Haditanács Sukorón

Noha Móga János altábornagy először nem kívánt csatába bocsátkozni Jellasics horvát bán csapatai ellen, a sukorói református templomban tartott haditanácson gróf Batthyány Lajos meggyőzte arról, hogy a honvédseregnek igenis adott esetben harcolnia kell. Erre a sorsdöntő haditanácsra emlékeztünk a Honvédfesztivál keretén belül szeptember 27-én, pénteken, Sukorón.

Megemlékező beszédében Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára felelevenítve az akkori haditanácsban történteket. Elmondta: a politikai akarat és a katona-szakmai érvek kompromisszuma alapján a résztvevők abban állapodtak meg, hogy a Velencei-tó partján felsorakozó honvédsereg nem fog támadni, de támadás esetén viszonozza majd a tüzet.

„A pákozdi csata az 1848-49-es szabadságharc első, a szabadságharc további kimenetelét befolyásoló csatája lett, melynek politikai-erkölcsi hatása jelképpé vált. A sebtében toborzott, kiképzésben alig részesült új nemzeti honvédsereg 1848. szeptember 29-én hősiességével, határozottságával megmentette a fővárost és a forradalmat. A forradalom eszmeisége, a nemzeti identitás megjelenítése örök példa és követendő irányt jelent mindannyiunk számára” – fogalmazott az államtitkár.

A hozzátette: a csata öröksége, hagyatéka ma is időszerű, hiszen a kormány által meghirdetett Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célja a korszerű és modern haderő kialakításán túl egy olyan tudatosan gondolkodó biztos társadalmi háttér kialakítása, amely tudatosan gondolkodik, és tesz a haza védelme érdekében, megteremtve ezzel hazánk és mindannyiunk biztonságát.


A megemlékezés színvonalát ünnepi műsorával emelte a fennállásának idén hetvenedik évfordulóját ünneplő Honvéd Együttes, mely éppen huszadik alkalommal lépett fel a sukorói templomban. A rendezvény végén a templom előtt koszorút helyezett el többek között Szabó István honvédelmi államtitkár, és Sándor Zsolt dandártábornok, Székesfehérvár helyőrségparancsnoka is. A résztvevők egy szál virággal tisztelegtek Batthyány Lajos és Móga János szobra előtt. (forrás: Honvédelem.hu)

A templomi megemlékezés után Pákozdra utaztunk át, a régi 48-as emlékműhöz. Felállítottuk a két díszőrt az emlékhelynél, majd Görög István, a KEMPP ügyvezetője és Székely Tibor, az MHKHSZ elnöke koszorúzta meg az emlékművet.