Czetz János tábornok szobrának felavatása Óbudán

2019. október 4. BKHE 0

Czetz János tábornok szobrának felavatásával és a megújult Lékai bíboros tér átadásával létrejött az 1848-as emlékpark, amelyet ünnepélyes keretek között avattak fel Csillaghegyen. Az ünnepségen zászlóaljunk díszőrei is szolgálatot teljesítettek.

Nemzeti Összetartozás Napja Csillaghegyen

2019. június 4. BKHE 0

Óbuda-Csillaghegy, Országzászló: A trianoni tragédiára emlékezve június negyedikét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos ünnepségét ennek jegyében a csillaghegyi országzászlónál tartották. Zászlóaljunk 8 fővel vett részt az ünnepségen, a

Óbuda Napja

2019. május 4. BKHE 0

Május 4-én az Óbuda Napja rendezvényen szerepelt csapatunk a Zichy Kastély udvarán. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt támogatónk, minden évben örömmel tartunk bemutatókat az óbudai gyerekeknek. Sajnos az eső egész nap hullott, így idén jóval kevesebb érdeklődő

Nemzeti Összetartozás Napja

2018. június 4. BKHE 0

A Nemzeti Összetartozás Napján Óbuda-Csillaghegyen az Országzászlónál díszőrséget adtunk, ahol Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. Budakeszin egyesületünk is koszorút helyezett el az 1. Világháborús Emlékműnél tartott megemlékezésen.

Óbuda Napja 2018

Óbuda Napja

2018. május 5. BKHE 0

Óbuda Napján a Civil Udvar rendezvényen immár harmadszor szerepelt zászlóaljunk és tüzérütegünk a Zichy kastélyban. Bemutató sátrunk előtt fegyverbemutatóval vártuk az érdeklődőket. Rengeteg kisgyermek vehette kézbe a fegyvereket és vehette magára a gyerekméretű atillát és

Koszorúzás a Nemzeti Összetartozás Napján

2017. június 4. BKHE 0

Óbuda Békásmegyer Önkormányzatának megemlékezésén zászlóaljunk díszőrsége mellett koszorút helyezett el a Csillaghegyi Országzászlónál Bús Balázs polgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerület országgyűlési képviselője.    

Óbuda Napja 2017

Óbuda Napja

2017. május 6. BKHE 0

Óbuda Napján zászlóaljunk és tüzérütegünk a Zichy kastélyban a Civil Udvar rendezvényen szerepelt. Bemutató sátrunkat feldíszítettük információs anyagokkal, fegyverbemutatóval vártuk az érdeklődőket. A Fő téren több őrjáratot is végeztünk. Ágyunkat első alkalommal tekinthették meg az

Bemutató a Gázgyári Óvodában

2017. március 16. BKHE 0

2017. március 16-án Óbudán, a Gázgyári Óvodába látogattunk el, a kicsiknek tartottunk fegyverbemutatót, majd az udvaron vonulgattunk velük. Nagyon tetszett nekik a dobra történő menetelés, nagyon ügyesen követtek minket.

Pünkösdfürdő - Budai 2. Honvédzászlóalj

VII. Római-parti Fesztivál

2016. szeptember 17. BKHE 0

Zászlóaljunk 2016. szeptember 17-én az Óbudai Piknik keretében, a III. kerület Civil és Nemzetiségi Napján vett részt Pünkösdfürdőn, a Duna-parton. A VII. Római-parti Fesztivál – “Együtt a Dunával honfoglalástól napjainkig” ill. “Történelmi és gasztronómiai kalandozások

Nemzeti Összetartozás Napja Csillaghegyen

2016. június 6. BKHE 0

2016. június 5-én a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Óbuda Önkormányzatának felkérésére Csillaghegyen, az Országzászlónál vettünk részt az ünnepségen. Fő feladatunk a tisztelgés mellett a nemzeti lobogó és Óbuda zászlajának tartása volt. Az ünnepi beszédet Varga

Óbuda Napja 2016.

Óbuda Napja

2016. május 10. BKHE 0

2015. május 7.-én Óbuda kulturális fesztiválján, az “Óbuda Napján”, a Zichy-kastély udvarán szerepeltünk. Sátrunkat szépen feldíszítettük a tevékenységünkről és a honvédek felszereléséről készített transzparensekkel. Rengeteg gyermek, elsősorban 8-12 évesek érdeklődött a fegyverek, felszerelések iránt, öröm

Óbuda csatlakozása a budai 2. Honvédzászlóaljhoz

2016. május 3. BKHE 0

Az 1848/49-es szabadságharc “budai” 2. Honvédzászlóaljának hagyományőrzésével kapcsolatban megkerestük a budai kerületek polgármestereit, hogy felajánljuk a lehetőséget a csatlakozásra: az összefogással egy valóban közös budai hagyományőrző egységet kiállítva méltón jeleníthessük meg az egykori budai sorozású,