)
huszárezr.
Mándy őrgy. 573 592 . .
. 2 12. (Nádor) huszárezr. Virágh Gedeon szds. 173 197 . .
. 1 14. (Lehel) huszárezr. Nödl szds. 154 143 . .
. . utászzalj. Szegedy hdgy. 100 . . .
. . 2. hatfontos lovasüteg Simonyi fhdgy. 119 6 73 5
. . 1/2 5. háromfontos üteg Pethes hdgy. 61 4 31 3
. 9 . összesen 1180 942 104 8
20 9 . Hadosztály összesen 3587 984 267 22
. . 5. hadosztály Szekulits István alezr.
Szabó Imre szds. vk. tiszt
. . . .
. . 3. dandár Mihály őrgy. . . . .
6 . 25. honvédzalj. Kermpotich szds. 725 2 . .
6 . 56. honvédzalj. Kisfaludy Móric őrgy. 997 4 . .
3 . Bocskai-csapat Kovács szds. 479 2 . .
. . 10.hatfontos gyalogüteg Mezei szds. 140 15 90 6
15 . . összesen 2341 23 90 6
. . 4. dandár Buttler őrgy. . . . .
6 . 60. honvédzalj. Sztojanich őrgy. 642 3 . .
6 . 61. honvédzalj. Csúzy őrgy. 1030 7 . .
. . 2. tizenkétfontos üteg Radenics fhdgy. 199 24 123 8
12 . . összesen 1871 34 123 8
27 . . Hadosztály összesen 4212 57 213 14
47 9 . Hadtest összesen 7799 1041 480 36

 

12. hadosztály
Hadosztályparancsnok: Asbóth Lajos ezredes

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg
nyerges fogatos
2 17. (Bocskai) huszárezr. Török szds. 283 281
1 Kun lovasok Pálinkás őrgy. 86 86
1 lengyel légió Tchórznicki alezr. 217 255
49. honvédzalj. Sztankó Soma őrgy. 547 6
6 63. honvédzalj. Egyed Ignác őrgy. 802 7
1 beregi szd. Füzeskéri szds. 118 1
1 Nagykőrösi portyázó csapat Mészáros szds. 152
1 Pozsonyi vadászok Lugosi szds. 122
1 utászzalj. Böhm szds. 137
1/2 11. hatfontos gyalogüteg Kövess fhdgy. 88 5 66 3
1 1/2 1. háromfontos gyalogüteg Steindl fhdgy. 54 2 21 4
5. háromfontos gyalogüteg Verdesi hdgy. 105 6 51 6
10 4 Összesen 2711 649 138 13

Pest, 27/4. 49.

Meszéna alezredes
Eredeti tisztázat. Eredetije német. HL 1848-49. 24/289.

Buda, Svábhegy, 1849. május 19.
A magyar fősereg tüzérségi beosztása

Ütegszám Ütegparancsnok Fogatparancsnok Röppentyű 3 6 12 7 10
Fontos
gyalog lovas gyalog gyalog lovas üteg
ágyú rövid hosszú
tarack
I. hadtest. Tüzérparancsnok Carabelli János őrnagy
1. lovas Voigt fhdgy. 6 2
4. lovas Zerdahelyi szds. Deutsch fhdgy. 6 2
4. hatfontos gyalog Lapinski fhdgy. 6 2
1. tizenkét fontos gyalog Barla fhdgy. 3 2 2
3. röppentyű Kropf hdgy. 4
Tüzértartalék Barla hdgy.
II. hadtest. Tüzérparancsnok Jónák őrgy.
2. lovas Simon fhdgy. Zoltsányi hdgy. 3 2
1. háromfontos gyalog Petes hdgy. Blaznik hdgy. 4 1
2. háromfontos gyalog Verdősy fhdgy. Jassinszky hdgy. 4 2
1. hatfontos gyalog Martinkovits hdgy. Urban hdgy. 6 2
5. hatfontos gyalog Kövessy fhdgy. Kostyál fhdgy. 5 3
6. hatfontos gyalog Mezei szds. Frühwirth hdgy. 6 2
2. tizenkét fontos gyalog Radenich fhdgy. Kastelmann fhdgy. 6 2
Tüzértartalék Erős hdgy.
III. hadtest. Tüzérparancsnok Wanner őrgy.
3. lovas Németh szds. Bogner fhdgy. 4 2
5. lovas Freudenreich őrgy. Bucher fhdgy. 6 2
3. hatfontos gyalog Philippovszky őrgy. 6 2
7. hatfontos gyalog Markó őrgy. 4 2
1. tarack Orzetti fhdgy. 5
2. tarack Jantsó fhdgy. 6
2. röppentyű Gail hdgy. 4
Tüzértartalék Sütő fhdgy. Egri hdgy.
VII. hadtest. Tüzérparancsnok Faváry József
százados
6. lovas Laczay fhdgy. Gulyás hdgy. 6 1
7. lovas [Mike fhdgy.] Keresztesy hdgy. 4 1
8. lovas Havas fhdgy. Kalmár hdgy. 7 1
9. lovas König szds. Hennschlöger hdgy. 5 1
8. hatfontos gyalog Fritz hdgy. Bartl hdgy. 6 1
9. hatfontos gyalog Traub fhdgy. Rőth fhdgy. 6 1
10. hatfontos gyalog Trebersberger szds. Hassinszky hdgy. 7 1
11. hatfontos gyalog Harsay szds. Szukits hdgy. 6 1
1. röppentyű Köhlbaum hdgy. 3
Tüzértartalék Malek fhdgy.
4. röppentyű Vidéky hdgy. 8
Összesen 19 8 58 47 9 28 2 19 2

Svábhegyi főhadiszállás Buda előtt, 1849. május 19.

Psotta ezredes
Eredeti tisztázat. Eredetije német. MOL P 295. A Görgey-család levéltára. B/46. fasciculus.

Hely és dátum nélkül, Buda, 1849. május 11-20. között?
Az I. hadtest harcrendje

Hadtestparancsnok: Nagysándor József vezérőrnagy

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg Elhelyezés
nyerges fogatos
1. hadosztály Kiss Pál ezr.
Edényi szds. vk. tiszt.
1. dandár Dipold Antal alezr. Krisztina
külvárosban
Attila
utcában
6 6. honvédzalj. Szalkay Gergely szds. 590
6 26. honvédzalj. Beöthy György őrgy. 678
6 52. honvédzalj. Stettina János szds. 622
6. hatfontos lovasüteg Zerdahelyi Ince szds. 169 10 130 6
1/2 röppentyű üteg Vidéki hdgy. 25 6 7 4
18 Összesen 2084 16 137 10
2. dandár Peter Driquet őrgy.
6 44. honvédzalj. Horváth szds. 860 Buda
vára
alatt,
Tabán
6 28. honvédzalj. Huszóczy Dénes őrgy. 650 A
táborba
6 47. honvédzalj. Inkey Kázmér őrgy. 718 Ágyúfödö-
zet a
kissváb-
hegyi
ágyúknál
4. hatfontos gyalogüteg Lapinski fhdgy. 176 9 102 9
18 Összesen 2404 9 102 9
36 Hadosztály összesen 4488 25 239 19
Tartalék hadosztály Máriássy János alezr.
Dombrowski szds. vk. tiszt
3. dandár Gyika Jenő őrgy.
6 39. gyalogezred 3. zalj Alois Burdina szds. 443 Födö-
zet a
24
fontos
nehézüteg-
nél
6 17. honvédzalj. Kuppis Gusztáv szds. 749
12 Összesen 1192
4. dandár Nyeregjártó őrgy.
4 19. honvédzalj. Nyeregjártó János őrgy. 388
6 34. honvédzalj. Zákó István alezr. 701
1. tizenkéfontos üteg Barla szds. 175 14 108 7
10 Összesen 1264 14 108 7
22 Hadosztály összesen 2456 14 108 7
Lovashadosztály Dessewffy Arisztid ezr.
8 1. (Császár) hezr. Mesterházy István ezr. 883 883 Bia,
Páty,
Bicske
4 8. (Coburg) hezr. Berzsek alezr. 384 384 Budaörsön
1. hatfontos lovasüteg Voigt fhdgy. 144 20 105 6
12 Összesen 1411 1287 105 6
Görgei Ármin őrnagy portyázó csapatjánál
2 19. honvédzalj. 200 Most
nem
tudatik
Beniczky alezredes csapatjánál a hadtestből kiválasztott 226
Az egész összesen

Eredeti tisztázat. HL 1848-49. 50/156.

Buda, 1849. május 25.
A III. hadtest harcrendje

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg
nyerges fogatos
Főparancsnokság Knezić Károly vezérőrnagy
1. hadosztály Jobbszárny Czillich alezr.
1. dandár Podoski őrnagy
5 9. honvédzalj. Sándor őrgy. 690
4 34. (Porosz herceg) gyezr. 1. zalj. Wolf őrgy. 480
6 34. (Porosz herceg) gyezr. 3. zalj. Meyer őrgy. 759
[5.] 6 fontos lovasüteg Freudenreich őrgy. 178 10 117 8
15 Összesen 2107 10 117 8
2. dandár Almássy őrgy.
6 60. (Wasa) gyezr. 3. zalj. Turner őrgy. 704
6 42. honvédzalj. Szabó őrgy. 605
1 Selmeci vadászok Festetich őrgy. 89
2 utászok Urbanovszky szds. 211
hatfontos gyalogüteg Philippovszky őrgy. 217 14 94 8
15 Összesen 1826 14 94 8
30 Hadosztály összesen 3933 24 211 16
2. hadosztály Balszárny Leiningen-Wester- burg ezr.
3. dandár Deszputh őrgy.
6 52. (Ferenc Károly) gyezr. 3. zalj. Deszputh őrgy. 724
6 65. honvédzalj. Lehoczky szds. 880
1/2 rakéta üteg Gail hdgy. 36 3 12 3
12 Összesen 1640 3 12 3
4. dandár Földváry alezredes
6 3. honvédzalj. Horváth őrgy. 652
6 19. (Schwarzenberg) gyezr. 3. zalj. Gorove szds. 610
7. hatfontos gyalogüteg Markó őrgy. 149 8 77 6
12 Összesen 1411 8 77 6
24 Hadosztály összesen 3051 11 89 9
Lovasdandár Kászonyi József ezr.
8 2. (Hannover) hezr. Pikéty Gusztáv ezr. 818 818
6 3. (Ferdinand d’Este) hezr. Puchly alezr. 438 438
3. hatfontos lovasüteg Németh szds. 147 14 96 6
14 Összesen 1403 1270 96 6
54 14 Az egész összesen 8387 1281 396 31

 

Főhadiszállás Császárfürdő Budán, május 25-dikén 1849.

gysz. lsz. Alakulat Parancsnok Ember Löveg
nyerges fogatos
15 1. dandár Podoski őrgy. 2107 10 117 8
15 2. dandár Almássy őrgy. 1826 14 94 8
12 3. dandár Deszputh őrgy. 1640 3 12 3
12 4. dandár Földváry alezr. 1411 8 77 6
14 Lovasdandár Kászonyi József ezr. 1403 1270 96 6
54 14 Összesen 8387 1305 396 31
Hozzáadva a 7. hadtestből 2 vetágyú üteg 251 16 145 10
54 14 Az egész összesen 8638 1321 541 41

Knezic tábornok                 Albrecht táborkari őrnagy

Eredeti tisztázat. HL 1848-49. 30/45.

Írta: Hermann Róbert

Források:

[1] Buda ostromát 1853-ban maga Bayer József, a feldunai hadsereg főnöke írta meg. Josef Némedy [Bayer József]: Die Belagerungen der Festung Ofen in den Jahren 1686 und 1849. Pest, 1853. 41-145. old. A legrészletesebb osztrák feldolgozás Gustav Vogel munkája: Die Verteidigung der Festung Ofen vom 4. bis 21. Mai 1849 durch den k. k. Generalmajor von Hentzi. Nach hinterlassenen Tagebuchblättern eines Augenzeugen. Wien, 1893. Magyar részről fontos még Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. S. a r. Katona Tamás. Bp., 1988. II. k. (továbbiakban Görgey Artúr II.) 71-97. old. Nagyjából ezek és személyes emlékei alapján foglalta össze a vár ostromát Újhegyi Béla: Budavár keletkezése és hadtörténelmi múltja. Adalékul a hazai történelemhez. Temesvár, 1892. (továbbiakban Újhegyi Béla) 137-230. old. Bayer, Vogel s jó néhány más résztvevő munkáit, valamint az ostromra vonatkozó okmányok tekintélyes részét közli Katona Tamás, 1989. (Ez a kötet tartalmazza az addig megjelent bibliográfiáját is). Ezt egészíti ki Hermann Róbert: Kormánybiztosi iratok Buda visszafoglalásának történetéhez. Hadtörténelmi Közlemények, 1992. 4. sz. 112-143. old. Az újabb összefoglaló munkák közül ld. még Nagy Lajos: Buda három ostroma. Bp., 1969. 29-47. old.; Sugár István: A budai vár és ostromai. Bp., 1979. 289-310. old.; Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998. 491-551. old. Külön nem jegyzetelt adataink ezekből a munkákból származnak. Az újabb alakulattörténetek közül ld. Kedves Gyula: A 48. Honvédzászlóalj története az 1848-49-es szabadságharcban, alakításától Budavár bevételéig. Hadtörténelmi Közlemények 1990. 2. sz. 124-127. old.; Hermann Róbert: A 47. honvédzászlóalj története. A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849. Szerk.: Molnár András. Zalaegerszeg, 1992. 16-162. old.; uo.: Az 56. honvédzászlóalj története. Uo. 230-231. old.; Hajagos József: A 28. zászlóalj története. Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). Szerk.: Bene János. Nyíregyháza, 1998. 127-129. old.; Hermann Róbert: A 10. Honvédzászlóalj története. Uo. 60-61. old.
[2] Kossuth Lajos összes munkái. XIV. k. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. II. S. a. r. Barta István. Bp., 1953. (továbbiakban KLÖM XIV.) 14. old.
[3] A hadjárat első szakaszának haditervére ld. Kedves Gyula: A gödöllői hadművelet terve. A tavaszi hadjárat. Szerk.: Horváth László (Az 1996. március 14-ei tudományos konferencia anyaga). Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. Hatvan, 1996. 33-48. old.
[4] Magyar Országos Levéltár (továbbiakban MOL) H 2. Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány és Kormányzóelnökség iratai. (továbbiakban OHB) 1849:7735. Kossuth ezt közleményben is tudatta. KLÖM XIV. 687. old.
[5] KLÖM XIV. 695., 697. old.;Makray Aladár: Kossuth Lajos levelei Bem altábornagyhoz 1849. évi márc.-jún.-ig. Pest, 1870. (továbbiakban Makray Aladár) 6-7., 11. old.
[6] KLÖM XIV. 780-782. old.; Makray Aladár, 15-20. old.
[7] KLÖM XIV. 841-842. old.
[8] KLÖM XIV. 862-863. old.; Makray Aladár, 23-25. old.
[9] KLÖM XIV. 866-868. old.; Makray Aladár, 26-30. old.
[10] KLÖM XIV. 891-892. old.
[11] KLÖM XV. 109-114. old.; Makray Aladár, 41-49. old.
[12] Kossuth Lajos összes munkái. XV. k. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. S. a. r. Barta István. Bp., 1955. (továbbiakban KLÖM XV.) 221-223. old.; Makray Aladár, 50-53. old. Hasonlóképpen vélekedett aznap Dembinskinek írott levelében is. KLÖM XV. 218. old.
[13] Vukovics Sebő visszaemlékezései 1849-re. S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1982. 67. old. Katona Tamás jegyzete szerint valószínűleg Kossuth április 16-ai leveléről van szó, bár Kossuth ebben nem említi Budát. (KLÖM XV. 15-16. old.) Véleményem szerint bizonyos, hogy egy másik, azóta elveszett levélről van szó, mert 1.) az április 16-ai levélben nincs szó a függetlenség kimondásáról sem 2.) az április 16-ai levél hivatalos, míg a Vukovics által említett magánjellegű levél volt 3.) az április 16-ai levél aligha lehetett volna 17-én a főhadiszálláson.
[14] MOL OHB. Iktatókönyvek. 1849:5499. A bejegyzésre Barta István hívta fel először a figyelmet. KLÖM XIV. 6. old. 1. jegyzet.
[15] KLÖM XIV. 616., 619. old. (levelei Görgeihez és Klapkához). Az utóbbit az eredeti tisztázat alapján közli Klapka György: Emlékeimből. S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1986. 112. old.
[16] Görgey István: 1848 és 1849-ből. Élmények és benyomások. Okiratok és ezek magyarázata. Tanulmányok és történelmi kritika. Bp., 1888. II. k. (továbbiakban Görgey István II.) 254-255. old.
[17] KLÖM XV. 238. old.
[18] Közli őket Katona Tamás szerk.: Budavár bevételének emlékezete 1849. S. a. r. Hermann Róbert, Pelyach István és Tirts Tamás. Bp., 1989. (továbbiakban Katona Tamás, 1989.) 418-422. old.
[19] Kossuth szemrehányásaira ld. Ludvigh János jelentését. Uo. 429-431. old.-A Buda ostroma mellett szóló érveket, az ezzel kapcsolatos vitákat összefoglalja, a magyar és cs. kir. hadsereg létszámkimutatásait közli Hermann Róbert: Egy “végzetes” döntés születése. Magyar haditervek Gödöllőtől Komáromig 1849. április 7-29. Századok, 1999. 2. sz. (továbbiakban Hermann Róbert, 1999.) 253-312. old.
[20] MOL OHB 1849:6191.
[21] Másolat. 423. és 427/v. Dispositions-Protokoll der ungarischen Insurgetenarmee Görgei vom 28-ten April bis 3-ten July 1849. Hadtörténelmi Levéltár (továbbiakban HL) Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. (továbbiakban 1848-49.) 36/192.
[22] HL 1848-49. 24/599.
[23] HL 1848-49. 25/105.
[24] HL 1848-49. 25/158.
[25] HL 1848-49. 25/291.
[26] HL 1848-49. 25/291a.
[27] A II. hadtest, az Asbóth- és a Kmety-hadosztály létszámát ld. a függelékben. Az I. és III. hadtest létszámára ld. Hermann Róbert, 1999. 297-299. old. Az I. hadtest létszámából azonban levonandók a nagysállói és komáromi, a III. hadtestébol a komáromi veszteségek. Ezek alapján tehát a két hadtestnél összesen legalább 500 fővel kevesebbet kellene számolnunk. Bayer adatait ld. Katona Tamás, 1989. 56. old.
[28] Németül és magyar fordításban közli Újhegyi Béla 166-171. old.; magyar fordításban ld. Katona Tamás, 1989. 61-64. old.
[29] HL 1848-49. 25/266., rövidítve közli Újhegyi Béla 152-155. old.
[30] Georg Ruster: Kleines Tagebuch. HL 1848-49. 52b-7/6. (továbbiakban Ruster György) 156-157. f.
[31] Hatala Péter: Ötven év előtt. 1848-iki márczius 15-től Világosig. Bp., 1898. (továbbiakban Hatala Péter) 42. old.
[32] Katona Tamás, 1989. 59-60. old. (Bayer), 207-209. old.; Újhegyi Béla, 164-165. old. Bayer, s az ő nyomán Újhegyi Béla azt állítja, hogy Kmety már majdnem betört a vízvédműbe, amikor Görgei visszarendelte. A korabeli jelentések azonban nem erősítik meg ezt a verziót, ld. Üchtritz Emil jelentését, közli Bohm-Csikány-Farkas133-134. old. Kmety jelentését közli Katona Tamás, 1989. 426-427. old. Legfeljebb arról lehetett szó, hogy Görgei nyugtázta Kmety jelentését. Thurzó Miklós: Kmethy [sic!] György. Hazánk. Szerk. Abafi Lajos. X. k. Bp., 1888. (továbbiakban Thurzó Miklós) 119. old. 36 órás ostromról ír, s azt állítja, hogy a 10. zászlóalj elveszítette állománya egynegyedét és 17 tisztjét. Üchtritz jelentése szerint a zászlóalj egyharmada vált harcképtelenné. A 33. zászlóalj részvételére ld. H. Szabó Lajos: Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából. Pápa, 1998. (továbbiakban H. Szabó Lajos) 14. old.; Ruster György, 158. f.; Szlauka Károly: Naplótöredékek és följegyzések az 1848-49-iki szabadságharczról. (Trskó János emlékirata). Nagy-Tapolcsány, 1901. (továbbiakban Trskó János) 45. old.; Hatala Péter, 52-43. old.; Smidt Lajos: Egyéni élmény a szabadságharcból. Vasi Szemle, 1967. 4. sz. (továbbiakban Smidt Lajos) 594. old.-Clauser Mihály: Egykorú kézirat Budavár 1849. Évi visszafoglalásáról. Magyar Katona Szemle, 1938. II. k. (továbbiakban Clauser Mihály) 220. old. május 5-ére teszi a rohamot.
[33] Trskó János, 45-46. old.
[34] Görgey Artúr II. 451-452. old.
[35] Katona Tamás, 1989. 78-79., 438. old.; Kenyeres István: Aki miatt egy napot késett Budavár visszavétele 1849-ben. Zerdahelyi Ince hadbírósági ügye. Fons, 1998/1. 65-89. old.
[36] Hermann Róbert: Görgei Artúr és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. Századok, 1994. 5. sz. 978-979. old.; Garay Antal: Párisi és hazai forradalmi emlékeim 1848-1849. Gyoma, 1914. (továbbiakban Garay Antal) 88. old.
[37] MOL OHB 1849:6742. Közli Katona Tamás, 1989. 435-436. old.
[38] “Csata mezejérül írom pár soraim”. Büttner Emil levelei az 1848/49-es szabadságharcból. S. a. r. Pető Vilmos és Öllős László. Bp., 1989. (továbbiakban Büttner Emil) 97-98. old.
[39] [Thán Sándor:] Följegyzések a magyar szabadságharczból. Egy táborkari honvédtiszttől. Vasárnapi Ujság, 1898. (továbbiakban Thán Sándor) 39. old.
[40] Lengyel Sándor: Az 1848/49-iki évben Szolnoktól fel Pozsonyig, onnan le Világosig történt csatákról és egyebekről. Erzsébetfalva, 1897. (továbbiakban Lengyel Sándor) 33. old.
[41] Thán Sándor, 55. old.
[42] Lengyel Sándor, 34. old.
[43] Újhegyi Béla, 185. old.
[44] Eredeti tisztázat. Az utóirat sk. Österreichische Nationalbibliothek. Hanschriftensammlung. Series Nova. 358. II. k. No. 234.
[45] Katona Tamás, 1989. (Bayer) 88. old.
[46] Ruster György, 159. f.
[47] Ld. erre Kmety május 11-ei jelentését, közli: Saját kezébe, ott, ahol… Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból. Szerk. Farkas Gyöngyi. Az iratokat válogatta, a német nyelvű iratokat fordította Bohm Jakab. A bevezető tanulmányt írta Csikány Tamás. Bp., 1998. (továbbiakban Bohm-Csikány-Farkas) 137. old.Ld. még Katona Tamás, 1989. (Bayer) 97-99. old., 226-227. old.
[48] H. Szabó Lajos, 14. old.
[49] Lengyel Sándor 35. old.
[50] Hoffmann Arnold: Az 1848-49-iki vörös-sapkás 9-ik honvédzászlóalj története. Kassa, 1906. (továbbiakban Hoffmann Arnold) 56-57. old.
[51] Borcsik Salamon: Nagykállótól Komáromig. (Egy 48-as szabolcsi honvéd naplója). S. a. r. Soltész István. H. n. 1956. 15. old.; Garay Antal, 89. old.
[52] Ld. erre Kmety május 18-i jelentését, közli Bőhm-Csikány-Farkas, 141. old. Katona Tamás, 1989. (Bayer) 110. old.; Hatala Péter, 43. old.; H., Szabó Lajos, 14. old.
[53] Irányi István naplója. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. (továbbiakban OSZK Kt.) Quart. Hung 3774. (továbbiakban Irányi István) 43. f.
[54] Kecskemétiek a szabadságharcban l. Szenttamástól Világosig. Szalkay Gergely emlékirata 1848-1849-ről és a 6. honvédzászlóalj történetérol. Szerk.: Székelyné Kőrösi Ilona. Katona József Múzeum. Kecskemét, 1998. (továbbiakban Szalkay Gergely) 51. old.
[55] A 3-dik számú Ferdinánd huszárezred hadi története 1849-ben. Zámbory Emil, volt huszárornagy jegyzeteiből. Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-ki és 1849-iki magyar hadjáratból. Szerk.: Vahot Imre-Gánóczy Flóris. Pest, 1861. I. k. 80. old.
[56] László Károly: Katonai éltem naplója. OSZK Kt. Hung. 720. (továbbiakban László Károly naplója).
[57] Büttner Emil, 99. old.
[58] Clauser Mihály, 222. old.
[59] Bencze Mihály: Emlékirat az 1848/49. évi szabadságharczokról. Debrecen, 1880. 16. old.
[60] Egervári Ödön: Bátori Schulcz Bódog emlékiratai az 1848/9-ki szabadságharczból. Pest, 1870. (továbbiakban Bátori Schulz Bódog) 68-69. old.
[61] Irányi István, 43. f.
[62] Garay Antal, 90-91. old.
[63] Büttner Emil, 100-101. old. – Egy visszaemlékezés szerint Psotta Móric ezredes, a hadsereg tüzérparancsnoka május 20-án utasította Butykay Józsefet, az 1. tizenkét fontos gyalogüteg szolgálattevő altisztjét, hogy amint a Svábhegyen lévő főhadiszállásról három röppentyűt lát felemelkedni, minden löveggel tüzeltessen, “mit minden, az ostromban résztvevő többi löveg utánozni fog – ez lesz a jel a roham megkezdésére”. Ám amikor eljött a pillanat, már olyan világos volt, hogy a röppentyűk feleslegesség váltak, s a főhadiszállásról szócsövön jött a vezényszó: “Tüzérek, lőjetek!” Butykay József: Az 1848/9-iki első 12 fontos honvédüteg történetéből. Vasárnapi Ujság, 1883. 549. old.
[64] Bátori Sulcz Bódog, 70. old.
[65] Molnár András: A “rettenthetetlen” zászlótartó. Püspöky Grácián 1817-1861. Hadtörténelmi Közlemények 1997. 2. sz.
[66] Büttner Emil, 101-102. old.
[67] Görgey István II., 291. old.; Katona Tamás, 1989. 124. old.
[68] Büttner Emil, 102. old.
[69] Andrássy Jenő: Adatok Budavár ostromához. Honvédek könyve. Történelmi Adattár az 1848-ki és 1849-ki magyar hadjáratból. Szerk.: Vahot Imre – Gánóczy Frigyes. Pest, 1861. I. k. 126-127. old.
[70] Garay Antal, 92. old.
[71] Szalkay Gergely, 52-53. old.
[72] Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból. 2. kiadás. Pest, 1862. I. k. (továbbiakban Asbóth Lajos I.) 46. old.; Balogh Gábor: Honvéd emlékeim. “Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága…”. Emlékiratok. Válogatta és sajtó alá rendezte Forrai Ibolya. Néprajzi Múzeum. Bp., 1999. 321. old.
[73] “Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak…” Visszaemlékezések 1830-1861. A szöveget gondozta Forrai Ibolya és Árva Judit. A bevezetőt írta és a névmutatót összeállította. Benda Gyula. Negyvennyolcas Idők I. Néprajzi Múzeum. Bp., 1998. 98-99. old.
[74] Beniczky Alajos: Följegyzéseim honvédéletemből. Vasárnapi Ujság, 1899. 594. old.
[75] Hoffman Arnold, 58-59. old.
[76] Hegyesi Márton: Az 1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története. Bp., 1898. (továbbiakban Hegyesi Márton) 208-209. old.
[77] Katona Tamás, 1989. 532-534. old.
[78] Hegyesi Márton, 210. old.
[79] Lengyel Sándor, 35-36. old.; Hoffmann Arnold, 59. old.
[80] Hoffmann Arnold, 60. old.
[81] Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharczban. 2. bővített kiadás. Zalaegerszeg, 1906. 243-245. old.
[82] Lengyel Sándor, 36. old.
[83] H. Szabó Lajos, 15., 19. old.
[84] Katona Tamás, 1989. (Bayer) 119., 126. old.
[85] Hegyesi Márton, 212. old.
[86] László Károly naplója.
[87] Garay Antal, 93. old.
[88] Bátori Sulcz Bódog, 71. old.
[89] Bátori Sulcz Bódog, 71. old.
[90] OSZK Kt.. Oct. Hung 1421. Szabó Samu naplója. 8-9. f.
[91] Hoffmann Arnold, 60-61. old.
[92] Lengyel Sándor, 36. old.
[93] Büttner Emil, 103-104. old.
[94] Garay Antal, 93. old.
[95] Garay Antal, 94. old.
[96] Hegyesi Márton, 213. old.
[97] Thurzó Miklós, 120. old.
[98] Kossuth Lajos: írások és beszédek 1848-1849-ből. S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1987., 1994. 510. old.
[99] KLÖM XV. 375-376. old.
[100] Pulszky Ferenc: Életem és korom. S. a. r. Oltványi Ambrus. Bp., 1958. I. k. 542-543. old.
[101] Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849. S. a. r. Hermann Róbert. Zalai Gyűjtemény. 44. Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg, 1998. II. 314. old.
[102] Diószegi István: A magyar forradalom nemzetközi helye. A negyvennyolcas forradalom kérdései. Szerk.: Spira György – Szűcs Jenő. Bp., 1976. 120. old.
[103] Steier Lajos: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és tót mozgalomról. Bp., 1924. 312., 545. old.
[104] Spira György: Az emlékíró Görgei első szárnypróbálgatása. Európa vonzásában. Emlékkönyv Kosáry Domokos 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1993. 178. old.
[105] Görgei Arthur: Még egyszer Kossuth és Görgei. Klny. a Budapesti Szemle 53. Számából. Bp., 1881. 34. old.
[106] Katona Tamás, 1989. 128. old.
[107] Asbóth Lajos I., 48. old.
[108] Bőhm – Csikány – Farkas, 145. old.
[109] Asbóth Lajos, I. 47-48. old.
[110] MOL H 89. Hadügyminisztérium. Vegyes iratok. 4. doboz. 4. tétel.
[111] Ez a mai Attila út tabáni részén volt található.
[112] Az eredetiben is magyarul.
[113] Az eredetiben is magyarul.
[114] Az eredetiben ugyan “unterbrochene” van, de a szövegből következőleg itt az “ununterbrochen” a logikus.
[115] A kimutatást ld. HL 1848-49. 30/311. Magyar fordításban közli Bőhm – Csikány – Farkas, 145. old. Eszerint a hadtest teljes vesztesége halottakban 5 tiszt és 138 legénységi állományú, sebesültekben 11 tiszt és 305 legénységi állományú, eltűntekben 29 legénységi állományú volt.
[116] Az eredetiben is magyarul.