2026. április 17-20. között az Isonzó kanyarulatához utaztunk, a doberdói harctér emlékhelyeit látogattuk meg. A Szentegyházi Huszárbandérium 22 fővel, a Gyimesvölgye Férfikar 14 fővel érkezett Erdélyből, őket egészítette ki a Tápióbicske Barátainak Köre és a Budai 2. Honvédzászlóalj 3-3 fővel, valamint Dr. Hoppál Péter kormánybiztos úr és az emléktúra főszervezője, Móczár Gábor úr, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.
Mind a szentegyházi huszárok, mind a Budai 2-esek és a Tápióbicskei Tüzércsapat az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrzői, de fontosnak éreztük, hogy korszaktól függetlenül fejet hajtsunk az 1. világháború egyik legvéresebb küzdelmében dicső helytállást tanúsító magyar honvédek emléke előtt.
Az isonzói csaták az első világháborúban zajlottak le az Isonzó folyónál, a mai Szlovénia és Olaszország területén, az olasz fronton az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország, illetve Olaszország csapatai között. Az isonzói csaták az első világháborúban tipikus, felőrlő harcok halmazába tartozott. Viszonylag kis területen nagy létszámú hadseregek csaptak össze és nagyszámú sebesült és halott maradt a harcoló felek mindkét oldalán.
Az Isonzó mentén állóháború alakult ki, mely 1915-1917 között tartott, amikor a caporettói áttörés során az isonzói frontszakasz megszűnt, az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai előrenyomultak Olaszországba. Az isonzói csaták során 1 100 000 olasz katona halt meg vagy sebesült meg, a Monarchia vesztesége ennek a fele volt, kb. 500 000 katona halt meg vagy tűnt el. Az isonzói küzdelem legvéresebb csatája a doberdói csata volt, melyet 1916. augusztus 6-án vívott meg az olasz haderő az osztrák–magyar hadsereg főként magyar és szlovén nemzetiségű egységével.
Szállásunk a szlovéniai Miren Castle lelkigyakorlatos központban volt, innen indultunk az emlékhelyekre a katonai tiszteletadásokra.
Az emléktúra során többek között hagyományőrző katonai tiszteletadások mellett, megemlékezések és koszorúzások formájában felkerestük a San Michele és San Martino közelében fekvő hegygerinc emlékhelyeit a San Martino del Carso-i (Doberdó) Gruppo Speleologico Carsico (Karszti Barlangász Csoport) vezetőivel, Gianfranco Simonit vezetésével és meglátogattuk a Fogliano-i és Redipuglia-i katonai temetőket.
San Martino del Carso
San Martino del Carsoban a Szent Márton püspök római katolikus templom kapujában már várt ránk Gianfranco. Közös szentmisén vettünk részt Vass Nimród gyimesfelsőloki plébános atyával. A misén csodálatosan énekelt a Gyimesvölgye Férfikar, felemelő pillanatokat éltünk át.
San Martino del Carso településen a Doberdó-fennsíkon harcoló szegedi 46. és a temesvári 61. gyalogezredek emlékműveinél tisztelegtünk és meglátogattuk a helyi múzeumot, ahol Gianfranco részletesen mesélt a harcokról és a kitelepítésekről.
Mindkét ezred még a háború alatt otthagyta a maga emlékjelét egykori táborhelyének központjában. Az akkori kopár tájkép azonban az elmúlt egy évszázad alatt jelentősen átalakult, az egykori csatahelyszínt elnyelte a bozótos erdő, szükség volt olasz barátunk vezetésére és segítségére, mert volt olyan lövészárok szakasz, ami magántelken belülre került.
Az itteni harcoknál 40 méterre húzódott egymástól a sziklába vájt magyar-szlovén és olasz lövészárok, amely alatt barlangokat vájtak, ahol aludtak és nappal is többnyire oda húzódtak.
Vezetőnk elmondása szerint volt olyan hely, ahol négy különböző irányból is lőtték őket, egyetlen pillanatig sem voltak biztonságban. Ezen a helyen 1916. május 5-én hatalmas aknarobbanás történt, miután az olaszok furatát megsemmisítették.
 |
 |
 |
A temesvári emlékkő melletti táblán egy fiatal zászlós, Márton Áron portréjával is találkozhat a látogató. Erdély későbbi katolikus püspöke a temesvári 61. gyalogezredben nyolc hónapon át harcolt a Doberdón, és itt is sebesült meg 1916. július 19-én.
A 19. életévét épp csak betöltött Márton Áron itt kezdte meg harctéri szolgálatát. A 82. székely gyalogezred katonájaként, San Martino del Carso falu közelében, a temesvári 61. gyalogezred 8. századához volt beosztva, harctéri szolgálatát 1915. november 6-án kezdte meg. Néhány hét múlva már szakaszvezetővé, majd 1916. július 1-jével zászlóssá léptették elő. 1916. július 19-én megsebesült: vállát és felkarját érte lövés. A későbbi gyulafehérvári püspök, emberi jogi aktivista tiszteletére idén Márton Áron emlékévet hirdetett Románia.
A Szentegyházi Huszárok kis táblát helyeztek az emlékhelyre: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok! A székely hősök halhatatlanok!”. Mihály József huszárkapitány emlékező beszédet mondott, majd Vass Nimród gyimesfelsőloki lelkipásztor méltatta a Hősöket.
 |
 |
 |
A szemközti dombon megtekintettük a Magyar Királyi 4. Honvéd Gyalogezred emlékművét. A Doberdó-fennsíkon 1915 és 1917 között hősiesen küzdöttek a m. kir. 20. honvéd hadosztály alakulatai, köztük a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred katonái. Az egykori harcok helyszínén az ő emlékükre emelt emlékgúlát az ezred parancsnoka, Kratochvil Károly. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával 2019-ben adták át a felújított emlékhelyet.
A megemlékezések után Gianfranco Simonit, a Karszti Barlangász Csoport Történelmi Kutatások Részlege igazgatójának vezetésével megtekintettük helyi múzeumukat, amelybe a barlangi kutatások közben fellelt harctéri emlékeket gyűjtötték össze.
 |
 |
 |
Monte San Michele
A Doberdó-fennsík legmagasabb pontja az osztrák-magyar védelmi rendszer kulcspontjának számító sziklás Monte San Michele. A hegy ormáról belátni az egész Isonzo völgyét, az alatta fekvő Goriziát.
A harmadik magaslaton áll a Nagy Háború alatt felállított olasz emlékmű. A kőhalom tetején egy nagy szikladarab csiszolt oldalára vésett epigráf a hat isonzói csatában elesett olasz és magyar katonák közös emlékét őrzi.
A Doberdó-fennsíkon zajlott legsúlyosabb harcok színhelyén, a Monte San Michele véráztatta kúpján harcolt Horváth Domokos hő. őrmesterünk nagyapja, v. Hollai Márton, aki hősies helytállása elismeréseként a bronz és ezüst vitézségi érdemérmet is megkapta. Az általa hátrahagyott dokumentumokból Hoppál Péter olvasta fel József főherceg levelét a visszavonulási parancsról: „Öt isonzói csatát vívtunk meg e helyen, s most minden veszve van”…
Doberdo del Lago
A doberdói Magyar Kápolna emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak.
Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban áll az isonzói csatákban elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolna.
A Cappella Ungheresét, a magyar kápolnát 1918-ban magyar katonák kezdték építeni, de az épület befejezetlen maradt. A kápolnát a magyar állam segítségével állították helyre 2009-ben.
 |
 |
Redipugliai haditemető
A szlovén határ mellett fekvő Redipuglia fölé emelkedő Sei Busi nevű hosszú és meredek dombon 1938-ban felavatott haditemető a világ egyik legmonumentálisabb I. világháborús emlékműve.
A hatalmas haditemetőben 100.187 katona maradványai nyugszanak a hosszú domboldalra felvezető kőtömbök alatt. Az ünnepélyes lépcsőn alulról felfelé ábécé-sorrendben „csak” 39.857 ismert halott maradványai nyugszanak, a maradék 60.330 a tetején lévő kis kápolna csontkamrájában van.
A haditemető kápolnájában imádkoztunk az elesett katonákért.
Foglianói katonai temető
Az Osztrák–Magyar Monarchia katonai temetőjében hajtottunk fejet hőseink előtt. A haditemetőben a monarchia 14 550 katonája nyugszik, földi maradványaikat az elhagyott környékbeli katonai temetőkből helyezték át ide.
A megemlékezés és koszorúzás után Mihály József huszárkapitány osztotta meg gondolatait.
Aquileia
Aquileia római alapítású város, császári palota is létesült itt. A 4. században a helyi keresztény püspök megkapta a pátriárka címet.
Ekkor egy római történetíró Aquileiát a világ kilencedik legnagyobb városának mondta. Attila hunjai, majd a népvándorlás véget vetett a nehezen védhető város virágzásának. A kalandozó magyarok betörését a bazilikában látható hátrafelé nyilazó lovas harcos örökíti meg.
A Cattedrale dei Santi Massimo e Giorgio dell’Aquila csodálatos székesegyház meglátogatása közben felcsendült a ‘Boldogasszony Anyánk’ is a gyimesi férfikórus előadásában.
Palmanova
Az észak-olasz „Csillagváros”, Palmanova egy egyedülálló, szabályos kilencágú csillag alaprajzú erődváros.
A Velencei Köztársaság építtette a 16. század végén, védelmi célból az oszmán hódítás ellen. Napóleon csapatai 1797-ben, majd 1805-ben ismét elfoglalták, és a francia uralom alatt (1805–1814) az erődrendszert tovább erősítették, sőt, maga Napóleon is megfordult itt.
Igazi időutazás volt bejárni az erődváros utcáit és a külső védműveket.
Köszönjük Móczár Gábor úrnak a szervezést! Grazie mille di tutto Gianfranco! Apprezziamo tutto!
A beszámolót összeállította: Berlinger Gábor