A Pákozdi Katonai Emlékpark szervezésében a Honvédfesztivál idén már tizennegyedik alkalommal került megrendezésre. Csapatunk 2017 óta minden évben szerepel a programban, az 1848/49-es Szabadságharcot jelenítjük meg, a többi történelmi korszak bemutatója sorában.
Idén a 175 éve, a Pákozd-Pátka-Sukoró térségében vívott győztes csata tiszteletére megrendezésre kerülő Honvédfesztivál rövidebb volt, hiszen délután a Mészeg-hegy lábánál a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség rendezésében nagyszabású csatabemutatót láthattak az érdeklődők.
A Honvédfesztiválon fegyverbemutatót és nyilvános kiképzést mutattunk be, majd következett a központi bemutatónk. A Budai 2. Honvédzászlóalj mellett a Pesti 1. Honvédzászlóalj, a 32-es Sorgyalog Kompánia (IR 32 Eszterházy Ezred) és a Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület (IR 61 Saint Julien) vett részt a bemutatókon.
A gyalogságunk és tüzérségünk tartott bemutatókat felváltva, majd érkezett a meglepetés. Alaki és harcászati kiképzés közben támadtak ránk a császári felderítők, ebből egy kis összecsapás kerekedett. A honvédek gyorsan harcrendbe fejlődtek, az ágyút befordítottuk, a sortüzek után szuronyharc következett, a hullámzó küzdelemben végül kiszorítottuk a császáriakat a bemutató területéről.
A nézők előtt díszmenetben vonultunk el, majd a főúton kerülve vonultunk volna be a táborba – de a császáriak az erdőben lesben álltak, megrohamozták csapatunkat, így újabb összecsapás kerekedett és csak ádáz küzdelem után jutottunk be a magyar táborba.
Pető István fotói:
Hoksza Kata fotói: