Honvédmenház kiállítás megnyitó

150 évvel ezelőtt, 1872 októberében nyílt meg a Soroksári úton a Honvédmenház,  amely a sorsukra maradt, az 1848/49-es Szabadságharcban megsebesült és hadirokkanttá vált honvédek számára nyújtott menedéket. A veterángondozás témáját feldolgozó kiállítás megnyitóján csapatunk is szerepelt, hiszen a Budai 2-esek első parancsnoka, Cserey Ignác honvéd ezredes 1888-1896 között a Honvédmenház parancsnoka is volt.

Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere köszönti a látogatókat

A kiállítást október 14-én dr. Hermann Róbert főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese nyitotta meg, aki beszédében utalt rá, hogy a kiállítás remekül szemlélteti a korábbi időkben megtalálható társadalmi szolidaritást, hiszen a háború utáni társadalomban az embereknek maradt annyi erejük, hogy az elesettek felé forduljanak és támogassák őket. Ez a hozzáállás a jelen és jövő kor emberei számára is példaértékű.

Hermann Róbert beszéde

Csapatunk 5 fővel vett részt a kiállítás megnyitóján, Berlinger Gábor hő. százados pár mondatban beszélt zászlóaljunk története és a Honvédmenház kapcsolatáról.

A kiállításon 18 tabló és 9 vitrinben több, mint 200 műtárgy szerepel, többek között magánleveleket és a menházban használt tárgyakat is megtekinthetik a látogatók. A magas színvonalú kiállítás megvalósulása elsősorban Ress Zoltánnak és Szoleczky Emesének, a HIM munkatársainak és Gönczi Ambrusnak, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének köszönhető. A kiállítás mellett a honvedmenhaz.hu weboldal is sok információt nyújt a menház életéről.

Ress Zoltán, Szoleczky Emese és Gönczi Ambrus

A kiállítás  2023. március 15-ig tekinthető meg a Ráday utca 18. szám alatt (belépni az Erkel utca 15. felől lehetséges).

Fotók: Kormány Gábor (Zrínyi Média) és Debreczeni-Droppán Béla 

Kapcsolódó cikkek:

Megnyílt a „Kossuth Lajos elfogyott regimentje” című kiállítás – Honvédelem.hu

„Kossuth Lajos elfogyott regimentje” – Kiállítás a Honvédmenház történetéről – Újkor.hu

Kiállítás megnyitó – Honvédmenház.hu