Május 11-én ismét regionális kiképzést tartottunk a „fővárosi” csapatoknak, ezúttal a Rákosmenti Katonai Hagyományőrző Pesti 1. Honvédzászlóalj (Heim Sándor alezredes és Orf Christopher őrmester) szervezésében a Rákos-mentén.
Gyönyörű, napsütéses idő fogadott bennünket a gyakorlótéren, ezúttal egy tágas mezőn.
A résztvevők a pesti 1-eseken kívül a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesülettől és a 32-es Gyalogos Kompánia Hagyományőrző Egyesülettől érkeztek, zömüknek nem ez volt ez első kiképzése, így könnyen és gyorsan haladtunk a tanulnivalóval.
Az elején egy kis fegyverfogással kezdtük a bemelegítést, aztán fordulatokkal, majd hamar rátértünk a zárt alakzatok mozgására.
Az elmaradhatatlan arcmenet, húzódások és kanyarodások után következett a menetoszlopból arcvonal alakítása, azaz a fejlődés a menetirány oldalára és a bontakozás a menet irányába, vagyis a szemben lévő ellenség felé.
Mindezt altisztképzésre is kihasználtuk, ugyanis a budai 2-esek új őrvezetője, Németh Gábor ezúttal kipróbálhatta és gyakorolhatta a szakasz irányítását. Így aztán őt egy picit jobban megizzasztottuk, mint a többieket…
Ebédszünet után a csatárlánc alakítását és a csatárlánc harcát gyakoroltuk, volt rá terünk bőven! Támadás közben „tűzharcba bocsátkoztunk” képzelt ellenfelünkkel, volt amikor vissza is kellett vonulnunk előle, és volt, amikor „lovassága” támadt ránk és csoportokat kellett alakítanunk védekezésképpen.
Talán a nap fénypontja az volt, amikor a korabeli szabályzatnak megfelelő távolságokat tartottunk a láncszemek között, és így indultunk meg előre. A drónfelvételek alapján szinte elhisszük, hogy ismét 48-as honvédek harcoltak ezen a szombaton, ott a Rákos-patak mentén. Persze ezek a felvételek meg is őrizték az alaki hibákat, így további muníciót adnak ezek kijavításához.
Pászti László hőr. tizedes