Somogyi Győző (1942-2026) Kossuth-díjas festőművész, grafikus, író, a Nemzet Művésze a kortárs magyar kultúra és a hazai katonai hagyományőrzés egyik legmeghatározóbb alakja volt. Életműve szorosan összefonódott a magyar hadtörténelem kutatásával, a huszárhagyományok újjáélesztésével, valamint a nemzeti emlékezet vizuális megőrzésével.
Alapító tagja és meghatározó motorja volt a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek. Nemcsak alkotóként, hanem személyes részvételével is szolgálta ezt az ügyet: rendszeresen jelen volt a bemutatókon, egyenruhát öltött, lóhátra szállt, és hiteles jelenlétével is erősítette a történelmi hagyományok továbbélését.
Monumentális sorozatában száz magyar hadtörténelmi személyiség és hadvezér portréját örökítette meg, jellegzetes, történelmi-népies stílusban.
Csapatunk tagjai is megemlékeztek Somogyi Győzőről, hiszen többségünk a magyar hadtörténelmet izgalmasan bemutató grafikáit felvonultató nagyszerű könyvein nőtt fel és talán ezért is választotta a hagyományőrzést.
Munkássága generációk számára tette átélhetővé és vonzóvá a magyar hadtörténelmet. Számos, a katonai viseletekről és fegyverzetről szóló könyvet írt és illusztrált, amelyek máig alapműnek számítanak a hagyományőrzők körében. Bár ábrázolásai nem minden esetben törekedtek a szabályzatok szerinti tökéletes pontosságra, erejük éppen abban rejlett, hogy képesek voltak megragadni a fiatalok figyelmét, felébreszteni érdeklődésüket a magyar hadtörténelem, a katonahősök emlékezete és a honvédelem iránt.
Életútja önmagában is rendkívüli volt. A Képzőművészeti Gimnázium után a papi hivatást választotta, 1967-ben katolikus pappá szentelték, és éveken át lelkipásztorként szolgált. Később a képzőművészet mellett köteleződött el, de alkotói gondolkodását mindvégig meghatározta a keresztény világkép, a közösségi felelősség és a magyar kultúra iránti mély elkötelezettség.
Festészete és grafikája tudatosan távol maradt a gyorsan változó művészeti divatoktól. Következetesen figuratív alkotóként a magyar és keresztény képi hagyományokból építkezett, miközben saját, azonnal felismerhető formanyelvet teremtett. Visszatérő témái közé tartoztak a Balaton-felvidék tájai, a népi kultúra, a vallási motívumok és a magyar történelem alakjai. Különösen jelentős az a több évtizedes munkásság, amelyben a magyar hadtörténet, a történelmi viseletek és a nemzeti emlékezet képi feldolgozására vállalkozott.
1985-től a Balaton-felvidéki Salföldön élt, ahol nemcsak alkotott, hanem hagyományos gazdálkodást is folytatott, ezzel is megtestesítve a népi tradíciók tiszteletét. Halála nemcsak a magyar művészeti élet, hanem a hagyományőrző közösség számára is nagy veszteség.
Katonai tiszteletadás mellett, hagyományőrző bajtársai kíséretében helyezték örök nyugalomra 2026. július 6-án Salföldön, amely életének és szellemiségének fontos központja volt.
Nem a múlt festője volt, hanem az emlékezet őrzője.
Emlékét tisztelettel őrizzük!