A Felvidéki Hadjárat szívügyünk hiszen a határontúlra szakadt honfitársainknak bemutatni a korabeli csatákat, együtt megemlékezni a 48-as hősökről, különösen felemelő érzés.
Az idei hadjáraton még érződött a pandémia és a háborús helyzet miatti visszafogottabb lelkesedés, a császári hagyományőrző bajtársaink kihagyták a rendezvényt, így segítségképpen vállaltuk, hogy a sorgyalogsághoz adunk 6 főt a csatákhoz, így a parancsnokunkkal együtt beöltöztünk császári katonának. Az MHKHSZ által készíttetett egyenruhákat vettük fel és a saját fehér szíjazatainkat használtuk, de a nadrágot nem mindenki tudta átcserélni a méretezés és a hiányzó gombok miatt, és a csákókról is hiányzott a sapkarózsa. Így a korhűség nem sikerült, de a nézőtérről talán észre sem vették, hogy voltak gondok a felszereléssel.
A hadjárathoz Köbölkútnál csatlakoztunk, majd Szőgyényben megkoszorúztuk Görgei Artúr tábornok mellszobrát. A következő állomás Kisújfalu volt, ahol lelkes gyerekcsapat várt minket, huszardalokat is énekeltek nekünk. A sortűz nagyon tetszett nekik, nekünk meg a szíves vendéglátás. Bátorkeszin a polgármester fogadott minket, a rövid megemlékezés után Madarra indultunk és elfoglaltuk a sportcsarnokban a szálláshelyünket.
Madar híres pincesora a Sutyu-völgy, ahol évekkel ezelőtt kellemes élményeket szereztünk, így most is nagyon vártuk a viszont látást. A pincesor előtti réten egy komolyabb csatabemutatót tartottunk ágyúttűzzzel, robanásokkal, kár, hogy a császári ágyú végül nem érkezett meg. Itt a csapatunk nagyja már sorgyalognak öltözve labanckodott és a kecskeméti honvédcsapatnak bizony össze kellett szednie magát, hogy ne nyomjuk el őket a szuronyrohamnál. A csata végén díszszemle, majd finom vacsora várta a csapatokat. Majd következett a nap fénypontja, megindultunk a híres pincesor látogatására. Vesztergám Miklós tárogatója felcsendült és mindenhol elénekeltük a borosgazda nótájt meg persze a 48-as huszárdalokat. Szép este volt, jó volt az együttlét felvidéki testvéreinkkel.
Vasárnap reggel a felszerelés rendbetétele volt az elsődleges feladat, varrtuk vissza a leszakat gombokat a császári ruhákra. Az első megjelenés Paton volt, ez a falu arról híres, hogy a legdélebbre felszik Felvidéken. Kis bemutatót tartottunk a maroknyi nézőnek, majd továbbindultunk Izsára, ahol éppen motorostalálkozó volt, ezer körüli motoros várta az idénynyitó szentelést a templomban. Közben mi megkoszorúztuk a kopjafát és díszsortüzet lőttünk, ami persze a motoros csapatnak is nagyon tetszett.
Délben már a komáromi Öregvárban gyülekeztünk és elfogyasztottuk az ebédet, majd felállítottuk a honvéd díszegységet. Az Öregváron keresztül (amelyet részenként szépen elkezdtek felújítani) meneteltünk át a Klapka szoborhoz. A dísztéren mozdulni nem lehetett, a május 1-i fesztivál zajlott, a rendőröknek kellett utat vágni, hogy a kettes oszlop elférjen. A polgármester várt ránk, a koszorúzást követően együtt énekeltük a tömeggel a himnuszt, felemelő érzés volt. A díszelgés után sortűz következett, beremegett a tér, először hatalmas ováció, majd taps köszöntötte a nemvárt hatást.
A visszafelé vonuló honvéd díszegység megállt az Öregvár Lipót kapujánál egy közös fotóra, majd a hadszintérre érkezve gyorsan átöltöztünk sorgyalognak. A közben beérkező ágyúnk és tüzésrégünk magyar maradt, mint ahogy a reggel érkező gyalogság is honvéd maradt, így saját magunk ellenségei is lettünk.
A hadibemutató nagyon látványos volt, a két ágyú folyamatosan ontotta a tüzet, hatalmas robbanások rázták a földet. A lovassági mozgások is nagyon jók voltak, a gyalogsági négyszögeket is tudtuk alkalmazni. A sortüzek és szuronyrohamok váltogatták egymást, a végén persze a magyarok nyertek, a sorgyalogba öltözött parancsnokunk a kecskeméti parancsnok kardja által veszett.
Köszönjük a szervezést Tárnok Istvánnak, nagyon szép hétvégét töltöttünk együtt!
Fotók: Tárnok István, Ethey Katz
A komáromi csata:
