Honvédelmi Nap Újpesten

2019. október 21-én az újpesti Lázár Ervin Általános Iskola hadtörténelmi és honvédelmi napján szerepeltünk a pákozdi Katonai Emlékpark Hazafiság Iskolájának partnereként. A Honvédelmi Sportszövetség pályázati támogatásával létrejött honvédelmi napon összesen 24 foglalkozási helyen ismerkedhettek meg a gyerekek hadtörténelemmel, katonai sportágakkal, a legmodernebb katonai felszerelésekkel.

Csapatunk három állomást működtetett: az 1-2. osztályosok számára a “Kisdobos” c. diafilm digitálisan feldolgozott változatát vetítettük le és a történelmi mesefilm főhősének történetén keresztül beszélgettünk a legkisebbekkel hazaszeretetről, becsületről, bátorságról, önfeláldozásról. A kisgyerekek nagyon élvezték a csodásan megrajzolt diafilmet és meglepően érdekes kérdéseket tettek fel. A vetítés után kezükbe vehették az eredeti gyalogostiszti szablyát, hatalmas élmény volt számukra a rendhagyó óra. A 3-4. osztályosok számára fegyverbemutatót tartottunk a gyalogsági lő- és szálfegyvereket mutattuk be és beszéltünk használatukról és a szabadságharc harcászati érdekességeiről. Az “élő történelemóra” nagyon tetszett a diákoknak, örömmel vették kezükbe a fegyvereket. A harmadik állomáshelyen az 5-8. osztályosok számára az udvarban gyalogsági és tüzérségi bemutatót tartottunk, az ágyú- és lőfegyverkezelést szemléltettük, a gyerekeknek egy kis alaki kiképzést is tartottunk. A felsősöknek a fegyverek nagyon tetszettek, főként a kardokat forgatták előszeretettel.

A honvédelmi nap fő célja az iskolai nevelés és oktatómunka támogatása, a hazafias és honvédelmi nevelés segítése, a hadtörténelmi ismeretek gazdagítása, a honvédelmi jellegű sportágak népszerűsítése, az egészséges, sportos életmód propagálása volt, nagyon örültünk, hogy a KEMPP szakemberei társaságában mi is segíthettünk ebben.