Különleges látnivalókkal és színes programokkal várták az érdeklődőket a hetedik alkalommal megrendezett Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napokon 2018. június 15. és 17. között. Zászlóaljunk a szombati napon tartott fegyverbemutatót és egy mini csatajelenetet tartott, amelyben a 32-es sorgyalogok voltak ellenfeleink.
A Rákosmenti Rendvédelmi Napokra a tavalyi sikeres bemutatónkat követően idén is meghívást kaptunk. Sajnos létszám gondunk volt, de a Lónyay Gimnáziumból újoncok érkeztek csapatunkhoz, akik nagyon gyorsan betanultak és a mini csatajelenetben méltó ellenfelei voltak az Eszterházy 32-es sorgyalog ezred hagyományőrzőinek.
Június 16-án, szombaton katonai térzenével csalogatták a kerületieket, majd 10 órakor Riz Levente polgármester köszöntötte a megjelent hivatásos és hagyományőrző csapatokat, a kiállítókat a szervezőket és minden érdeklődőt. Elmondta, Európa legbiztonságosabb országa Magyarország, s míg Európa nagyvárosait terrorveszély fenyegeti, ezzel szemben jelenleg Budapest a béke szigete.
A Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára, Szabó István is köszöntötte a megjelenteket, átadva a rendezvény fővédnökének, Dr. Benkő Tibor Honvédelmi Miniszternek üdvözletét. Elmondta, tiszteletre méltó, hogy jelen rendezvény milyen képviselettel kerül végrehajtásra, milyen széles spektrumon történik a részvétel, immár a hetedik alkalommal.
Ezt követően dr. Galambossy Endre katolikus plébános, és Koroknay-Tegez Ferenc református lelkipásztor áldást mondtak a rendezvényre, majd motoros rendőri felvezetéssel kezdetét vette a kerületi menetoszlopos felvonulás.
Szombaton és vasárnap többek között kutyás bemutatót, fegyveres szervek formagyakorlatait, lovasbemutatót, szimulált katasztrófahelyzet elhárítását, középkori harci bemutatót és hadijátékot nézhettek meg, illetve változatos családi- és gyermekprogramokon vehettek részt a látogatók.
A honvédelmi tárgyi emlékek bemutatásával a magyar katonai hagyományok őrzése mellett múltunk hadtörténelmének fejezeteit elevenítették fel korhű egyenruhák, fegyverzet, eszközök és járművek segítségével a résztvevők önzetlen közreműködésével.
(Forrás: rakosmente.hu)
További fotók
Grosch János fotói:
További fotók (Grosch János)
1:38-nál érkezünk…
4:20-tól szerepelünk…