Nemzeti Ünnep Budavárban

Nemzeti Ünnepünkön a Várkapitányság és a Főőrség meghívására Budavár Csikós udvarán és a Királyi Lovardában szolgált csapatunk – alaki, harcászati és tüzérségi bemutatókat, játékos toborzókat tartottunk a gyerekeknek.

A Csikós udvaron honvéd tüzérségünk mellett a Waitzer Artillerie császári tüzérség mutatta be az ágyúkat és azok kezelését.

A honvéd gyalogság szakasza mellett a császári sorgyalogság is képviselte magát, így az alaki bemutatók mellett kisebb összecsapásokat, a sortüzek imitálása után pedig szuronyharcot jelenítettünk meg.

A Lovarda előtt bejutásra várakozókkal közösen huszárdalokat is énekeltünk, segítségünkre volt Kiss Kinga és Bán Richárd hegedű és brácsa játéka.

A Királyi Lovardában háromszor tartottunk játékos toborzót, Jánosi Attila hő. őrmesterünk vezetésével.

A program egy rövid összecsapással kezdődött a színpadon, majd a honvéd katona bemutatásával folytatódott– a kiállított katonán a parancsnok mutatta be az egyenruhát, felszerelését, fegyverzetét és röviden beszélt a harcászati eljárásokról, a puska töltéséről és a szuronyharcról.

A rövid csatabemutató után felálltak a csapatok szemlére.

Egyik bemutatónkat megtisztelte Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának vezetője és jelképesen átadta az egyesületünk által, a minisztérium pályázati támogatásával elkészített két rollupot, amely a szabadságharc honvéd gyalogságának és tüzérségének harcászatát szemlélteti. A festményekkel történő illusztrálás elsősorban a gyermekek számára teszi lehetővé a harcászati eljárások könnyebb elképzelését, így az iskolai élő történelemórák, bemutatók fontos segédeszközei lesznek.

A gyerekek számára a legizgalmasabb rész, a toborzó következett, amely keretében beállhattak honvédnek!

Az Üsztürü Zenekar és Agócs Gergely tárogatós

Az Üsztürü Zenekar és Agócs Gergely tárogatós, érdemes művész szolgáltatta a talpalávalót, Jánosi Attila kardos verbunkja, majd a néptáncos lányokkal a csárdás hatalmas siker volt.

Jánosi Attila és Jánosi Panni tánca

Kezdődött a játékos toborzó: a bátor gyerekek beállhattak katonának: papírcsákót kaptak a fejükre, a három bemutatón több mint 200 ajándék csákó talált gazdára!

A kis honvédek megtanulták a fegyverfogásokat, fakardokkal „rémisztették” a szülőket, majd menetoszlopba álltak, megtanulták a menetelést és integetve indultak a „csatába” és a paraván mögött eltüntek a szülők elől.

Rövid hatásszünet után visszavonult a gyereksereg, öröm volt nézni a boldog gyermekarcokat és szülőket, hogy a „győztes csatából visszatértek” a kicsik.

A toborzó után huszárdal tanítást, közös éneklést tartottunk gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel: a Kossuth nóta, a Gábor Áron rézágyúja, a Huszárgyerek-huszárgyerek, a Százados úr sejehaj szépen szólt a Királyi Lovardában.

A Királyi Lovardában a zászlóaljunk által alapított Cserey Érdemérem idei két kitüntetése is átadásra került. A sorszámozott kitüntetés polgári változatát Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztályának vezetője vehette át a szabadságharc hagyományőrzéséért végzett kiváló tevékenysége alapján.

A ’Budai” 2. Honvédzászlóalj idei Cserey Ignác zászlóalj kitüntetését Jánosi Attila őrvezető zászlótartó érdemelte ki.

A Királyi Lovardában a gyerekek és felnőttek is megcsodálhatták Horváth Domokos hő. őrmesterünk 3D-s makettjait, a 12 császári huszárezred precízen nyomtatott és festett makettjait állította ki:

Fotók: Berlinger Dorottya és Cseh Zoltán – Pro Art Photo

Fotótár

Beszámolók tv híradókban

M1 Híradó:

TV2 Tények:

RTL Klub Híradó: