Nemzeti Ünnepünkön a Várkapitányság felkérésére Budavár Csikós udvarán és a Királyi Lovardában szolgált csapatunk – alaki, harcászati és tüzérségi bemutatókat, mini hadijátékokat és játékos toborzókat tartottunk a gyermekeknek.
A Csikós udvaron honvéd tüzérségünk mellett a Waitzer Artillerie császári tüzérség mutatta be az ágyúkat és azok kezelését.
A honvéd gyalogság szakasza mellett a császári sorgyalogság is képviselte magát, így az alaki bemutatók mellett kisebb összecsapásokat, a sortüzek imitálása után pedig szuronyharcot jelenítettünk meg.
A Lovarda előtt bejutásra várakozókkal közösen huszárdalokat is énekeltünk, segítségünkre volt Kiss Kinga hegedű játéka. A menetéseknél pedig Agócs Gergely érdemes művész bőrdudán kísérte a csapatot.
Alaki és harcászati bemutatók követték egymás, majd a honvéd és császári oldal össze is csapott.
A császári sorgyalog csapatunkat Christopher Orf hő. őrmester irányította, az „igazi ellenséget” 1840M német ezredbeli sorgyalog felszerelésben jelenítettük meg.
A honvéd és császári tüzérség „tűzpárbajával kezdődtek a mini csatajátékok.
A honvéd gyalogság és császári sorgyalogság sortüz imitálásaival, majd szuronyrohamaival fegyverropogás nélkül is látványos és izgalmas csatajeleneteket mutattunk be.
A Királyi Lovardában háromszor tartottunk játékos toborzót, Jánosi Attila hő. őrmesterünk vezetésével.
A program a honvéd gyalogos katona bemutatásával kezdődött – Németh Gábor hő. tizedes bemutatta be az egyenruhát, felszerelését, fegyverzetet, amelyet Berlinger Gábor hő. százados magyarázott el a gyermekeknek és röviden beszélt a harcászati eljárásokról, a puska töltéséről és a szuronyharcról.
A bemutató után a gyerekek számára a legizgalmasabb rész, a toborzó következett, amely keretében beállhattak honvédnek!
Az Üsztürü Zenekar és Agócs Gergely tárogatós, érdemes művész szolgáltatta a talpalávalót, Jánosi Attila kardos verbunkját tátott szájjal figyelték a gyerekek.
Kezdődött a játékos toborzó: a bátor gyerekek beállhattak katonának: papírcsákót kaptak a fejükre, a két bemutatón több mint 200 ajándék csákó és párta talált gazdára!
A kis honvédek egy kis táncoktatás után megtanulták a fegyverfogásokat, fakardokkal „rémisztették” a szülőket, majd egy császári katona jelent meg, aki a zászlót szerette volna elvenni, de a gyereksereg legyőzte…
A harcászati kiképzés után menetoszlopba álltak a gyerekek, megtanulták a menetelést és integetve indultak a „csatába” és a paraván mögött eltüntek a szülők elől.
Rövid hatásszünet után visszavonult a gyereksereg, öröm volt nézni a boldog gyermekarcokat és szülőket, hogy a „győztes csatából visszatértek” a kicsik. Két huszárdal közös eléneklésével ért véget a bemutató.















