Április 2-án egy napon két csatában is harczoltunk, ugyanis Hatvanban és Boldogon is csatabemutatón szerepeltünk emléket állítva a 48-as hősöknek. Délelőtt Hatvan városban díszmenetben vonultunk a temetőbe, ahol megemlékeztünk a hatvani csatáról, megkoszorúztuk a honvéd emlékművet és díszsortűzzel tisztelegtünk a hősi halott katonák emléke előtt. A megemlékezés után átsiettünk Boldogra, ahol a Balázs-tanyán a csatabemutatón vettünk részt. Közben tüzérségünk is odaért, hatfontos ágyunk már a csatatéren várta a gyalogságot. Az ágyú ontotta a tüzet, szépen muzsikált, csatában itt debütált, hiszen harczi körülmények mellett még nem próbálhattuk ki. A csata után visszavonultuk Hatvanba, ahol az MHKHSZ szervezte ütközetben is szerepeltünk. Itt komoly haditerv és forgatókönyv alapján egy valóban korhű csatát tudtunk bemutatni, a résztvevők kizárólag a Szövetség csapatai voltak. Mindkét csatában a nagykátai honvéd barátainkkal egységben harczoltunk.
A megemlékezés után átsiettünk Boldogra, ahol a Balázs-tanyán a csatabemutatón vettünk részt. Közben tüzérségünk is odaért, hatfontos ágyunk már a csatatéren várta a gyalogságot. Az ágyú ontotta a tüzet, szépen muzsikált, csatában itt debütált, hiszen harczi körülmények mellett még nem próbálhattuk ki.
A csata után visszavonultuk Hatvanba, ahol az MHKHSZ szervezte ütközetben is szerepeltünk. Itt komoly haditerv és forgatókönyv alapján egy valóban korhű csatát tudtunk bemutatni, a résztvevők kizárólag a Szövetség csapatai voltak. Mindkét csatában a nagykátai honvéd barátainkkal egységben harczoltunk.
KÉPTÁR
Fotók: BKHE, Pető István, Hatvani Hírlap