Csata Zalaegerszegen

2019. szeptember 7. BKHE 0

A zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál hagyományos jó szokásaként 48-as csatabemutatóval kedveskedik a látogatóknak. Csapatunk idén is részt vett egy kisebb egységgel a rendezvényen. Tüzérségünk és honvédeink a Zalai 47-es honvédekhez csatlakoztak és együtt harczoltak a

Kaposvári Hagyományőrző Találkozó

2019. augusztus 24. BKHE 0

Zászlóaljunk és tüzérütegünk is részt vett a Somogyi Huszárok 20 éves fennállásának ünnepségén, amelyet egy nemzetközi hagyományőrző fesztivál keretében ünnepeltek meg. A csatabemutató előtt gyalogsági bemutatót is tartottunk, amely keretében alaki és harcászati mozgásokat, fegyverhasználatot,

Őseink és hőseink emlékezete

2019. augusztus 12. BKHE 0

Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a ’48-as honvéd hagyományőrző tábor Székelyföldön, 10-18 éves fiatalok számára, augusztus 4. és 10. között.

Komáromi csata

2019. augusztus 3. BKHE 0

A szabadságharc utolsó fényes győzelmére, az 1849. augusztus 3-i komáromi kitörésre emlékeztünk csatabemutatóval a Monostori Erődben. Zászlóaljunkból 9 honvéddel és 3 tüzérrel érkeztünk Komáromba, ahol a csatabemutatón a várból kitörő honvédeket játszottuk el.

A komáromi hős

2019. július 25. BKHE 0

Az MTVA Mecenatúra program keretében készül Klapka György honvédtábornokról egy portréfilm a “Komáromi hős” címmel, amely jövőre, 2020-ban kerül bemutatásra Klapka születésének 200. évfordulója alkalmából.

Honvéd hétvége Felvidéken

2019. június 30. BKHE 0

Zászlóaljunk csapat-összetartó hétvégét tartott Felvidéken, a Rozsnyó melletti Várhosszúrétre családtagokkal együtt 37 fővel érkeztünk. A változatos programok között Görgei útját jártuk, a Branyiszkó-hágó, Szepesváralja és a honvéd emlékmű Korotnokon fontos állomásunk volt, Rozsnyón pedig a

„Föl-föl vitézek a csatára!”

2019. június 22. BKHE 0

Június 22-én zászlóaljunk a mátyásföldi régi repülőtéren lépett fel a “Cinkotai Csata” hagyományőrző csatajátékon. A XVI. Kerületi Újság beszámolója: Igazi csatatérré változott a Mátyásföldi repülőtér június 22-e délutánján. Mindez persze „csupán” hagyományőrzés címén történt, a

Budai 2. Honvédzászlóalj a Madarasi Hargitán

Pünkösd Székelyföldön

2019. június 11. BKHE 0

A hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóaljból hárman indultunk el Székelyföldre, hogy a pünkösdi zarándoklaton részt vegyünk egyenruhában, zászlónkkal a Csíksomlyói Nyeregben és a Madarasi Hargitán a szentmiséken. Nem maradhatott ki a programból a Szentegyházi Gyermekfilharmónia két

Nemzeti Összetartozás Napja Csillaghegyen

2019. június 4. BKHE 0

Óbuda-Csillaghegy, Országzászló: A trianoni tragédiára emlékezve június negyedikét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos ünnepségét ennek jegyében a csillaghegyi országzászlónál tartották. Zászlóaljunk 8 fővel vett részt az ünnepségen, a

Magyar az, akinek fáj Trianon

2019. június 4. BKHE 0

Nekünk Trianon gyásznap, több megemlékezésen is részt vett zászlóaljunk. Székely barátainknak csak egy megemlékezésük volt 4-én, de nekik 365 gyásznapjuk van…     Budakeszi, 1. világháborús emlékmű: Június 4-én a Trianoni békediktátum évfordulója alkalmából a

Hősök Napja Budakeszin és Pátyon

2019. május 27. BKHE 0

A Magyar Hősök Emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Ebből az alkalomból Budakeszi Város Önkormányzata május 27-én megemlékezést tartott a Budakeszi temetőben a II.

Görgei halotti maszkja előtt a Budai 2. Honvédzászlóalj hagyományőrzői

Emlékezés Görgeire

2019. május 21. BKHE 0

A Budai 2. Honvédzászlóalj május 21-én, a Honvédelem Napján, Budavár bevételének 170 és Görgei Artúr tábornok halálának 103 éves évfordulóján a magyar hadtörténelem egyik legkiválóbb hadvezérére emlékezett. A Nemzeti Múzeum örömmel vette jelentkezésünket, hogy koszorút

MH csapatzászló átadás

Az MHP csapatzászló átadási ünnepségén

2019. május 21. BKHE 0

A magyar honvédelem napján, május 21-én adományozott csapatzászlót az államfő a Magyar Honvédség Parancsnokságának. Az ünnepségen 10 fő 48-as honvédünk teljesített szolgálatot a hagyományőrző díszegységben. A Szent György téren tartott ceremónián Áder János ünnepélyes keretek

Budavár ostroma - Budai 2. Honvédzászlóalj rohama

Budavár ostroma

2019. május 19. BKHE 0

Május 21. a Magyar Honvédelem Napja: 170 évvel ezelőtt, 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgei Artúr vezette honvédsereg Buda várát. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szervezésében május 19-én emlékezetünk a magyar

Ludovika Fesztivál

2019. május 11. BKHE 0

Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MH Ludovika Zászlóalj a nagyszabású Ludovika Fesztivált. A hagyományoknak megfelelően, a Száznapos ünnepség részeként vette kezdetét a program május 11-én, amelyen Benkő Tibor honvédelmi

Óbuda Napja

2019. május 4. BKHE 0

Május 4-én az Óbuda Napja rendezvényen szerepelt csapatunk a Zichy Kastély udvarán. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt támogatónk, minden évben örömmel tartunk bemutatókat az óbudai gyerekeknek. Sajnos az eső egész nap hullott, így idén jóval kevesebb érdeklődő

Felvidéki Hadjárat

2019. április 28. BKHE 0

Csapatunk idén is részt vett a Felvidéki Hadjárat megemlékezésein. Szombaton Kamocsán csatlakoztunk a Tavaszi Emlékhadjárat hagyományőrzőihez és részt vettünk a református templom kertjében található kopjafánál tartott ünnepségen. A honvéd gyalogságot a szegedi hármasokkal és az

Simonpuszta - Hagyományőrző Gyerektábor

Gyermektábor Simonpusztán

2019. április 26. BKHE 0

Székelyföldi gyermekek érkeztek szerdán Budapestre Kövér László, az Országgyűlés elnöke meghívására. Péntektől vasárnapig a Simonpusztai Nemzeti Lovas Központban táborba szálltak, ahol a 48-as katonai hagyományőrzéssel is megismerkedhettek. A főképp a Hargita megyei Oklándon és környékén

Váci csata

2019. április 8. BKHE 0

A 4 napos Gyalogmenet után zászlóaljunk honvédjeit nehezen lehetett motiválni a másnapi, hétfő délutáni váci csatán való bevetésre. Így csak 4 fővel és ágyúnkkal indultunk útnak és a hétfő délutáni pesti dugón átevickélve éppen időben

Tavaszi Hadjárat Honvéd Gyalogmenet 2019

A Tavaszi Hadjárat Gyalogmenete

2019. április 7. BKHE 0

A Tavaszi Emlékhadjárattal párhuzamosan idén a szabadságharc tavaszi hadjáratának 170 éves évfordulója tiszteletére az MHKHSZ megszervezte a Gyalogmenetet, amely a hős honvédsereg eredeti útvonalának egy szakaszának teljesítését tűzte ki célul. Vass László hő. ezredes úr

Isaszegi csatabemutató

2019. április 6. BKHE 0

Az isaszegi ütközet a tápióbicskei mellett a másik fontos csatabemutató, amelyet sose hagyunk ki, bár a szervezés itt is kérdéseket vet fel. A Gyalogmenet részeként délben értünk be a településre, ebéd közben a sportcsarnokban ért

Tápióbicskei csatabemutató

2019. április 4. BKHE 0

A tápióbicskei csata az év egyik legvártabb eseménye, hiszen a szabadságharc egyik ikonikus csatájáról van szó, még ha a szervezéssel több problémánk is van: a korhűséget, a hiteles képet és a biztonságot a szervezők feláldozzák

Hatvani csatabemutató 2019

Hatvani csata

2019. március 31. BKHE 0

Hatvan város önkormányzata minden évben felkéri a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséget, hogy a hatvani csata emlékére a tiszteletadásokat és a csatabemutatót szervezze meg. A Budai 2-esek idén 12 honvéddel és 3 tüzérrel vettek

Egy nap a honvédelemért

2019. március 29. BKHE 0

A MATASZ Pest Megyei Szervezete iskolák részére már közel 10 éve rendszeresen tartott – „Egy nap a honvédelemért” c. program keretében 2019. március 29-én a budakeszi sportpályán tartott bemutatót a Budai 2. Honvédzászlóalj.

Soproni tüzér bemutató

2019. március 16. BKHE 0

Március 16-án a négy fős honvéd gyalogosból tüzérré vált különítményünk ellátogatott a hűség városába, Sopronba. Nem sokat tétováztunk a helyszínen, hanem megérkezésünk után rögtön lőállást alakítottunk ki a Liszt Ferenc Kulturális Központ előtti téren. Megérzésünk

Forradalmi Forgatag a budai várban

2019. március 15. BKHE 0

Nemzeti ünnepünkön már negyedik alkalommal szerepeltünk a Forradalmi Forgatag rendezvényen a budai várban, a Kapisztrán téren. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén is tartalmas programokkal, hagyományőrző csatabemutatókkal, népi játékokkal, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal és filmvetítésekkel várta

Hagyományőrző bemutató Budakeszi-2019.03.15.

Budakeszi iskoláiban és óvodáiban március idusán

2019. március 14. BKHE 0

Március 14-én zászlóaljunk és tüzérütegünk az elmúlt évek hagyományai alapján végiglátogatta városunk összes iskoláját és óvodáját, sőt még egy bölcsődét is. A hét helyszínen idén nem az ünnepségeken díszelegtünk, hanem meglepetésként rövid “élő történelemórákat tartottunk

Díszőrség a Stefánia Palotában

2019. március 13. BKHE 0

A szabadságharc olyan örökséget hagyott ránk, amit oltalmazni, ápolni mindig becsületbeli kötelesség – fogalmazott Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára március 12-én, kedden az 1848-49-es forradalom évfordulója alkalmából a Magyar Honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek

Zsámbéki hadi kulturális találkozó - Budai 2. Honvédzászlóalj

Zsámbéki hadi kulturális találkozó

2019. március 9. BKHE 0

Március 9-én csapatunk 6 fős különítménye 3 bonyhádi nemzetőrrel megtámogatva részt vett a 3. zsámbéki hadi kulturális találkozón. A kellemes tavaszi idő és az érdekes téma sok látogatót vonzott a művelődési házba és annak udvarára.

Szolnoki csatabemutató

2019. március 2. BKHE 0

Szombaton az 1849. március 5-én lezajlott szolnoki csata évfordulójára emlékeztünk hadijátékkal a Tiszavirág gyaloghídnál az árterületen. A csatabemutatóra már délelőtt készültek a helyszínen a csapatok. A parancsnoki értekezleten megvitattuk a haditervet, a pirotechnika elhelyezését majd