XIX. Őszi Hadjárat

A Szentegyházi Huszárbandérium idén már a 19. alkalommal szervezte meg az Őszi Hadjáratot, amely Erdély egyik legnagyobb 48-as hagyományőrző rendezvénye.

A székelyföldi toborzókörútra emlékező kulturális fesztiválon csapatunk megalakulása óta minden évben ott van, a honvéd toborzót a Szegedi 3. Honvédzászlóaljjal és a Székely Virtus tüzéreivel együtt a Budai 2-esek adják elő.

Pénteken az aradi vértanúkra emlékeztünk Szentegyházán a Honvéd emlékműnél.

A megemlékezésen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is beszédet mondott.

Péntek este az Őszi Hadjárat legszebb eseményét, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyét tekintettük meg a dugig telt művelődési házban. A koncert szokásosan népdalokkal kezdődött, majd a ‘Gyertek székely fiúk’ dallamára felvonultak a huszárok is a színpadra, a felső sorban festették tökéletesre az összképet, a kánonban elhangzott huszárdalok felemelőek voltak.

Szombaton 80 lovas huszárral és 72 szekéren a többszáz fős hadinéppel elindult az Őszi Hadjárat menete.

Az útirány Lövéte felé volt és az első megállónk Szentkeresztbányán volt. Mihály József huszárkapitány engedélyt kért Lőrincz Csabától, Szentegyháza polgármesterétől a toborzásra, majd Kossuth üzenetét tolmácsolta a helyieknek.

A toborzás Jánosi Attila kardos verbunkjával indult meg, a tisztek és altisztek közben invitálták a fiatalokat a honvédseregbe.

Játékos kiképzés indult, a néptáncos legények, helyiek és vendégek is beálltak a honvédseregbe.

Az eskü után a népi zenekar rázendített, össztánc indult, jelképezve a búcsúzást a családtól.

A következő toborzó helyszín Lövéte volt, onnan a Vargyas lázon keresztül vezetett vissza az út Szentegyházára.

A huszárok vágtája a fennsíkon mindig a hadjárat legnagyobb látványossága. A szekérsor kilométeres, az idő pedig csodálatos volt.

Fotók: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátus, Tamás Attila, Egyed József