
A Budai 2. Honvédzászlóalj május 21-én, a Honvédelem Napján, Budavár bevételének 170 és Görgei Artúr tábornok halálának 103 éves évfordulóján a magyar hadtörténelem egyik legkiválóbb hadvezérére emlékezett. A Nemzeti Múzeum örömmel vette jelentkezésünket, hogy koszorút helyezzünk el Görgei tábornok tiszteletére, így egy bemutatóval háláltuk meg a befogadásunkat.

A Nemzeti Múzeum kertjében, a híres lépcső előtt gyalogsági és tüzérségi bemutatót tartottunk a kevés számú, de lelkes nézőknek. Sajnos a rendőrség nem engedélyezte a lövéseket, így díszlövést sem tudtunk leadni ágyúnkból és a harcászati bemutató sortüzei is elmaradtak a nézők nagy bánatára.

A bemutatót ennek ellenére megtartottuk, a honvéd katona egyenruhájának, felszerelésének és fegyverzetének bemutatása után alaki és harcászati mozgást, szuronyrohamot is megjelenítettünk.

A tüzérség is megtartotta bemutatóját, az ágyútöltés után hiányzott a bumm, pedig nagyon készültünk a tábornok tiszteletére a díszlövéssel.

A bemutatók után korhű toborzóra került sor, Jánosi Attila kardos verbunkja után a gyerekeknek lehetőség volt „belépni a honvédseregbe”.

A bemutató után a zászlóalj felvonult a második emeletre és „Az ismeretlen Görgei” kiállítás előtt elhelyezett asztalra helyezte a koszorút, amellyel tisztelegtünk hős tábornok emléke előtt.

A csapat megtekintette tárlatot is, amelynek egyenruha másolatait Bánóczki Péter, a terepasztalt Takács Krisztián barátunk készítette. Bánóczki Péter mester velünk is tartott, együtt néztük végig a kiállítást.

Dr. Radnóti Klára történész, szakmuzeológus személyesen vezetett végig minket a tárlaton és rengeteg új információval szolgált Görgei tábornokról. A kiállítás végén a tábornok halotti maszkjánál is tisztelegtünk (a szigorú előírások miatt ide nem helyezhettük el a koszorút).
Ezúton is köszönjük dr. Radnóti Klárának és Kántor Juditnak a program megszervezését és a lehetőséget a koszorúzásra és külön kiállításlátogatásra!