Idén már a 12. Őszi Hadjáratot szervezte a Szentegyházi Huszárbandérium, természetesen zászlóaljunk sem hiányozhatott Erdély talán legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvényéről. Évről évre egyre nagyobb létszámban érkeznek hagyományőrzők és érdeklődők, idén már több mint ezer főt regisztráltak az adminisztrációban segédkező huszárlányok. A honvéd gyalogság minden eddigi létszámot felülmúlt, a budai 2. honvédzászlóalj mellett a szegedi 3-as, a zalai 47-es, a málnásfürdői 85-ös, a dunaalmási honvéd vadászok és kézdivásárhelyi székely határőrök összesen 40 fővel egészítettük ki a mintegy nyolcvan lovas és még vagy ötven gyalogos huszárt.
A szabadságharc 1848. évi erdélyi toborzó körútját felelevenítő őszi hadjárat a hagyományokhoz híven péntek délután szentmisével kezdődött. A Templom téri megemlékezések után a Szent László év alkalmából nyitották meg a kiállítást a művelődési házban, majd következett a várva várt Fili koncert. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Huszárbandérium közös hangversenye egyedi, a műsor harmadánál felcsendül a “Gyertek székely fiúk”, megjelennek a huszárok és felvonulnak a színpadra a legfelső pallóra a filis lányok fölé. A dalokat ettől a pillanattól közösen vagy kánonban éneklik, amely különleges hangzást ad, az érett huszáros férfihang keveredik a gyermeki lány hanggal.
A hangverseny ezúttal is telt házas volt, a filiseket és a huszárokat vastapssal díjazta a nézősereg. A koncert szünetében a magyar katonai hagyományok ápolásában nyújtott kimagasló érdemeiért a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Dr. Vass László hő. ezredes és Berlinger Gábor hő. százados Mihály József szentegyházi huszárkapitánynak és Haáz Sándor tanár úrnak a szövetség arany érdemkeresztjét adta át. Dr. Kádár László hő. őrnagyot, a Székely Virtus elnökét az MHKHSZ hő. alezredessé léptette elő, a kinevezésről szóló oklevelet nagy tapsvihar közepette vette át.
A hangverseny után kezdetét vette a “hosszantartó énekóra”, hajnalig énekelték a katonadalokat a hagyományőrzők Haáz tanár úr és Vesztergám Miklós tárogatós vezetésével.
A hadjáratot nem kímélte az időjárás, de a haditervet nem tudta befolyásolni, a huszár csapatok után megindult a 71 szekér is, melyen hozzávetőleg nyolcszáz katona, zenész, néptáncos és vendég kapaszkodott fel. A toborzó hadjárat főtámogatója idén is az EMMI volt, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár képviselte a minisztériumot. Számos magyar országgyűlési képviselő és politikus is a menethez csatlakozott, ők is huszárjelmezben próbáltak “elvegyülni” a huszárok és honvédek között.
Szentkeresztbányára beérve a teljes gyalogság leugrált a szekerekről, menetoszlopba vágta magát és hármas oszlopban bevonult a főtérre, ahol a vonalban felállt lovasság elé érkezett. Németh Balázs hadtörténész 48-as honvéd vadász egyenruhájában tartott előadást az egykori toborzásról. Eközben a szegedi honvédek hátáról (merthogy a menetben ott hordják) lekerült a kinyitható toborzó asztalka és székek, az asztalon pedig a kincsesláda és a toborzó napló. Kezdetét vette a toborzó, Jánosi Attila kardos toborzótáncot mutatott be, melynek hatására jöttek a legények (többségük a helyi néptáncegyüttesből…) és ittak a király borából, felvették a szolgálatért járó pénzt, vagyis beálltak katonának. Az őrmester megkezdte kiképzésüket, sziporkáztak a poénok, a hangulat emelkedett. Felvették a mentéket, majd következett az össztánc. Majd a szekérre szállt és a menet felkapaszkodott a fennsíkra (a meredekebb hegyoldalakon többször könnyíteni kellett a szekereken, kímélni a lovakat, így volt némi gyalogos kapaszkodás is, de senki sem bánta, mert így legalább a 4-5 fokban szemerkélő esőben némi felmelegedést érzett. Persze volt rá másik módszer is, de azt csak belsőleg lehetett alkalmazni…
A fennsíkon megcsodálhattuk a hagyományos huszárrohamot, a huszárok ilyenkor egy hosszabb réten nekiengedik a lovakat, nagyon látványos, amikor nyolcvan vágtázó lovast lát az ember. A gyalogság is szekérről szállt és rövid harcászati bemutatót tartott, melynek végén szuronyrohammal támadta meg a várakozó szekereket.
Kápolnásfaluba beérvén megismétlődött a toborzás, a zenekar is rázendített, hatalmas össztánccal zárult a helyi program, majd újabb szekerezés után megérkezett a had a Homoródloka nevű szurdokba, ahol már várta a bográcsos étek a megfáradt sereget. A meleg étel jólesett mindenkinek az egyre intenzívebb esőben, jó tapasztalatcsere volt viszont a különböző esőköpenyek, perelinek “megszakértésében”. Az idő miatt elmaradtak a szabadtéri bemutatók, a szekerek visszaindultak a szentegyházi templomtérre. Versenyt futottunk a forró fürdőért, majd indultunk a gálavacsorára a művelődési ház nagytermébe. Az MHKHSZ képviseletében Nagy József huszárkapitány az erdélyi honvédkiképzésben tett kimagasló érdemeiért öt bajtársnak adott át arany, illetve ezüst érdemkeresztet. A kitüntetések után következett a hadjárat emlékérmeinek átadása, csapatonként vehették át a parancsnokok minden katonai hagyományőrző számára az idén Aulich Lajosra emlékező érmeket. A gálavacsora után következett a huszárbál, reggel hatkor még ment a zene…
Vasárnap szakadó esőben indultunk meg Nyergestető felé, reménykedve, hogy arra talán koszorúzásra alkalmas idő lesz. A gondolat nem jött be, de a Történelmi Kávéház tulajdonosa, Borbély András barátunk védőitallal várt minket és a mintegy negyven hagyományőrző éppen elfért a teremben, ahol Vass László ezredes és Kádár László alezredes történelmi eszmefuttatását hallgathattuk a nyergestetői és a környéki csatákról. Egész kis konferencia lett belőle, hiszen András és több bajtárs is hozzászólt, izgalmas történelemóra kerekedett belőle. Közben megtekintettük a Kávéház gyarapodó gyűjteményét, minden elismerésünk András barátunké, egyre gazdagabb és értékesebb ereklyéket mutat be és az információs táblák is készülnek a kertben. Délre az eső alábbhagyott, a Honvéd Emlékműhöz vonultunk, fegyverrel tisztelegtünk a Hősök emléke előtt, a himnuszok eléneklése után pedig elhelyeztük koszorúinkat.
A megemlékezés után sietnünk kellett, mert Bardocon már vártak minket, kezdődött a várva várt ünnepség, mely keretében felavattuk első parancsnokunk emlékére emelt kopjafát. Az eseményről jelentősége miatt külön bejegyzésben számolunk be, itt olvashatnak róla. Este visszaérkeztünk Szentegyházára, ahol a hadjárat kiértékelése, a bajtársakkal történő beszélgetésekkel és koccintásokkal zárultak a hadi események.
Hétfőn a szegedi hármasokkal konvojban utazva érkeztünk Aradra, a Tizenhárom Vértanú Emlékhelyére. A hosszú utazás miatt félig civilben, csak atillában és tábori sapkában tisztelegtünk a vértanú tábornokok emléke előtt és helyeztük el koszorúnkat, de lélekben teljes értékűnek éreztük magunkat. Szeged közelében megtekintettük Vass ezredes úr kertjében az épülő emlékhelyet a tábornokokra emlékező kopjafákkal és vendégszeretetét élvezve csodáltuk meg 48-as gyűjteményét és hagyományőrző emlékeiről a fotókat, tárgyakat. Természetesen ezután az ezen az útvonalon kihagyhatatlan halászlevezéssel zártuk ezt a csodálatos négy napot. Bár ha testben nem is, de lélekben hatalmasat erősödve érkeztünk haza.
Képtárak:
Őszi hadjárat – fotók: Garamvölgyi György és Berlinger Dorottya
Bardoc, kopjafaavatás – fotók: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa