A kápolnai csata 175. évfordulója

2024. február 27. BKHE 0

Az 1849. február 27-i kápolnai csata Hőseire emlékeztünk kedden Kápolnán és Egerben, a Hatvani temetőben, az egri Bródy Sándor Könyvtár szervezésében. Honvéd gyalogságunk és tüzérségünk 12 fővel vett részt az eseményeken. A kápolnai csata 175.

Regionális gyalogsági kiképzés Budakeszin

2024. február 17. BKHE 0

Az év első jelentős eseményét, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség év eleji regionális hagyományőrző gyalogsági kiképzését február 17-én szombaton tartottuk meg egy iskolai tornateremben, ahol csak tornacipőben tudtunk gyakorolni, így az egyenruha sem

Oktatási segédanyag

2024. február 15. BKHE 0

Egyesületünk a Honvédelmi Minisztérium 2023. évi pályázatán részben oktatási céllal indult és az 1848/49-es szabadságharc három fegyvernemének bemutatása céljából rollupokat készített. A szemléltetéshez Kertai Zalán festőművészt kértük fel, aki ismert a hagyományőrzők körében, hiszen a

206 éve született Görgei Artúr tábornok

2024. január 30. BKHE 0

206 éve ezen a napon született Görgei Artúr, 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, aki a szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére, 1849. augusztus 11. és 13. között pedig Magyarország teljhatalmú vezére volt. A katonazsenire emlékeztünk ma

Honvédek a Huszárakadémián

2024. január 21. BKHE 0

Csapatunkat három fővel képviseltük a “Bálványosi” Huszárakadémián, amely idén Sepsiszentgyörgy mellett az árkosi Szentkereszty kastélyban került megrendezésre a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében. A XI. Huszárakadémiára hagyományosan idén is a Szegedi 3. Honvédzászlóalj hagyományőrzőivel érkeztünk

A móri csatára emlékeztünk

2023. december 30. BKHE 0

A móri csata 175. évfordulóján a Hősökre emlékeztünk Mórott, a Homoki Temetőben. A Hősök kopjafánál minden évben megemlékezünk a Fehérvári Huszárok csapatával közösen az egyik legtöbb honvéd véráldozatot hozó csatáról. A megemlékezésen Fett Krisztián, Mór

Budavári díszjárőr szolgálatunk

2023. október 23. BKHE 0

Az 1848/49-es szabadságharc honvéd gyalogságát megjelenítő hagyományőrző csapatunk a Várkapitányság felkérésére október 23-án a Budavári Palota területén díszjárőr szolgálatot végzett. Hagyományőrző díszjárőr tevékenységünk célja egyrészt a katonai örökség bemutatása: a korhű egyenruha, felszerelés és fegyverzet

Az első népképviseleti országgyűlés mártírjaira emlékeztünk

2023. október 10. BKHE 0

Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai tiszteletére rendezett megemlékezésen és az emléktábla koszorúzási ünnepségén vettünk részt október 10-én. Az emléktábla a Batthyány örökmécses mellett az Aulich u. 7. alatt található és a Szemere Bertalan Általános Iskola

Bardocon Cserey Ignácra emlékeztünk

2023. október 8. BKHE 0

A szentegyházi Őszi Hadjárat másnapján az erdővidéki Bardocra utaztunk, hogy együtt emlékezzünk helyi barátainkkal az aradi tizenhárom vértanúra és Cserey Ignác honvéd ezredesre, aki 1803-ban itt látta meg a napvilágot. A Budai 2-esek első parancsnokának,

Oklándon Kelemen Leventére emlékeztünk

2023. október 8. BKHE 0

Az Őszi Hadjárat másnapján minden évben ellátogatunk Oklándra Kelemen Levente unitárius lelkész emlékhelyére. Az unitárius templom kertjében felállított szobránál koszorút helyezünk el és tisztelgünk az immár több mint 3 évvel ezelőtt elhunyt lelkészre, a Homoród-menti

XVIII. Őszi Hadjárat

2023. október 7. BKHE 0

Szabadságharcunk 1848. őszi erdélyi toborzókörútját elevenítettük fel a székelyföldi huszárokkal és számtalan hagyományőrző csapat képviselőivel, idén már a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Hadjáraton. videó: Eusebiu Botezatu A Szentegyházi Huszárbandérium és Gyermekfilharmónia által rendezett toborzó

Emlékezés az Aradi Vértanúkra

2023. október 6. BKHE 0

Október 6-án az Aradi Vértanúk Emléknapján a Budai 2. Honvédzászlóalj több helyszínen is megemlékezett a kivégzett 13 tábornokról, Batthyányi Lajos miniszterelnökről és miniszterekről. Csapatunk hosszú évek óta jár Székelyföldre az Őszi Hadjáratra, amely mindig az

Pákozdi csatabemutató a 175. évfordulón

2023. szeptember 30. BKHE 0

Idén jubileumi pákozdi csatajátékot szervezett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, a 175. évfordulóra csapatunk is nagyon készült. Az alaki és harcászati mozdulatainkat sokat gyakoroltuk kiképző altisztjeink irányításával és a Pesti 1. Zászlóaljjal több

Honvédfesztivál Pákozdon

2023. szeptember 30. BKHE 0

A Pákozdi Katonai Emlékpark szervezésében a Honvédfesztivál idén már tizennegyedik alkalommal került megrendezésre. Csapatunk 2017 óta minden évben szerepel a programban, az 1848/49-es Szabadságharcot jelenítjük meg, a többi történelmi korszak bemutatója sorában. Idén a 175

Fáklyás felvonulás Pákozdon

2023. szeptember 29. BKHE 0

Pákozdon minden évben fáklyás felvonulással emlékeznek a pákozdi csatára az 1889-ben emelt községi 48-as emlékműnél. Csapatunk évek óta részt vesz a megemlékezésen, tüzérségünk díszlövésekkel zárja a koszorúzást. Idén a 175. évfordulón, a Magyara Huszár és

A pákozdi csata 175. évfordulóján

2023. szeptember 29. BKHE 0

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc pákozdi csatájának 175. évfordulójára emlékeztünk a Pákozdi Katonai Emlékpark 48-as obeliszkje előtt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség ünnepségén. A megelékezésen részt vett és koszorúzott a Magyar Huszár és

A haditanácsra emlékeztünk Sukorón

2023. szeptember 28. BKHE 0

Az 1848. szeptember 29-i győztes pákozdi csatát előző estén megelőző haditanácsra emlékeztünk a sukorói református templomban. A Magyar Huszár és Katona Hagyományőrző Szövetség delegációjában csapatunkból két fő vett részt. A falu közepén emelkedik az 1832-ben

Kossuth Lajos elfogyott regimentje a Gyulai Várban

2023. szeptember 16. BKHE 0

Időszaki tárlat nyílt a Gyulai Várban az egykor a fővárosban állt Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás történetéről, kiegészítve a szabadságharc helyi eseményeivel és a Békés megyei Honvédegylet bemutatásával. A megnyitó után csapatunk tagjai is részt

A pestvármegyei kadétzászlóalj 1. táborozása

2023. július 25. BKHE 0

Nagykovácsi, 2023. július 17–21. Régóta dédelgetett terv volt, hogy lelkes, érdeklődő fiatalok számára ’48-as hagyományőr tábort szervezzünk, és ezt végre sikerült is megvalósítani. Három budapesti, illetve főváros környéki egyesület összefogásából idén a csapatokhoz kötődő fiatalok

Trianoni megemlékezések

2023. június 4. BKHE 0

Csapatunk június 4-én Budakeszin és Pátyon részt vett a trianoni megemlékezéseken. Budakeszin június 4-én a Hősök Napjára és a Nemzeti Összetartozás Napjára is emlékeztünk. A 175 éves magyar honvédséget a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület jelenítette

Magyar Honvédelem Napja

2023. május 21. BKHE 0

Csapatunk a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel együtt 2023. május 21-én a Magyar Honvédsereg megszületésének 175. évfordulója és Budavár 1849. évi bevétele előtt tisztelgett.  A Honvédelem Napján az 1848/49-es szabadságharc egyik legdicsőségesebb pillanatára emlékezünk,

175 éves a Magyar Honvédség

2023. május 17. BKHE 0

175 évvel ezelőtt, 1848. május 16-án hirdette meg gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és Baldacci Manó, a Nemzetőrségi Haditanács vezetője tíz rendes, mobilis nemzetőri zászlóalj szervezését, amely alakulatokat honvédzászlóaljaknak neveztek el. Május 20-án megkezdődött a ‘Pesti’

Felvidéki Hadjárat

2023. május 1. BKHE 0

A Felvidéki Hadjáratra minden évben kiemelten készülünk, fontos feladatnak tekintjük a felvidéki honfitársainkkal együtt megemlékezni a 48-as hősökről, és különösen felemelő érzés a komáromi Klapka szobornál a koszorúzás a sortűzzel. A Felvidéki Hadjárat menetéhez Szímőn

Az áprilisi törvények 175. évfordulóján

2023. április 12. BKHE 0

Az áprilisi törvények szentesítésének 175. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a budapesti Kossuth téren, a Kossuth-szoborcsoportnál csapatunk képviselete is részt vett. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke beszédében kiemelte, „a jog és az abból fakadó jogrendszer diadalát

Tápióbicskei csata

2023. április 4. BKHE 0

Április 4-én minden évben Tápióbicskére indul csapatunk, a dicsőséges 1849. évi Tavaszi Hadjárat egyik legnagyobb győzelmére emlékező csatabemutatóra, amely az egykori ikonikus csatatéren, a festői híd két oldalán zajlik. Idén kiemelt jelentősége volt a csatabemutató

Nemzeti Ünnepünkön a Budavári Palotában

2023. március 15. BKHE 0

Nemzeti Ünnepünk alkalmából Budavárban, a Királyi Lovardában tartott csapatunk gyalogsági bemutatókat és játékos toborzókat a gyerekeknek. Tüzéreink a bejáratnál ágyúnkat és a tüzérségi eljárásokat szemléltették. Díszjárőr csapatunk a Palota teljes területén menetelt hol dobszóra, hol

Látogatás iskolákba, óvodákba Nemzeti Ünnepünkön

2023. március 14. BKHE 0

Nemzeti Ünnepünk tiszteletére március 14-én több iskolában és óvodában tettünk látogatást, játékos toborzót, fegyverbemutatót tartva. Csodás nap volt, kétezer feletti gyereknek szereztünk örömet. A NagySándor József Gimnázium ünnepsége után Budakeszi polgármester asszonyával és a gimnazistákkal

Szekszárdi csatajáték

2023. március 11. BKHE 0

A Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulója és a Petőfi 200 Emlékév tiszteletére Szekszárdon közösen szervezett csatajátékot a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és a Babits Mihály Kulturális Központ. A “Szekszárdi csatajáték” ideális helyszínen, a

Görgei Artúr emlékére

2023. március 9. BKHE 0

Görgei Artúr honvédtábornok születésének 205. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezést Budaörsön a Magyar Történelmi Szalon, amelyre csapatunk is meghívást kapott. A Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus előadásában Kossuth nóták és Görgeiről népdalok hangzottak el, amely alatt csapatunk

Szolnoki csata

2023. március 4. BKHE 0

Március 4-én Szolnokon az 1849. évi csatát elevenítettük fel. A Tisza-parton szép számú nézősereg előtt csaptunk össze a császári hagyományőrzőkkel az év első csatabemutatóján, amelyre a gyalogság és tüzérség részéről sok csapat érkezik. Idén sajnos