XIV. Őszi Hadjárat Szentegyházán

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc huszártoborzóját elevenítettük fel a szentegyházi huszárokkal és számtalan hagyományőrző csapat képviselőivel, idén már 14. alkalommal. Az Őszi Hadjárat toborzó vonulásán több mint száz gyalogos és lovashuszár és közel ezer néptáncos, zenész és vendég vett részt korhű viseletben. Csapatunk 12 honvéddel érkezett az eseményre.

A csütörtöki budakeszi megemlékezések után kora délután indultunk Szentegyházára és éjjel csendben lopóztunk fel szobáinkba a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Múzeum Szállójába. Pénteken délelőtt köszöntött minket Haáz Sándor tanár úr és egyből az iskolai megemlékezésre invitált minket, így 11 órakor már részt is vettünk az ünnepségen. A délután a pihenésé és a felkészülésé volt. Sajnos dobosaink nem tudtak jönni, így tanár úrtól kértünk egy kis filis dobost, hamarosan Egyed Tivadar honvéd jelentkezett is, akivel összepróbáltuk a menetelést. A huszárlaktanya előtt felsorakoztunk, majd elindult a menet a templom felé.

A hadjárat hagyományosan szentmisével kezdődik, majd a háborús emlékmű előtt álltak fel a csapatok az aradi 13 tábornokra emlékező ünnepségen. A beszédek és műsor után elhelyeztük a kegyelet koszorúit, majd levonultunk a névtelen hősi halottak emlékhelyéhez, amelynek felavatása és megáldása következett. 1849. augusztusában elesett honvédek nyughelyei fölé emelt emlékhely a koporsókban talált ágyúgolyókat és egy terepasztalszerű látványjelenetet tartalmaz az üvegfal mögött, ahogyan a Lövéte felől visszavonuló honvédsereget császári ágyútűz fogadta.

Nagyon vártuk az emlékhely elkészültét, figyelemmel követtük épülését és az ágyúmakett beszerzésével segítettük is Haáz Sándor tanár úr elképzeléseit valóra váltani. Természetesen koszorúval is készültünk és az avatás után megkoszorúztuk a 49-es hősi emlékhelyet.

A hadjárat egyik kiemelkedő fénypontja a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Huszárbandérium közös koncertje, amely a dugig telt művelődési házban a lelki ráhangolódás csodálatos eseménye. A hangverseny szünetében átadtuk huszár barátainknak ajándékunkat, amely az aradi 13 tábornok, Görgei tábornok és Batthyány miniszterelnök ólom lovas szobrait tartalmazta. Az ünnepi hangverseny után nótaesten vettünk részt, hatalmas hangulatban  takarodóig énekeltük a huszár- és népdalokat.

A nap folyamán a zenekar készülődését is megleptük, ahol táncra is perdültünk, ilyen hangulat szokott lenni a zeneteremben:

Október 6-ához legközelebbi szombat kiemelkedő dátum a szentegyháziak életében, hiszen ekkor tartják az immár hagyományosnak számító Őszi Hadjáratot, amely révén adóznak a hősi halált halt szabadságharcosok, honvédek előtt, ugyanakkor a korhű viseletek és a jelképes hadbavonulás révén megidézik a történelem ezen viharos időszakát.

A szombati program a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: a huszárok, honvédek, tüzérek és csikósok, valamint a szekéren utazó helybéliek és vendégeik a szentegyházasfalvi huszárlaktanyától indultunk. Idén a gyalogság gyalog tette meg a hadjárat jelentős részét. Elöl csikósok karikás ostorral durrogtatva, őket a fogatolt ágyú követte, majd dobpergéssel jött a honvédsereg, utánunk a huszárság majd a többi lovas hagyományőrző és a szekerek végeláthatatlan sora.

A menet Szentkeresztbánya központjáig vonult, ahol felelevenítettük fel Kossuth Lajos toborzó hadjáratát. A sorozás után toborzótánc következett, majd hatalmas táncmulatsággal végződött a rekvirálás. A második állomás Kápolnásfalu volt, ahol szintén ízelítőt nyújtottunk a toborzásból, majd a Homoródloka nevű szurdokban fogyasztottuk el a közös ebédet. Vesztergám Miklós barátunk egy szikla tetejéről tárogatózott, közben kipihentük a hosszú menetelés fáradalmát – hazafelé már szekéren tettük meg az utat.

A hadjárat estéjén a díszvacsorát követően az emlékérmek átadása következett, idén Dessewffy Arisztid tábornokra emlékezően. A hosszú napot huszárbál zárta, hajnalig tartott a táncos mulatság.

FOTÓTÁR

Beszámolók:

A szabadságharc toborzó hadjáratát elevenítették fel – Székelyhon

49-es emlékhely leírása – Szentegyházi Gyermekfilharmónia