Március 16-án a négy fős honvéd gyalogosból tüzérré vált különítményünk ellátogatott a hűség városába, Sopronba. Nem sokat tétováztunk a helyszínen, hanem megérkezésünk után rögtön lőállást alakítottunk ki a Liszt Ferenc Kulturális Központ előtti téren.
Megérzésünk hamarosan igaznak bizonyult. Néhány perc elteltével katonai egységek tűntek fel a tér sarkán nagy számban. Mindegyik baráti alakulat volt, így a csata érthető okokból elmaradt. Nem úgy, mint a helybeli látogatók rohama. Különösen a kisgyermekes családok körében volt népszerű a magunkkal hozott ágyú. Számos alkalommal ültettük fel a kicsiket egy-egy kép erejéig az ágyúcsőre. A nagyobb gyermekek és szüleik pedig az ágyú mellett velünk közösen álltak vigyázz állásba.
Hogy a jelenlévők még inkább beleélhessék magukat 48 hagyományaiba, minden egész órakor ágyúlövést adtunk le. Mondhatom kiváló akusztikája van a fentebb már említett térnek. Megállapítható volt, hogy sokan először hallottak ágyúlövést életükben. Miután elült a füst és a látogatók is visszanyerték hallásukat, számos történelmi vagy tüzér-technikai kérdésre adtunk választ, ha éppen nem a fotózkodó gyermekekkel voltunk elfoglalva.
A rendezvény fényét emelendő, főhadnagyunk és még egy szerencsés közülünk a kifutón is képviselhette az 1. hatfontos gyalogüteget. Véleményem, és a képek tanulsága szerint is megállták a helyüket a nyalka huszárok között.
Az est zárásaként soproni házigazdáink meginvitáltak minket egy díszvacsorára is, amelynek során visszaemlékeztek az elmúlt tíz év eseményeire. A 350 képből álló, megközelítőleg fél órás diavetítés a vendégek számára ékesen bizonyította, hogy tartalmasan telt el a soproni hagyományőrzők elmúlt egy évtizede.
Kállay Attila hő. honvéd