Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a ’48-as honvéd hagyományőrző tábor Székelyföldön, 10-18 éves fiatalok számára, augusztus 4. és 10. között. A fő szervező a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület részéről Pál Olivér huszár hadnagy úr volt. A fiatalok kiképzését és elméleti oktatását, mint mindig, – a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség hathatós támogatásával – Vass László ezredes úr, a szegedi 3. honvédzászlóalj parancsnoka vezette. A helyszín Zabolán volt, mely egykor a Mikes-család birtoka, és ahol 1466-ban még székely nemzetgyűlés színhelye is volt.
Heten indultunk Szegedről az ezredes úr vezetésével, rajta kívül még 2 altiszt és egy hagyományőrző közlegény jött a szegediektől, jómagam pedig a budai 2. zászlóaljtól, két 10 éves „hadfi” kíséretében. Sikerült is mindjárt egy rekordot felállítanunk, amennyiben az út Szegedtől Zaboláig majdnem 10 órán át tartott, ráadásul szakadó esőben. Ha hozzávesszük, hogy a román hatóságok igyekeztek mindent megtenni, hogy a tábort még nyitás előtt bezárassák, hát mindez előjelnek nem volt túl biztató.
Mivel a diákokat és a helyi hagyományőrzőket csak augusztus 4-én délutánra vártuk, a vasárnap délelőttöt a helyi polgármester meghívására Komandón töltöttük. A falu egykor határőrposzt volt – innen ered a neve –, később a fakitermelés adott megélhetést az egyre gyarapodó lakosságnak. Az idő itt sem volt túl kegyes hozzánk, de legalább az eső addig várt, amíg egy rövid bemutatót tartottunk a falunapra összesereglett érdeklődőknek. Utána a helyiek vendégszeretetét élvezhettük a gerendákból épített ódon iskolai falai között. A két hadfinak ez volt az első nyilvános szereplése.
Délután aztán megérkeztek a 11. székely huszárezred és a 15. székely határőrezred hagyományőrzői, majd az iskolások is sorban. Mire mindenkit számba vettünk, azaz „besoroztunk”, összeállítottuk a szobák szerinti csapatokat, kiadtuk a felszereléseket és beöltöztettük őket, bizony beesteledett.
Megvolt az első eligazítás is, ahol Vass ezredes elmondta a résztvevőknek, mi is vár rájuk az elkövetkező egy hétben. Egyúttal versenyt is hirdetett, ez alapján – mi altisztek –mindenkinek naponta pontoztuk a teljesítményét, milyen rendet tart maga körül, mennyire ügyesen végzi a gyakorlatokat és mennyire szorgalmas? Azt ekkor még nem tudták, de az éjjeli őrségért plusz pontok is jártak. A tábor végén pedig elméleti „vizsga” várta a diákokat, és a kettő eredménye együtt adta ki a győztes csapatot, aminek a tagjai aztán egymással mérkőztek meg a végső helyezésekért és a díjakért.
Hétfőn aztán már minden élesben ment. Mi 6-kor keltünk, a gyerekek kaptak még fél órát, hogy aztán a dob fülsértő hangja verje ki őket az ágyból. Rövid ébredezés után megkezdődött a reggeli torna az ügyeletes altiszt irányításával. Ezután folytatódhatott a reggeli készülődés, és a szobák rendbe tétele. Ez utóbbi bizony az első nap még messze volt a tökéletestől, így aztán sokan kezdhették elölről az ágy bevetését… Másnap azonban már a legtöbb körlet példás rendben várta a reggeli szemlét.
8 órára mindenki felsorakozott a „alakuló téren”, és megkezdődött a parancshirdetés, valamint a napi ügyelet átadása, és az éjszakai őrség tagjainak megnevezése. Reggeli minden nap fél 9-kor volt.
Rövid pihenő után megkezdtük a rendszeres napi feladatok elvégzését, hol Vass ezredes úrral tartottunk előadásokat a ’48-as szabadságharc témájában, hol Tóth Zoltán őrmester úr tanította dalokra a fiatalságot, máskor pedig Tóth Bence tizedes úrral tartottunk alaki kiképzéseket.
Mindjárt az első nap, hogy nagyobb kedvet csináljunk a katonáskodáshoz, eljátszottunk egy csatajelenetet. A székely határőrök a tábor előtt gyakorlatoztak, s mi honvédek úgy gondoltuk, rajtuk ütünk. A meglepetés tökéletesen sikerült, mert amikor kicsiny oszlopunk dobolva kivonult elibük, még nem gyanakodtak. Amikor azonban szuronyt szegeztünk, észbe kaptak ugyan, de elkéstek, így aztán egyetlen rohammal szétugrasztottuk őket. Ezután azonban már összeszedték magukat, és a további harcokban rendre mi maradtunk alul az újoncainkkal. Egyetlen legény maradt csak talpon, Lackó fiam egymaga esett neki négy székely legénynek, akik csak nagy üggyel-bajjal tudták legyűrni.
A tábor a Csipkés-völgy felső részén volt, 4-5 km-re a falu központjától, így aztán vacsorát egy kiadós gyaloglással „öblítettük le”, hogy a VIII. Zabolai Népzene és Néptánctábor megnyitó ünnepségére beérjünk a művelődési házhoz, ahol tartottunk egy kis bemutatót, majd megnéztük a táncosok megnyitó előadását. Este már lámpafényben kellett visszamasíroznunk a táborunkba.
A keddi nap is nagyjából hasonlóan telt, mint az előző, de délután a Mikes grófok leszármazottainak meghívásának tettünk eleget, amikor is a „sereg” a kastélyban tiszteletét tette. Miközben mi a gróffal beszélgettünk, két 10 évesünk a grófkisasszonyokat tartotta szóval, és igyekeztek a katonaélet szépségeit bemutatni nekik. Öt órai teát ugyan nem kaptunk, de frissítőt igen, mégis az öt órai – még mindig perzselő – nap sugarai igencsak megviselték a visszaúton csapatunkat.
Szerda reggelre végre elkészült a zászlórúd, egészen pontosan nem a rudat kellett elkészíteni, hanem új helyen felállítani, mert a régi már teljesen alkalmatlan volt, úgy benőtték a fenyők. A több napi munka eredményeképpen innentől kezdve a parancshirdetést zászlófelvonással, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével kezdtük, esténként pedig bevontuk a lobogókat. A nap tábortűz körüli énekléssel zárult.
Csütörtökön egy forgatócsoport látogatott meg bennünket, és rögzítettek több órányi anyagot a foglalkozásokról, valamint beszélgettek a résztvevőkkel. Utána Nagy József kapitány úr, az MHKHSZ megbízottja, aki a táborban részt vevő huszárok kiképzését irányította, előadást tartott a fiataloknak a huszárság történetéről és a 48-as huszárokról.
Délután ismét a kastélynál jártunk, ekkor ugyanis megkoszorúztuk gróf Mikes Kelemen honvéd ezredes kopjafáját. Az ezredes 1849. január 21-én, Nagyszeben első ostrománál halt hősi halált, és itt a kertben helyezték örök nyugalomra.
Tekintettel az elmúlt napok és éjszakák fáradalmaira, a péntek viszonylagos nyugalomban telt, már mindenki a szombati nagy vetélkedőre készült. Ekkor még gyakoroltuk a fontosabb alaki mozgásokat, hogy a szülőknek be tudjuk mutatni, mit is tanultunk/tanítottunk az elmúlt szűk egy hét alatt.
Szombat reggel, miután lementek a reggeli kötelezők, bevezényeltük a diákokat az étkezőbe, és kiosztottuk a feladatlapokat. Míg ők az újabb és újabb teszteket töltögették, és egyenruhákat színeztek, mi Tóth tizedes úrral folyamatosan javítottuk a feladatlapokat, és könyveltük a pontszámokat. Az összesítésben a tavaly már a tábort megjárt tagokból álló csapat lett az első, de mivel ők csak ketten voltak, a második helyezett csapat tagjai versenyezhettek egymással a tovább jutásért. Végül aztán ebéd utánra maradt a végső küzdelem, amit a legfiatalabb, Pászti-Pál László nyert meg.
A vetélkedőt követően izgatottan készülődtek a diákok, mindenki felszerelt, s hamarosan már sorakozni is kellett, mert érkeztek a szülők. Gyors eligazítás a tisztek részéről, utána rövid megbeszélés az altisztek között, s máris kezdődött a táborzáró rendezvény.
Ennek első pontjaként Vetró András, a 15. székely határőrezred parancsnoka őrnagyi előléptetésben részesült, valamint a magyar katonai hagyományok ápolásában nyújtott kimagasló érdemeiért a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség arany érdemkeresztjét kapta. Utána a diákokkal és a hagyományőrzőkkel megtartottuk az alaki bemutatót, amit egy rövid csatajelenet zárt. Ezt a szülők – szemmel láthatóan – legalább annyira élvezték, mint a fiatalok. A bemutatót a verseny eredményhirdetése és a díjak átadása követte. Végezetül elénekeltük a magyar és a székely himnuszt, és levontuk a zászlót.
Pászti László tizedes
- augusztus 12.