Miskolc méltó módon emlékezett meg Nagy Lajos király 700. születési évfordulójáról. Az emlékmenet, amely Miskolc belvárosában felvonult, 700 fő hagyományőrzővel és katonával az ezeréves hadtörténelmünket jelenítette meg.
A rendezvény történelmi apropója különösen fontos Miskolc számára. I. Nagy Lajos király uralkodása alatt Diósgyőr kiemelt királyi központtá vált, a diósgyőri vár pedig az uralkodó egyik jelentős rezidenciájaként szolgált.
Az I. Nagy Lajos Emlékmenet – egy katonai hagyományőrző felvonulás volt Miskolcon, a MATASZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének szervezésében: 700 fős menet (350 gyalogos, 140 lovas, 70 kutyás hagyományőrző, 70 szerződéses/tartalékos katona, 70 kadét), kb. 560 méter hosszú sorban, katonazenekarral az élen és a Magyar Honvédség harcjárműveivel a végén.
Az alkalom Nagy Lajos király 700 éves születése és 1100 év magyar katonai hagyományai előtti tisztelgés. Az emlékmenet egyszerre állított emléket a magyar hadtörténelem szereplőinek, a hagyományőrző közösségek munkájának és annak a történelmi örökségnek, amelyet a következő generációknak is szeretnének továbbadni. Mindenki számára öröm volt látni, hogy akik kilátogattak mosolyogva és érdeklődve figyelték az eseményeket. A gyermekektől elkezdve a felnőttekig, mindenki elmerült a magyar történelem rejtelmeiben, és csodálva nézték az eseményt Miskolci belvárosában.
A Városház téren a többszörös világrekorder tradicionális íjász, Mónus József kápráztatta el a megjelenteket.
A látogatók nemcsak az íjászat különleges világával ismerkedhettek meg, hanem lehetőséget kaptak arra is, hogy személyesen találkozzanak a sportág egyik legismertebb magyar képviselőjével.
Ugyancsak erre a helyszínre hirdették meg az ünnepélyes ágyú- és muskétalövéseket, valamint a csoportos lovagi bajvívást. A korhű fegyverek, a páncélok és a középkori harcmodor bemutatása a rendezvény leglátványosabb programpontjai közé tartozott.
A történelmi időutazás azonban nem állt meg a középkornál. A Hősök terére további fegyver- és hadibemutatókat szerveztek, míg a Villanyrendőrnél a második világháború korszakának katonai felszereléseivel, egyenruháival és haditechnikájával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Petőfi téren lovas birkózást és végvári kopjatörést, a Jókai Mór és Fazekas utca környékén pedig huszárbemutatókkal és lovas párbajokkal színesítették a szombati napot.
Honvéd gyalogságunk és tüzérségünk 17 fővel vonult fel az emlékmeneten, az 1848/49-es szabadságharc honvédseregét megjelenítve.
Tüzérségünket két gömöri honvéd tüzér egészítette ki, ezúton is köszönjük az ágyúvontatásban is a segítséget!
A menet után két tüzérségi és gyalogsági alaki és harcászati bemutatót is tartottunk.









