Tragikus hirtelenséggel elment Barátunk, csapattársunk, egyenruháink készítője, Bánóczki Péter úriszabó mester. Péter már a Csillagösvényen készíti a szebbnél szebb díszruhákat, mentéket, atillákat. Ő volt a magyar katonai hagyományőrzés egyenruháinak talán legkiválóbb készítője, szakértője, aki hatalmas energiával, hozzáértéssel, állandó utánajárással, rengeteg szakértői egyeztetéssel biztosította a korhűség és minőség legmagasabb szintjét. Hiánya pótolhatatlan, hatalmas űrt hagy maga mögött. Az egész hagyományőrző társadalom gyászolja, Isten veled drága Barátunk!
Bánóczki Péter úriszabót hét évvel ezelőtt ismertem meg, amikor az 1848/49-es szabadságharc honvéd gyalogságának hagyományőrző csapatát terveztem. Sándor Zsolt őrnagy, huszár hagyományőrző ajánlotta Pétert és megjegyezte, ha a korhűség és minőség terén igényesek szeretnénk lenni és olyan helyekre meghívást kapni, ahol elengedhetetlen a makulátlan megjelenés, akkor csakis Bánóczki Péterrel szabad dolgozni. Szinte azonnal összebarátkoztunk, együtt terveztük az egyenruhákat, Péter minden atillát úgy készített, mintha önmagának készülne, szívét-lelkét is beletette a szakértelem mellett. Az első atilla elkészülte után lelkesedéssel kísérte figyelemmel benne az első harczot az isaszegi csatatéren, együtt örültünk a sikernek. Az elmúlt években a teljes Budai 2. Honvédzászlóaljat felöltöztette, több mint húsz atilla és nadrág viseli a mester szellemét. Mindig precíz, korrekt, pontos volt a munkavégzése, a pályázatokat együtt terveztük és szinte mindig nyertünk is – a minőséget ott is díjazták.
Csapattársaim a sok próbát követően mind összebarátkoztak Péterrel és zászlóaljunk tiszteletbeli tagjává is választottuk. Meghívtuk magunkkal az őszi hadjáratra Székelyföldre, ahol már honvéd hagyományőrzőként jött velünk. Rövid kiképzés után látszódott, hogy nem csak az elméletet tanulta ki, hanem a gyakorlatot is pillanatok alatt megszerezte és örömmel öltötte fel magára a saját készítésű honvéd atilláját. A hűvösebb őszi időre tekintettel vittük magunkkal a vadonatúj köpenyeket, amelyek befejezése még nem teljesen sikerült. Amíg mi este mulattunk és nótáztunk, addig ő az éjszakába nyúlóan varrta fel a gombokat a folyosón, hogy másnap a bajtársak ne fagyjanak meg.
Sosem felejtem el a pillanatot, amikor hívtuk, hogy lazítson, de ő nem tántorított és kérlelhetetlenül befejezte, amit vállalt. Ilyen ember volt Péter: tökéletességre törekvő, precíz, rendíthetetlen szakember, mellette önzetlen, jószívű, vidám, remek barát.
A vírushelyzet bejelentése után szinte azonnal ráállt védőmaszkok készítésére, zászlóaljunk minden tagjának ajándékba varrta a védekezés elsőszámú eszközét.
Sose felejtünk el Bánóczki Honvéd!
Bánóczki Péter szakmai munkájáról biztosan a szakértők hamarosan beszámolnak, én csak gyönyörködtem a pompás történelmi viseletek, bocskai öltözetek, női díszruhák csodáiban.
Kitartó és precíz munkájának köszönhetően az elmúlt időszakban sorra érkeztek az elismerő díjak, kezdett komolyan beérni munkája gyümölcse. Péter a nemzedékek hagyományain alapuló kézművesség kiemelkedő színvonalú művelése elismeréseképpen tavaly átvehette Pest Megye Közgyűlése Év Iparosa díjat.
Munkássága kimagasló mértékében járult hozzá a közösség alkotó erejének felismeréséhez és újragondolásához a határon innen és túl. Sok energiát fordított az úriszabó mesterség továbbörökítésére, rengeteget foglalkozott tanulók képzésével és pont az elmúlt hónapokban mesélte büszkén , hogy négy reményteli tanulót oktat, akik a jövőt jelenthetik. Ruhái számos múzeumban láthatóak, öltözeteit viseli a Díszőrség és számos hagyományőrző csapat.
Drága Barátunk, Isten nyugosztaljon! Őszinte részvétünk a Családnak!
A Budai 2. Honvédzászlóalj nevében: Berlinger Gábor hő. honvéd szds.
Péter utolsó útja
2020. június 11-én vettünk végő búcsút Pétertől Nagykőrösön a katolikus temetőben. Zászlóaljunk nevében Berlinger Gábor hő. szds, parancsnok mondott búcsúbeszédet. Hagyományőrző tiszteletadással, három ágyú díszlövéssel és három puskasortűzzel búcsúztunk Bajtársunktól. Isten Veled Péter, legyen könnyű Neked a föld!
Csapattársaink búcsúzásai:
Berlinger Gábor hő. szds., zászlóaljparancsnok búcsúbeszéde a temetésen:
„Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott,
Egy csoda volt, ahogy éltél és miket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek.”
Tisztelt Gyászoló Család, Bajtársak, Ismerősök!
Megrendülten állunk a tragikus hirtelenséggel elment Bánóczki Péter ravatalánál. Péter barátunk, csapattársunk, egyenruháink készítője, már a Csillagösvényen készíti a szebbnél szebb mentéket, atillákat. Ő volt a magyar katonai hagyományőrzés egyenruháinak talán legkiválóbb készítője, szakértője, aki hatalmas tudással, energiával, és rengeteg szakértői egyeztetéssel biztosította a korhűség és minőség legmagasabb szintjét. Hiánya számunka pótolhatatlan, hatalmas űrt hagyott maga mögött.
Őszinte szeretettel idézem fel a vele való találkozást és együttlét emlékeit. Bánóczki Péter úriszabót hét évvel ezelőtt ismertem meg, amikor az 1848/49-es szabadságharc honvéd gyalogságának hagyományőrző csapatát terveztem. Sándor Zsolt őrnagy, huszár hagyományőrző ajánlotta Pétert és megjegyezte, ha a korhűség és minőség terén igényesek szeretnénk lenni és olyan helyekre meghívást kapni, ahol elengedhetetlen a makulátlan megjelenés, akkor csakis Bánóczki Péterrel szabad dolgozni. Szinte azonnal összebarátkoztunk, együtt terveztük az egyenruhákat, Péter minden atillát úgy készített, mintha önmagának készülne, szívét-lelkét is beletette a szakértelem mellett. Az első atilla elkészülte után lelkesedéssel kísérte figyelemmel benne az első harczot az isaszegi csatatéren, együtt örültünk a sikernek. Az elmúlt években a teljes Budai 2. Honvédzászlóaljat felöltöztette, több mint húsz atilla és nadrág viseli a mester szellemét. Mindig precíz, korrekt, pontos volt a munkavégzése, a pályázatokat együtt terveztük és szinte mindig nyertünk is – a minőséget ott is díjazták.
Csapattársaim a sok próbát követően mind összebarátkoztak Péterrel és zászlóaljunk tiszteletbeli tagjává is választottuk. Meghívtuk magunkkal az őszi hadjáratra Székelyföldre, ahol már honvéd hagyományőrzőként jött velünk. Rövid kiképzés után látszódott, hogy nem csak az elméletet tanulta ki, hanem a gyakorlatot is pillanatok alatt megszerezte és örömmel öltötte fel magára a saját készítésű honvéd atilláját. A hűvösebb őszi időre tekintettel vittük magunkkal a vadonatúj köpenyeket, amelyek befejezése még nem teljesen sikerült. Amíg mi este mulattunk és nótáztunk, addig ő az éjszakába nyúlóan varrta fel a gombokat a folyosón, hogy másnap a bajtársak ne fagyjanak meg.
Sosem felejtem el a pillanatot, amikor hívtuk, hogy lazítson, de ő nem tántorított és kérlelhetetlenül befejezte, amit vállalt. Ilyen ember volt Péter: tökéletességre törekvő, precíz, rendíthetetlen szakember, mellette figyelmes, közvetlen, jószívű, önzetlen, vidám, remek barát. Lelkének gazdagsága, mély hazaszeretete és keresztény vallásossága is örök emlék marad számomra.
Pétert a halál nem tudja legyőzni, ő itt marad velünk, tovább él az egyenruhákban és mi együtt harczolunk vele a csatabemutatókon.
Zászlóaljunk tavaly alapította meg a Cserey Ignác érdemérmet, amelyet évente két fő kaphatja meg az 1848-as szabadságharc hagyományainak ápolásáért és csapatunk tevékenységének segítéséért. A kuratóriumunk már tavaly egyöntetűen eldöntötte, hogy az 1. számú polgári fokozatú érdemérmet Bánóczki Péter érdemelte ki és átadását március 15-én Buda várában terveztük, de a vírushelyzet miatt végül nem kerülhetett sor rá. Kérem Péter édesapját, fogadja tőlünk fia megérdemelt kitüntetését.
Isten Veled drága barátunk, sosem felejtünk el Bánóczki Honvéd! ”
Szabó Péter hő. főtüzér:
„Valamikor 2017-ben ismertem meg Bánóczki Péter Úri Szabó Mestert, amikor az egyesület rám szabatta a következő egyenruhát. Emlékszem, többször mentünk Jánosi Őrvezetővel együtt a mesterhez méretet venni. Már a műhelye is elvarázsolt. A kiállított attilák, esküvői költemények és a méltóságosan sétálgató agár eb mind visszarepítettek az időben, valahova a 19.-ik század derekára. Még aznap este megmutattam a ruhakölteményeit a feleségemnek, és arról ábrándoztam, hogy egyszer neki is csináltatok egy ruhát itt. Aztán jött a 2018-as őszi hadijárat Erdélyben. Elkisért bennünket Ő is egyenruhában. Itt varrta fel honvéd attilámra az egyik leesett gombot, még nevettünk is rajta, hogy milyen jó hogy van velünk egy SZABÓ. Amikor Kézdivásárhelyen meghívtak bennünket székely barátaink egy ebédre, a vendéglőben Keresztes Hadnagy úr lelkesedett egyenruhánk minőségéért, mert az övék nem áll úgy, beesik a mellkasa, és a gombok sem állnak egyenesen. A kérdésére, hogy ki csinálta, én nevetve megjegyeztem, hogy ott ül melletted. Keresztes kérdőn rá nézett, és nem akarta elhinni. Erre ő csak szerényen annyit mondott: „Pedig Én volnék!”
Ez volt Ő: a szerénység és a profizmus magas ötvözete. Kedves Péter, Isten veled, nyugodj békében.”
Savanya Imre hő. honvéd:
“Péter mindig elkötelezett volt munkája iránt, és ugyanezzel az elszántsággal és tisztelettel kezelte a katonai hagyományőrzésben résztvevőket. Emlékszem, volt hogy hajnal 4-kor még készítette a ruhámat, hogy bajtársaimmal együtt tudjak elindulni aznap reggel Lengyelországba. A korai órák ellenére sem adta ki úgy az attilát, hogy még előtte ne ellenőrizze le, hogy minden tökéletes rajta. Az egyik legjobb volt a hivatásában, büszkeséggel tölt el, hogy ismerhettem.”
Szinetár László hő. tüzér, csapatorvos:
“Bajtársak!
Azon gondolkoztam, hogyan is búcsúzzak Pétertől. Mikor is ismertem meg? Hogyan? 3 éve amikor bekerültem a csapatba és megkerestem a Reáltanoda utcában a Mestert. Már akkor a kiállított mesterműveket csodáltam, irigykedtem azokra, akik megrendelői voltak. Valóságos csodák. Minden egyes próbát izgalommal vártam, hogy ismét részesülhessek a csodákban, és reméltem, hogy egyszer én is megjelenek megrendelőként.
Nagy öröm volt, amikor csatlakozott hozzánk az Őszi hadjáratra, ott azt hiszem az egész csapat igazán szívébe zárta, nemcsak a csapat szabója, hanem valódi társunk lett.
Döbbenet és csend vett hirtelen körül, amikor megtudtam a HÍRT. Kerestem, kutattam ismerőst a Városmajori Klinikán eleinte remény, csökkenő remény, majd űr!!!
Péter hiányozni fogsz, nagyon, mint Barát, és mint Mester. Egy vígasztal, a Csillagösvényen lévő számtalan remek embernek kíválló öltözéke lesz.
Isten Veled Péter, legyen könnyű a föld, nem feledünk.
Doki”
Jánosi Attila hő. őrvezető, csapatzászlós:
“Bizony kicsit orroltam rád barátom, amikor erdélyi útunk előtti percekben még vartad az atillámra a gombot. Most amikor tudom, hogy már nem vagy köztünk újra felvettem az egyenruhát. Azért, hogy visszaidézzem azt a néhány alakmat amikor találkozhattunk. Kevés embernek adatik meg, tudod-e, hogy elég legyen egy-két beszélgetés, hogy érezd, egy hullámhosszon rezegnek. Felidéztem, ahogy dolgoztál, pontosan szépen “ahogy a csillag megy az égen” hiszen csak úgy érdemes. Kellemes társaság, jó humor, és alázat. Ezt kevesen tudják így egyben. Most megint orrolok rád barátom! Elmentél. Hirtelen, váratlanul és még a búcsú kézszorítása sem adatott meg nekünk. Istenünk! Egy jó ember lelke tart színed elé. Engedd, hogy lássa orcádat Requiescat in pace!”
Pászti László hő. tizedes:
“Mindig szerettem mesteremberekkel beszélgetni, különösen olyanokkal, mint Péter, akik hatalmas szeretettel és magukkal ragadó lelkesedéssel beszéltek mesterségükről. Vele talán azért is, mert nagyapám szabó volt.
Ennek köszönhetően minden egyes ruhapróba „órákig” tartott, és minden egyes alkalommal szakmájának újabb és újabb titkait osztotta meg velem. Természetesen a régi, hagyományos szakmai ismeretek is szóba kerültek, mint ahogy az is, hogy ezeket érdemes lenne lejegyezni.
– Persze, majd egyszer talán! – mondta nevetve…
Ki gondolta volna, hogy ez már sosem adatik meg neki, és most nem csak egy kiváló embert veszítettünk el, hanem az ő pótolhatatlan tudását is…
Isten nyugosztalja!”
Forró Gábor hő. százados, tüzérparancsnok:
“Péterrel 6 éve ismerkedtem meg. Még akkor Nagykőrösön kerestük fel, akkor még ott volt a műhelye. Úgy fogadott, mint egy igazi úri szabó. Szívélyes volt, készséges, rendkívül udvarias. Már akkor éreztem, hogy Ő egy rendkívüli ember. Felvette a méreteket rólam, nekifogott a ’48-as tiszti egyenruhám készítésének. Arra is képes volt, hogy a munkahelyemen keressem fel a próbák alkalmával. Amikor elkészült az nekem egy csoda volt, azt az érzést nem lehet leírni, amikor először felöltöttem. Mintha rám öntötték volna, én egy olyan egyenruhában lehettem, mint annak idején ’48-as hőseink! És ezt Neki köszönhetem! Péter, ezt sosem felejtem el.
Néha kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy túl sokat vártunk el tőle. Gyakran sürgettük, hogy ez vagy az az egyenruha mikor lesz már kész. És Ő próbált mindennek megfelelni, persze sose a minőség rovására. Emlékszem, mikor Szentegyházára eljött velünk az Őszi Hadjáratra éjszaka még a gombokat varrta a katonaköpenyekre, hogy másnap felvehessük, nehogy megfagyjunk az éppen beállt hidegben. Sosem adta fel, munkabírása, kitartása példátlan volt.
Megható volt, hogy még a járvány kitörésekor is gondolt ránk. Maszkokat készített, hogy megóvjon minket a fertőzéstől.
Sajnos magát nem tudta megvédeni, de lehet, hogy nekünk kellett volna jobban vigyáznunk rá.
Isten veled Péter!”
Németh Gábor hő. honvéd:
“Péterrel, a nevével korábban találkoztam, mint saját magával.
Első alkalommal voltam a Budai II. Honvédzászlóaljjal egy hagyományőrző alkalmon, ahol a huzatba rakott attilákat pakoltuk ki. Ki-ki elvette a magáét, s mivel nekem még nem volt saját, kérdeztem, hogy a kezem ügyébe került darabot felvehetem-e. Attól függ, kié – hangzott a válasz. S elolvastam róla a nevet: Bánóczky. Persze nem tudtam, hogy nem a viselője van feltüntetve rajta, hanem a készítője. Bánóczkyé. És ugyan nem a tulajdonosi oldalról, de igenis az övé volt.
A keze munkája volt benne. Nem akármilyen kézimunka! Gyönyörűen szerkesztett, varrt, kiváló munka. És benne volt a szíve-lelke! Rengeteg kutatás, kísérletezés-próbálkozás, felkészülés – azon a tényen túl, hogy önmagában is igen komoly szabó-tudás, rengeteg év tanulsága, gyakorlata és tapasztalata is összegződött benne.
Pétert nevének megismerése után pár hónappal, 2018 őszén találkoztam vele személyesen. Az alapossága mellett a derűje nyűgözött le. Mosolygott, jó kedéllyel beszélt a méretek levétele közben. Csodáltam fantáziáját is. Mert nem csupán a tradicionális magyar viselet és egyenruha kivitelezését fejlesztette tökélyre, hanem izgalmasan és tetszetősen használta a régit a mai divattal együtt. Zseniális ruhákat tervezett és varrt, moderneket, amelyeken mégis hangsúlyosan jelentek meg a hagyományos díszítőelemek.
Jó másfél év adatott nekem, hogy lássam és hallgathassam őt, hogy beszélgessünk. Többször jártam nála ez idő alatt méretek levétele, nadrág- és attilapróba, javítás, igazítás. Mindig jó hangulatú beszélgetéseink voltak, mert szeretett beszélni és volt is miről. Nagy szeretettel beszélt szüleiről, a szabó-példakép édesapjáról, édesanyjáról, gyermekeiről, arról, hogy milyen ifjú kora volt, hogy hangszeren játszott, ausztriai munkájáról, anyagokról, megoldásokról, és sokszor kerültek elő, hogy milyen tervei vannak, épp miken dolgozik, vagy épp milyen kutatásokat végzett a viseletekkel kapcsolatban. A megfelelő színvonalú utánpótlás hiányáról, nehézségeiről, de ekkor is reménykedve. 2019 őszén a beindítandó iskoláról, képzésről olyan kedvvel mesélt, mintha nem is tudná, mennyi munkája volt és lesz benne. Nem félt attól, hogy sok a tennivaló. Éjszakákon át is dolgozott, volt, hogy meglepően hamar készített el egy-egy ruhadarabot.
Decemberben azzal váltunk el, hogy majd tavasszal igazítani kell még egy cseppet az attilámon. 20 órára mentem a műhelyébe, 22 óra után jöttem el, mert ugyan a ruhaigazítás néhány perc volt, de jót beszélgettünk. Aztán jött a koronavírus, ami találkozásunkat halasztotta – de ő még ekkor is gondolt szeretett honvédeire, arcmaszkot készített nekik.
Soha többé nem fogom tudni felvenni az attilámat úgy, hogy ne a fájdalom járjon át. S nem az elmaradt igazítás miatt, hanem mert tudom, hogy Péter keze munkája. Az utolsó attila, vagy az utolsók egyike, melyet ő készített. De ha az első lenne, akkor is az a hatalmas veszteség szorítja a szívet össze, ami az ő elvesztésével, hiányával jár.
Péter, igyekszem jól s büszkén viselni gyönyörű munkád, mert tudom, hogy szíved-lelked is benne van! Máshoz nem viszem el, a megbeszélt javítást remélem majd egyszer odaát, találkozásunkkor megcsinálod nekem – vagy elbeszélgetjük az időt…”
