Doni Hősök Emléktúra

Egyesületünk Budai Honvédek Menetszázadként vett részt a XXI. Doni Hősök Emléktúrán. 21 km-es menettúránk a Budai-hegyekben Budakeszi és Nagykovácsi között két második világháborús emlékhelyet és két katonasírt érintett.

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) XXI. Doni Hősök Emléktúrájának 12. sz. Budai Honvéd Menetszázadaként 2021. január 16-án 20,81 km-s menet megtételével és négy helyszínen történő megemlékezéssel tisztelegtünk a magyar 2. hadsereg Hősei előtt.

A Budakeszi Temetőben a 2. világháborús emlékműnél találkoztunk, ahol Berlinger Gábor az egyesület elnöke, az emléktúra helyi szervezője köszöntötte az érdeklődőket és bemutatta Pénzes Kálmán hő. m.kir.hadnagyot, a menettúra parancsnokát.

A himnusz eléneklése után Sigmond Bertalan, Budakeszi Város alpolgármestere emlékező beszédében kitért arra, hogy a Don-kanyarban a körülményekhez képest a magyar 2. hadsereg a végsőkig kitartott a hatalmas túlerővel szemben és ne csak az áldozatokra emlékezzünk, hanem a hazatért túlélőkre is, hiszen katonaként parancsot teljesítettek, hazánkat védték és mind hősnek tekintendők. A Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület nevében Pénzes Kálmán helyezett el koszorút az emlékműnél.

A megemlékezés után elindult Nagykovácsi irányába az emléktúra 24 fős csapata, így két csoportban, vigyázva a vírushelyzetben előírt távolságra és szükség esetén a maszk használatára. A legfiatalabb résztvevő 8 éves, a legidősebb 78 éves volt! Az egyesület tagjai, ismerősei mellett a Nagy Sándor József Gimnázium hét tanulója is velünk tartott és példásan viselkedett. Az utunk a Budakeszi Vadasparkon keresztül a Júlia majorba vezetett, ahol a Kitörésben elhunyt magyar honvéd sírja található. A himnusz eléneklése után a sírra koszorút helyeztünk és folytattuk útunkat Nagykovácsi felé a fagyos, de napsütéses időben a szép havas erdőben.

Nagykovácsi főterén már vártak minket az Önkormányzat képviselői: Szemesy Barbara és Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor alpolgármesterek és a Greszl Ferenc cserkészcsapat Springer Bence parancsnok vezetésével. A megemlékezésen a himnusz eléneklése és a cserkészcsapat tisztelgése után Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor köszöntötte budakeszi csapatunkat és méltatta a Doni Hősöket. A Nagykovácsi Önkormányzat és egyesületünk is elhelyezte az emlékezés koszorúit az emlékműnél.

A nagykovácsi emlékhelyig a túránk távja 10,2 km volt. A csapatunk egy része eddig vállalta a jelentős szintkülönbséget jelentő hegyi túrát, 14 fő viszont folytatta visszafelé is az utat. Hazafelé a Nap-hegyi honvéd katonasírokat kerestük fel és helyeztünk el koszorút. A lemenő nap fényében értünk vissza a budakeszi evangélikus templomhoz, a gps 20,81 km-t mutatott. Nagyon szép napot töltöttünk együtt, úgy érezzük méltó módon emlékeztünk meg a Doni Hősökről, jövőre ha a vírushelyzet engedi, jóval nagyobb létszámban tervezzük újra megtenni ezt a csodás túrát.

Fotók (készítette: Horváth Dalma):

Térképek:

Információk:

MATASZ

Honvédelem.hu