Szombaton Pákozdon, a Katonai Emlékparkban, a Nemzeti Emlékhelyen a magyar honvédség 170. évfordulóját ünnepeltük. 1848. szeptember 29-én a pákozdi csata volt az 1848– 1849-es szabadságharc első csatája, első dicsőséges győzelme. Bár Jellasics bán túlerővel támadott, mégis kénytelen volt visszakozni, mert nem bírt a Móga János vezette magyar sereggel. Ettől kezdve, ama győztes naptól van magyar honvédség, később hadsereg, és ettől kezdve beszélhetünk magyar honvédről. A katonáról, aki védi a hont.
A nagy nap, a csata előtti estén Sukorón, a református templomban gyülekeztek a megemlékezők, hogy fejet hajtsanak a hős elődök nagyszerű tette előtt. A csata előtti napon ebben a templomban tartották a haditanácsot, amikor döntöttek a harc felvételéről. Az MHKHSZ-t Vass László ezredes és zászlóaljunk parancsnoka, Berlinger Gábor százados képviselte.
Az Esztrád Színház: 1848 – A reményt adó győzelem című előadása váltotta fel az előző években megszokott csatabemutatót a Mészeg-hegynél. Az MHKHSZ csaknem összes 48-as hagyományőrzője részt vett a pénteki gyakorlónapon és a szombati előadáson, fegyelmezetten tűrtük a sokszor a korhűséggel és a szabályzatokkal ellentétes instrukciókat, de a művészi összkép érdekében mindent megtettünk a sikerért és Koltay Gábor rendező elképzeléseinek megvalósításán. Zászlóaljunk több tagja is a pákozdi lovardában felállított sátortáborban töltötte a csütörtöki és pénteki éjszakákat székely barátainkkal együtt, akik szerdán és csütörtökön még a budai várban díszjárőröztek.
Az előadáson a hagyományőrzőknek csak epizódszerep jutott, a darab összetett volt, komoly csatajelenet nem volt a forgatókönyvben. Az előadás végén viszont egy “honvédvágással” engedélyt kértünk a rendezőtől, és kihirdettük a nézőknek, hogy egy kis harcászati bemutatót tartunk, amely gyakorlatilag egy gyalogsági ütközetté vált. Többször sortüzek után szuronyrohammal vetettük magunkat a császáriakra és a horvát határőrökre (akiket a székely 15-ös határőrök játszottak el), így előttük az összes lőport és a feszültséget is levezettük. Nagyon jó hangulatú csetepaté kerekedett ki a spontán kezdeményezésből, előre sem lehetett volna jobban koreografálni!
Pákozd
Közzétette: Szantner Gábor – 2018. október 3., szerda
“Eljött a nagy nap, bár nap hol volt, hol nem, időnként felhők takarták az eget, az emberek csak jöttek és jöttek. A lelátók megteltek, az állóhelyek is, ki-ki leült, ahova tudott. Fűre, földre. Földi Zoltán köszöntője után felcsendült a zene, útra kelt a Tűzmadár, gyerekek rohantak a rétre, katonák vonultak a mezőre, a népzene kötött nászt a rockkal, a popmuzsikával. A történelmi játék keretében felelevenítették a történelmet, huszár és katonai hagyományőrzők, ifjú nemzetőrök.
Koltay Gergely és a Kormorán zenéje dübörgött a hangfalakból, forradalmi fáklyaként hullva alá. Az előadó énekesek – Varga Miklós és gyermekei, Varga Vivien, Varga Szabolcs, valamint Vadkerti Imre, Papadimitriu Athina, Sipos Imre, Makrai Pál, Sipos Áron – hangja szívbe markolt. Történelemlecke volt ez mindenkinek. Jöttek a közelből, jöttek messziről. Az egyik csapat Gyuláról érkezett Pákozdra, hogy megnézzék az Esztrád Színház 1848 – A reményt adó győzelem című előadását. A táncok, a koreográfia mozgalmas és látványos volt, ágyú dörrent, puska durrogott, lovak ügettek, vágtáztak. Koltay Gábor ismét kitett magáért, értékadó zenés történelmi játékot rendezett. A végén a Mi atyánk, ki vagy a mennyekben imádsága szólt a Vargák énekhangján, miközben történelmünk tragikus véget ért szép pillanataira gondoltunk.” (A FEOL beszámolója)