Óbuda-Csillaghegy, Országzászló:
A trianoni tragédiára emlékezve június negyedikét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos ünnepségét ennek jegyében a csillaghegyi országzászlónál tartották. Zászlóaljunk 8 fővel vett részt az ünnepségen, a díszőrség mellett Óbuda zászlajának tartását és a koszorúk elhelyezését is hagyományőrzőink végezték.
A csillaghegyi Petőfi téren 1941-ben emelték az első országzászlót. Ezt az emlékművet a II. világháború után lerombolták, helyén vörös csillagos emlékmű állt a szocializmus idején. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Csillaghegyi Polgári Kör kezdeményezésére 2012-ben újjáépíttette az emlékhelyet.
Puskás Péter, Óbuda alpolgármestere beszédében megemlítette, hogy az emléknap alkalmából tanúságot tehetünk a magyarság összetartozása mellett, a határokon átívelő kulturális gyökerek, a közös nyelv és nemzeti érzés egysége segítségével. Az alpolgármester emlékeztetett: “Hagyományaink ápolása és a nemzeti összetartozás érzése évszázadok óta generációkon átívelő örökségünk, ez adja ma is a magyarság megmaradásának erejét. Választásaink nem születhetnek külső befolyás hatására, saját döntéseinkért mindannyian egyenként szavatolunk.”
Az ünnepi beszéd után a Csillaghegyi Polgári Kör tagjai szavalták el Ábrányi Emil és Reményik Sándor egy-egy versét, majd a megjelentek koszorúkat helyeztek el az Országzászlónál, amelyek nem csak az emlékezés, hanem a Nemzet egésze előtti tiszteletadás virágai is.
Beszámoló: