60. Nemzetközi Katonai Zarándoklat

Csapatunk április végén felkérést kapott, hogy két fő hagyományőrző katonával vegyen részt a 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton Lourdes-ban. Az eseményen 38 országból 14 ezer katona vett részt a Pünkösd hétfőt megelőző néhány napban.Zarándokcsoportunk megközelítőleg 170 főből állt, túlnyomó többségében katonákból. Rajtunk kívül hat másik hagyományőrző katona is a csapattal tartott. Az így már nyolc főt számláló egységünk párosával négy különböző katonai korszakot (48-as, kiegyezés utáni, 1. vh-s és 2. vh-s) elevenített meg az érdeklődők számára. A gazdag programnak és a híres zarándokhelynek köszönhetően érdeklődőből pedig nem volt hiány.

17-én, csütörtökön késő délután érkeztünk meg a szállásunkra, amely a város melletti egyik magaslaton elhelyezkedő katonai táborban volt. Innen gyönyörű kilátás nyílt a városra és a közepén található középkori erődítményre, melyet másnap sikerült közelről is megtekintenünk.

Péntek kora reggel hangos dobszó kíséretében vidáman bemasíroztunk a városba. A Jelenések Barlangját azonban már csendben és alázatos lélekkel közelítettük meg, ahol hamarosan szentmisén vettünk részt. Ezt követően gyertyagyújtás következett a közeli gyertyagyújtó helyen. A gyertya az elmúlt 170 év minden magyar katonájáért égett.

Szabadidőnkben kis csoportokban igyekeztünk a város látnivalóit megtekinteni. Ez sikerült is a már fentebb említett erődítménnyel kapcsolatban, ahonnan gyönyörű körpanoráma nyílt az alatta elterülő városra és a környező hegyekre.

Bencsik András és Kállay Attila hő. honvédek (Budai 2. Honvédzászlóalj)

Délután részt vettünk a 60. Katonai Zarándoklat ünnepélyes megnyitóján, amelyet a X. Szent Piusz földalatti bazilikában tartottak, ahol ünnepélyesen meggyújtották a 2018. évi zarándoklat gyertyáját.

A nap hátralévő részét a városban töltöttük, hallgattuk a tereken játszó katonazenekarokat és közben ismerkedtünk más országok katonáival is. Az utcákat ünnepi hangulatú tömeg töltötte be, ameddig a szem ellátott. Nehezünkre esett éjfélkor elhagyni a nyüzsgő helyszínt és visszatérni a táborunkba. Az elkészített képeket utólag visszanézve egyértelműen megállapítható, hogy toronypiktor 2. vh-s barátunk különösen népszerű volt.

Ottlétünk alatt más országok hagyományőrzőivel nem találkoztunk, így konkurencia hiányában és korhű ruházatunk szembeötlő eltérése miatt sok figyelem irányult ránk. Lépten-nyomon megszólítottak minket és fényképet szerettek volna készíteni velünk civilek és katonák egyaránt. A kéréseknek majd minden esetben eleget tettünk. Mivel 10-ből 9-szer olaszoknak néztek miket és nem magyarnak, ezért először is ezt a félreértést oszlattuk el. Majd kihasználva az alkalmas időt, néhány mondatban vagy akár pár percben beszéltünk hazánkról Magyarországról, történelmünkről, a 170 éves Honvédségünkről.

Másnap, szombat reggel a Rózsafüzér Bazilika melletti téren gyűlt össze a magyar zarándokcsoport és indult el közösen a mintegy 2000 méter hosszú keresztútra. A 14 stációból álló keresztút végig járása jó alkalmat teremtett számunkra a lelki elcsendesedésre.

A táborban elköltöttük kiadós ebédünket. Az ellátmány változatos volt, nem lehetett okunk a panaszra. A menünek napszaktól függetlenül egy konstans eleme volt csupán, ez pedig a baguette.

Ebéd után erőltetett menetben siettünk a következő program helyszínére a hősi emlékműhöz, ahol katonazenekarunk többek között a hagyományőrzők korszakainak megfelelő zenét is játszott. A zene időtartamára az adott korszak katonái kiléptek a sor elé, tisztelegtek, majd a zene végeztével visszaléptek a sorba.

Ezt követően visszatértünk a földalatti Bazilika melletti térre, ahol csatlakoztunk a nagy közös katonai felvonuláshoz. Nagyszerű érzés volt a magyar zászló mögött keresztül vonulni az ünneplő városon a már előbb látott téren található hősi emlékműhöz. Itt hosszabb egyhelyben állás, majd tisztelgés következett.

Este a hömpölygő tömegben hosszas kerülőutak beiktatásával sikerült csak a tegnapi gyertyagyújtó ponthoz közeli gyülekezési helyet elérnünk. Innen indult zarándokcsoportunk, hogy részt vegyen a gyertyás Mária körmenetben.

A körmenet este kilenckor kezdődött és legalább másfél órán keresztül tartott, így a sötétség beálltával gyönyörű látványt nyújtott a sok égő, imbolygó gyertya a Rózsafüzér Bazilika előtti téren. Lélekemelő érzés volt az esemény részesének lenni.

Utolsó nap, elutazásunk előtt a földalatti Bazilikában részt vettünk a nemzetközi ünnepi szentmisén, majd a táborba visszatérve az ebéd és a pakolás következett, hogy repülőnket időben elérhessük. A zarándoklatról számtalan új élménnyel és néhány baráttal gazdagabban tértünk haza. Hála érte Istenünknek!

Kállay Attila hő. honvéd