Váci csata

Lendületes szuronyroham, a császáriaknak esélyük sem volt.

A Tavaszi Emlékhadjárat csatái közül Vácot mindig kiemelten kezeljük, a helyszín kiváló és a Váci Huszár Bandériummal nagyon jó, baráti a kapcsolatunk. Sajnos idén hétköznapra esett a csatabemutató, így tüzérségünk nélkül és kisebb, de elszánt honvéd csapattal érkeztünk. Hatfős csapatunkat kiegészítették hárman Nagykátáról, ketten Tápióbicskéről, így ütőképes egységet alkottunk elrettentve a császári sorgyalogságot.

Vegyes, de lelkes csapat

A csataterv egyeztetése pillanatok alatt megvolt, kezdődhetett a csatajáték.

Csataterv egyeztetése

A csatabemutató a kisebb létszámok ellenére látványos volt, végre volt számottevő vértes lovasság, így a gyalogsági négyszöget több alkalommal is bemutathattuk a lovassági támadásoknál és a huszárok felszabadítása is hatásos volt.

Gyalogsági négyszög a lovasság ellen

A sortüzek, szuronyrohamok, visszavonulások a szokásos módon váltogatták egymást, a vegyes csapattal a körülményekhez képest jól mozogtunk és idén is megnyertük az ütközetet.

Az ellenállhatatlan szuronyroham

Díszmenet a csata végénA bemutató végén megünnepeltük Dani barátunkat, aki átesett a tűzkeresztségen és kiérdemelte, hogy kardlappal és töltővesszővel felavassuk honvédnek.

A győztes csata és a honvédavatás után

További fotók

Fotók: Pető István