ErődFeszt Komáromban

A Monostori Erőd Kht. 2021. július 2-4. között ErődFeszt néven nagyszabású hagyományőrző hétvégét szervezett, amelyen csapatunk 13 fővel vett részt. A hétvégi rendezvény kiemelt eseményei a szombati és vasárnapi korhű csatabemutató és a Kőszívű ember fiai történelmi musical előadás voltak. A hétvégi egész napos programot kirakodó vásár, kézműves foglalkozások, különböző gyerek programok egészítették ki, a főprogramok szüneteiben hagyományőrzőink alaki és harcászati bemutatókat tartottak. Az Erőd falait az 1848/49-es komáromi eseményeket megidéző installáció díszítette, a folyamatos bemutatók puskalövései pedig állandó izgalmat jelentettek.

A Kőszívű ember fiai történelmi musical produkcióban részt vevő huszár, gyalogos és tüzér csapatok már péntek reggel beérkeztek, a nap folyamán több próbán vettünk részt, az esti főpróba még éjfélkor is tartott. A próbák szüneteiben felépítésre került a császári sátortábor, a honvéd csapatok a Duna bástyában kerültek elszállásolásra.

Szombaton a Klapka Lövészdandár ünnepélyes eskütétele volt a délelőtt fő eseménye, hagyományőrzőink közben készültek a délutáni csatára, eligazítás, töltet osztás, a felszerelés ellenőrzése volt a feladat. Kora délután alaki és harcászati mozgásokat mutattak be, a lovasság is hangolt a csatajátékra. A csatabemutatóra Dr. Kedves Gyula történész koreográfiája alapján készültek a csapatok, a második komáromi ütközet leképezése volt a komoly pirotechnikai elemekkel, lovassági összecsapással, gyalogsági sortüzekkel, szuronyharcokkal, tüzérségi párharccal tűzdelt izgalmas bemutató.

Este fél kilenckor kezdődött a Kőszívű ember fiai musical, amelyben a lovassági jeleneteket huszár és vértes hagyományőrzőink mutatták be, az isaszegi csata és Budavár ostromnak jeleneteinél pedig a gyalogság és tüzérség részéről is szerepeltek katonáink. Az éjszakába nyúló előadás után fergeteges nótaest kerekedett Vesztergám Miklós tárogatós vezetésével, a 48-as katonadalok mellett legszebb népdalaink és más korszakok katonadalai is felcsendültek, már felbukkant a nap, mire a végére értünk a daloknak.

Vasárnap a csapatok felváltva tartottak bemutatókat, a legizgalmasabb jelenet talán az volt, amikor a honvéd csapatok bekerítették a sátraknál gyanakvás nélkül pihenő császáriakat, két oldalról sortüzet lőttünk, mad szuronnyal rárontottunk a mit sem sejtő ellenségre, legtöbben még fegyverért sem tudtak nyúlni.

Délután ismét a nagyközönség előtt a színpadon csatajáték következett, amelyet ezúttal Dr. Négyesi Lajos történész állított össze és konferált végig, mindhárom hadnem kitett magáért, a látványos pirotechnikai elemekkel megtámogatott összecsapások felejthetetlen élményt nyújtottak a nézőknek. A táborbontás után érződött bajtársainkon, hogy kemény három nap volt az egész napos szolgálat a 35 fokos melegben, tűző napon teljes felszerelésben.

Fotók: Pető István